Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Paládi-Kovács Attila: Népi mészégetés a Gömör-Tornai karsztvidéken

GÖRCSÖS Mihály 1979. A népi mészégetés Debrődön. Honismeret VII. 5-6. szám, 103-107. GUNDA Béla 1934. Néprajzi adatok Felső-Borsodból. Néprajzi Értesítő XXVI. 1-16. HEGYI Imre 1978. A népi erdőkiélés történeti formái. Az Északkelet-Bakony erdőgazdálkodása az utolsó kétszáz évben. Budapest. HERKELY Károly 1941. Adatok Gömör megye népi erdőgazdálkodásához. Néprajzi Értesítő XXXIII. 259-263. HUNFALVY János (szerk.) 1867. Gömör és Kishont törvényesen egyesült vármegyének leírása. Pest. ILA Bálint 1944. Gömör megye, II. kötet. Budapest. KUNT Ernő 1978. Temetők az Aggteleki-karszt falvaiban. Miskolc. LAJOS Árpád 1958. Mészégetés a Hór-völgyben. Borsodi Szemle II. 2. szám, 29-33. Miskolc. MOLNÁR Ágnes 1983. Az égetett mész értékesítése Aggteleken. A Herman Ottó Múzeum Közleményei 21: 132-137. Miskolc. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1973. Szállítás málhás lovakkal a Gömör-Tornai karsztvidéken. Ethnographia LXXXIV. 549558. 1984. Hagyományos közlekedés és szállítás. In: Répáshuta. Egy szlovák falu a Bükkben (szerk.: SZABADFALVI József-VIGA Gyula). 141-169. Miskolc. 1985. Régi bányászélet Gömörben. Ethnographia XCVI. 297-323. PETERCSÁK Tivadar 1984. Az erdő haszna. In. : Répáshuta. Egy szlovák falu a Bükkben {szerk. : SZABADFALVI József-VIGA Gyula). 75-96. Miskolc. VIGA Gyula 1977. Kecsketartás az Aggteleki-karszton. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XV. 311-343. Miskolc. 1980. A Bükk hegység szlovák meszeseinek kereskedő útjai az Alföldre. Ethnographia XCI. 252-258. Attila Paládi-Kovács Bäuerliche Kalkbrennerei im Gömör-Tornaer Karstgebiet Diese Arbeit skizziert die Kalkbrennerei der ungarischen Dörfer des am südöstlichen Teil des ehemaligen Komitats Gömör sich ausdehnenden Karstgebietes, hauptsächlich aufgrund der bäuerlichen Überlieferungen. In dieser Gegend lebten, in 6-7 Dörfern, in größerer Zahl Spezialisten dieses Waldhandwerks. Zu Beginn des 20. Jahrhunderts lebten die Meister der Kalkbrennerei im Dorf Aggtelek, das wegen seiner Tropfsteinhöhle bekannt war, und im benachbarten Dorf Kecsö (heute Kecovo). Die Kalkbrennermeister kamen aus einigen Familien, die wenig Ackerfeld hatten und in denen das Handwerk über Generationen fortgesetzt wurde. Die Beförderung und Verwertung des Kalkes erfolgte nicht durch sie, sondern durch Landwirte, die über Pferde- od^j Ochsengespann verfügten. Die Ausbeutung des Kalksteines geschah mit Handwerkszeugen (Spitzhacke. Eisenstange = stanga, eiserner Keil = spald, großer Eisenhammer u. a.) Es wurde nur Tagebau betrieben, von Sprengung machten sie nur selten Gebrauch. Der Transport des Gesteins zum Ofen erfolgte ebenso mit Handgeräten (einrädiger Schubkarren, Handschragen, Bastkörbe). Das meiste Sachverständnis erfor199