Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)
Kapros Márta: Az őrhalmi menyecskefőkötő és készítője
A továbbiakban vizsgáljuk meg részletesen, milyen volt az őrhalmi főkötő, hogy történt csináltatása, illetve elkészítése Bíró Viktor tevékenységének legintenzívebb időszakában, az 1930-as években. Főkötő—fékető megnevezés alatt községünkben mindig az újmenyecskék díszes kéregfőkötőjét értik. Néha eléteszik a gyöngyös, illetve régiesen: galárisos jelzőt. 18 E viseletdarab a menyasszony kelengyéjének része volt. Minden menyecskének egy darab volt belőle. 19 Az előállítás költségei, a készíttetés lebonyolítása a leány családjára hárult. 20 Ellentétben a hozomány többi részével, a főkötőt nem készíttették el jó előre. Amikor már biztosnak látszott az esküvő, jobbára a nyári hónapok folyamán a leány anyja felkereste a főkötővarrót: „Be köllene mennyi Gyarmatra féketőre szednyi! Ráér-e?". Előadták, milyen elképzeléseik vannak. Viszonyítási alapul hivatkoztak valamelyik közelmúltban készült darabra. Részletekbe nem bocsátkoztak, azt rábízták a főkötő varróra. Csak abban egyeztek meg, hogy „közönséges" vagy „gazdagosabb" legyen. Ez ugyanis meghatározta a hozzávalók mennyiségét. Fokmérőnek számított a felrakott művirágok száma, továbbá az, hogy „hány soros" a főkötő. Vagyis hány - később részletezendő - díszítménycsíkot varrtak a kontyot fedő részére. Bíró Viktor nem tartotta feltétlenül fontosnak, hogy ő is ott legyen a vásárlásnál: „Tudta azt a (boltos) zsidóasszony, mi köll rá. Kiadta az maga is". A megrendelők azonban lehetőleg ragaszkodtak jelenlétéhez, nehogy elmaradjon valami, ö meg szívesen ment, mert mint mondja: „Megvolt a napszám!". Azaz a kereskedő számon tartotta és' honorálta neki, ha vitte a vásárlókat. A leány anyjával mentek együtt, a menyasszony soha nem volt velük. Még akkor sem, ha édesanyja már nem élt. Ilyenkor valamelyik közeli asszonyrokona, de adódott úgy is, hogy édesapja kísérte el a főkötővarrót. Ha nem kérték ilyetén közreműködését, Bíró Viktor elsorolta, miből mennyi kell, s megvették maguk. 18. A kikötött kendő alá viselt puhafőkötőnek van állandósult megkülönböztető jelzője: bolondfékető. 19. Mindössze egyetlen kivételre emlékszik vissza Bíró Viktor: 1928-ban Varga túrák Ilonának rendelt az anyja nála két főkötőt egyszerre, egyet „nagyünnepre", egyet „köznaplónak". Sikerült még a 99 éves megrendelőt is megkérdezni. Ennek alapján három motiváló tényező rajzolódik ki. Egyrészt a megrendelő bizonyos presztízs-törekvése: „özvegy asszony létemre két féketőt is varrattam a lányomnak". Másrészt érzelmileg fokozottan kötődött gyermekkorától beteges, egyetlen lányához: „nagyon szerettem a lyányomat, szegényt". Végül pedig „szerette" a régi divatú, később ismertetésre kerülő, ún. helykötős főkötőt, s akarta, hogy legyen egy olyan is a lányának. Ugyanakkor már „alávalóbb" értékűnek ítélte, s ezért szánta arra, hogy kevésbé ünnepélyes alkalmakon, elsősorban mulatságba hordja majd. A jelenség elszigeteltségét támasztja alá, hogy az azonos korúak, köztük közeli rokonai sem emlékeznek arra, hogy két főkötője volt Túrák Ilonának. Sem azelőtt, sem azután nem tudnak arról, hogy egynél több főkötője lett volna egy menyecskének. Noha a környező viseletcsoportok ide vonatkozó gyakorlatának ismeretében ezt feltételezhetnénk. 20. Korábbi időszakra vonatkozólag rendelkezünk adattal arról, hogy a keresztanya lakodalmi ajándéka volt a főkötő (KAPROS Márta 1986. 255.). Hogy azonban ez Örhalom esetében mennyire volt általános gyakorlat, ma már nehezen tisztázható. 21. A Karancs vidéki falvak főkötő készíttetésében ennek a boltnak volt hasonló szerepe, mint esetünkben a balassagyarmati Kalmár-féle üzletnek. 204
