Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Kapros Márta: Az őrhalmi menyecskefőkötő és készítője

elvégezni. Amíg azonban „lyánykodott", nem vállalt külön, csak „belesegített".

15 Első teljesen önálló munkája saját főkötője volt 1922-ben, s ez olyan szépre sikerült, hogy haldokló Örzsi nővére arra kérte utóbb, abban temessék el, varrjon ő magának másikat helyette. A férj, Kanyó bárányi János családja szerényebb gazdasági állásúnak számított. Viktor szülei akarata ellenére ment hozzá, a lakodalmat is a vőlegényes háznál „tették meg", ruhát az egyik menyecske-sógornő adott hozzá. A szülők azonban hamar megbékéltek, mert határozott elképzelésük más jelöltet illetően nem volt, s már ugyancsak időszerű volt túladni a 24 éves lányon.

16 A fiatal pár az apóséknál lakott, egy kenyéren voltak. Mindössze egy holdat engedtek át az öregek, amit „maguk dolgoztak meg". Miután elköltözött otthonról, most már Viktor is vállalt főkötővarrást önállóan, s amikor 1925-ben nővére meghalt, megszaporodtak a rendelések. így szerzett külön keresetére szükség is volt, mert sorra születtek a gyerekek: Margit (1923.), Erzsi (1925.), Juliska (1930.), Jancsi (1933.), Pista (1935.), Misa (1937.). Hangsúlyoznunk kell, hogyőe tevékenységének nem tulajdonított megkülönböztető jelentőséget. Ugyanúgy emlegeti nemcsak a ruhavarrást,

17 hanem bármiféle pénzkereső vállalkozását a piacozástól az útépítési segédmunkáig: „Akinek esze vót, mindig tudta, honnét keresse (a pénzt)". Örült egy szépen sikerült főkötőnek, annak, ha dicsérték munkáját, de ez mindenfajta tevékenységének eredményére érvényes volt. Egyébként elsőrendű fontosságot mindig a gazdasági munkáknak tulajdonított. A többi mind kiegészítés, s csak „mikor a gazdaságba elvégeztem, utána jött sorra". E kiegészítő keresetek között számára időben a főkötővarrás kínálkozott elsőnek. A megrendelések egyre szaporodtak, rövidesen egyedül ő látta el nemcsak saját faluját, hanem Hugyagot és Varbót is főkötő vei. Kedvező körülményként tartja számon, hogy anyósa támogatta e tevékenységét, magára vállalván az egyre szaporodó számú gyermek gondozását, s gazdasszonyi teendőkbe is csak alig vonta be. Sőt ősszel, amikor sűrűsödtek a megrendelések, mint majd látjuk, a nőrokonok még a főkötők készítésébe is besegítettek. Fokozatosan bevonta cseperedő leánykáit is a munkába, s máig sajnálkozik, hogy „elmúlt a féketők divatja", mert Juliska lányában látta az utódját, ő volt a legügyesebb közülük. 1945 után új darabot alig készített, mivel nem lehetett a szükséges anyagok egy részéhez hozzájutni. A még fennálló igényt régi főkötők felújításával elégítették ki. Ezek „összeigazítására" ugyancsak Bíró Viktort kérték meg. Az 50-es években megszűnt az anyaghiány, mivel Csehszlovákiában beszerezhetők voltak a megszokott díszítmények. Azonban mind kevesebben csináltattak már főkötőt, s 1960 körül a fiatalasszonyok őrhalomban is elhagyták a hagyományos viseletet. Saját felfogásával ellentétben, a falu értékelésében feltétlenül többletet jelentett, hogy Bíró Viktor értette a főkötőkészítést. Számon tartják, hogy mások is megpróbálkoztak ezzel, de „nem tudták olyan szépre csinálni". A viseletdarabokat előállító specialisták sorában a „közönséges varrók" (ruha-varrónők) elé sorolták. Ebbe belejátszik az is, hogy megrendelői köre az egész falucsoportra kiterjedt. 15. Amikor Erzsébet 1915 körül önállóan elkezdett főkötővarrást vállalni, az anyjuk átadta neki a megrendelőit, s ő is csak kéz alá dolgozott a továbbiakban. 16. Egyébként az utóbbiakba belejátszott a háború. Kortársai szerint Viktor azok közé tartozott, akik „a szépséget is meg a ruházatot is vezették" a faluban. 17. A 30-as években vett varrógépet, s azóta vállalt ezt is. Azonban nem tartozott a „híresebb" varróasszonyok közé. 203