Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

K. Csilléry Klára: A fa tulajdonságaira vonatkozó ismeretek a mátraalmási (szuhahutai) faszerszámkészítőknél

A faanyag hibái, különösen a csomók, akadályozzák a hajlítást. Az olyan tárgy pedig, amelyiknél megmunkálás közben egy kisebb szakaszon véletlenül elvágták a fa szálait, kivették a szálábú, hajlításkor megpattant, eltörött. Keménység A fa keménysége, illetve puhasága befolyásolja a megmunkálást. A fa keménységét a szuhahutaiak vélekedése szerint a fa szálainak sűrűsége határozza meg és a sűrűség mértéke faféleségenként változó. Megítélésünk szerint a legkeményebb a tölgy, mely olyan sűrű, hogy ha meggyalulják, jégsima lesz, a legpuhább fa pedig a hársfa. Bár a puha (meké) fákat könnyebb megdolgozni, a szuhahutaiak inkább a kemény (tvrdé) fákat használták fel, mivel így kívánta a vevőkörük, minthogy a keményfák tartósabbak és ezáltal mezőgazdasági szerszámnak - mely az itteniek fő terméke volt - alkalmasabbak. Egyébként is tudták, hogy a puhafák sem mind egyformán megfelelők a feldolgozásra. A közéjük tartozó égerfának csak az idős példányai közt akad szépen hasadó, szerszámkészítésre jó fa. Ezzel ellentétben a legkeményebb fák egyike, a tölgy kiválóan hasadó. A szuhahutai megfigyelések szerint az egyes faféleségeken belül a szívós egyedek, illetve az egyes fáknak ilyen tulajdonságú részei egyúttal általában keményebbek is, mint a jól hasadó fák és farészek. A puhább darabok nemcsak, hogy könnyebben hasíthatok, hanem rendszerint megmunkálásuk egésze is könnyebb. Tartósság A fa tartóssága kevéssé számított lényeges tulajdonságnak a szuhahutai készítők szemében. Úgy tartották, hogy az a fontos csupán, hogy a faszerszám „addig tarcson csak, amíg elaggyák." „Aggyig eltart, míg nekem az ára." -tréfálkoztak. Szerintük még előnyösebb is, ha hamarabb elpusztul, mert akkor a falusiaknak ismét kell venniük belőle és jobban keresik a hutások készítményeit. Az idős Gembiczki Joáhim (1875-1949) - nagy tréfamester - erősítgette: „Ha örökké tartana az ossó, akkor az ossócsinálók mibő énének?" De a maguk számára készített példányoknál is csak másod-, harmadrendű szempont volt a készítők számára a tartósság. Gereblyében, kaszanyélben ők is a könnyűt kedvelték - akárcsak sok vevőjük a környező hegyvidék falvaiban -, úgy vélekedve, hogy majd csinálnak maguknak másikat, ha tönkremegy. Ha mégis figyelembe vették a faszerszámkészítők a tartósságot is, az jobbára a vevőiknek a nyomására történt. Különösen a fában szegény vidékek vásárlóközönsége kívánta meg, hogy a vásárolt áru hosszú életű legyen, és ragaszkodott az általa legtartósabbnak ismert faféleségekhez. így például az alföldi vevők a jávor kaszanyelet keresték. Ugyanők a gereblyék közül a gyertyánfa nyelűt választották, nem bánva, ha nehéz is. A gabonatartó szúszékok tartósságára mindenütt sokat adtak, és többnyire úgy rendelték, hogy legalább a lába tölgyfából legyen. A falukon való árusítás alkalmával szállást adó családoknak, az ismerősöknek is tartósabb fából való tárggyal volt szokás kedveskedni; erre a célra használták fel például a jobb minőségű fák kimaradt darabjaiból esztergált orsókat. Ez egyben reklámcélokat is szolgált, az ajándék munkaeszköz tartós voltát tapasztaló családtagok önkéntes hírverésének köszönhetően. A különböző faféleségeknek a tartóssága is eltérő. A szuhahutaiak a tölgyfa mellett a kőrisfát ítélték a letkitartóbbnak, a hársfát a lethitványabbnak. Tudták azonban, hogy az azonos faféleségeken belül az erős szálú, szívós fák rendszerint tartósabbak, mint a jól hasadó, parázs példányok. Kapanyélnek - mint mondták - az árnyékos oldalról ajánlatos fát választani, ha azt akarják, hogy hosszú életű legyen. 12* 179