Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Kapros Márta: Az őrhalmi menyecskefőkötő és készítője

Színes, maradék selyem vagy brokát (vastagselem) darab a szegeshez. Nehéz pontosan kideríteni a bemutatott hozzávalók értékét. Az adatközlők szerint a 30-as években 100 pengőbe belekerült, de a „gazdagosabb" még többe. A vázolt variációs lehetőségeket beleszámítva, „az őrhalmiak ragaszkodtak a díszekhez", fogalmazott Bíró Viktor. A kereskedői vélemény egybehangzó ezzel. Amikor úgy tettem fel a kérdést, mi történt, ha éppen nem kaptak Kalmáréknál valamit, ezt szinte kizártnak tartották: „meghozatta Kalmárné akárhonnat is, Cse'országbul, ahun vót.. .".

29 Mindez a gyakorlatban - mint majd látjuk - csak bizonyos megszorításokkal érvényes. A megvásárolt hozzávalókhoz Kalmárné mindig adott valami nagy dobozt, olyat, amibe utóbb a kész főkötő is belefért. Ebben ki-ki hazavitte az anyagokat. Bíró Viktornál akkor jelentkeztek azután, amikor a fiatalok „feliratkoztak" a papnál jegyzőnél. Ismét a menyasszony anyja jött. Megkérdezte, vállalja-e a munkát a lakodalom napjáig. A kérdés lényegében formális volt. Részint a főkötővarró számított rá. Továbbá ilyenkor még volt három hét, ezalatt, főleg külső segítséggel, párhuzamosan akár több darabbal is elkészült. Egyébként is érdeke volt, hogy minden rendelést kielégítsen. - E gyakorlattól csak a varbóiak tértek el. ők legtöbbször már nyáron elkészíttették a főkötőt, tekintve, hogy a határ bizonyos fokig korlátozta mozgásukat. Az őrhalmi főkötő a kontyfőkötők körébe tartozik, ezen belül kéregfőkötő. Három részből szabott. A tulajdonképpeni főkötőrész áll a homlokpántból és a patkó alakú hátlapból (feneke, seggi). Az utóbbihoz erősítették hozzá a nagyméretű, merev szalagcsokrot (csüngő, lecsüngő). A hátlap alsó szegélyéhez korcot varrtak, s az ebbe fűzött pertli segítségével a viseletdarab mérete szűkíthető volt, továbbá az összehúzás a kontyhoz idomulást is segítette.

30 A főkötő készítésének menete a következő volt. Mértéket nem vett a főkötővarró: „megnéztem a fejőket, oszt tudtam, hogy mekkora köll". Először a hátlapot nyírta ki a házivászonból minden minta, előrajzolás nélkül: „ez úgy mán a kezembe vót". Majd leszabta sifónból a külső borítást, s a bélést is. A darabokat egymásra fektette és azonos méretűre igazította. A homlokpántot szintén a merevítő funkciójú házi vászon kiszabásával kezdte. Ha puhábbnak találta a vásznat, „többrétősön", akár négy rétegben is használta. Ismerünk olyan főkötőket, amelyek bolti anyaggal nem is voltak bélelve, a legalsó házivászon réteg volt egyben a bélés. Következett a hátlap és a homlokpánt összedolgozása. A többrétegű széleket a főkötő belső oldalán fogta egymáshoz. A homlokpánt szélesebbre hagyott bélését végig visszahajtva, becsúsztatta alá a szegetlen végeket. Majd jó szorosan hozzávarrta a hátlap béléséhez a homlokpánt e visszahajtott bélésszélét: „így nem volt ki sehol a széli" - azaz ez jelentette az eldolgozást. A hátlap kerületéhez a homlokpánt hosszát szabásnál nem mérte hozzá, bővebben számolta, s az összevarrás után levágta a fölösleget. Egyúttal „legömbölyítette" a homlokpánt fülhöz eső, külső sarkait. Ilyenkor üzentek a menyasszonyért. Viktor „ráigazította a fejire", azaz felpróbálta rá. Ha bő volt, végigfércelve a homlokpánt szélét, szűkíteni lehetett. Majd színes selyem csíkkal ugyanitt körbeszegte a főkötőt. 29. A főkötőhöz keresett gyöngyárukat, díszcsíkokat közvetlenül Jablonecből (Csehszlovákia), illetve fővárosi nagykereskedelmi cégen keresztül szerezte be Kalmár. Amikor akadozott a cseh és osztrák import, megpróbálta kiváltani e cikkek egy részét hazai gyártmányú, hasonló, s ugyanakkor olcsóbb árukkal. Emlékezet szerint Győrben létesült egy paszomány- és zsinórgyár „Gardénia" néven, onnan hozatott próbaképpen kollekciót. A kísérlet sikertelennek bizonyult. 30. A tulajdonképpeni főkötőrész egészére, a homlokpántra, a szűkítő korcos részre külön terminológiát a községben nem találtam. - A fő kötővel kapcsolatos szakterminológiákhoz alapul vettem: FLÓRIÁN Mária 1979. 207