Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Petercsák Tivadar: Egy gazdasági közösség a XX. század első felében. (A felsőtárkányi „volt úrbéres gazdaközönség”.)

zott. Az elkülönítéskor egy-egy gazda birtoka után járó erdőterületnek és legelőnek a közösből rá eső eszmei részét jelentette. Felsőtárkányban egy fél fertál föld (4 kat. hold) után 2 legelő és 1 erdő illetőség járt. A földnélküli zsellérek egy-egy gyalogilletőségci kaptak. A gyermekek az illetőséget a szántófölddel együtt örökölték, de századunkra már külön is vált az erdőilletőség, azt eladhatták, megvehették. A legelőilletőséget egy évre eladhatta az, akinek kevesebb állata volt, mint amennyit illetősége után kihajthatott. A tagok a legelő használatáért a számos állatonként vagy illetőségenként kivetett legeltetési díjai, legelőbéri fizettek, amelyet a közös kiadások fedezésére fordítottak. A legelődíj 1923-ban 6 000 korona, 1935-ben egy marha és ló után 6 pengő, egy sertés után 4 pengő, egy kecske után 3 pengő. 1943-ban legelőilletőségenként 20 pengő 10 fillér. Ha a legelő bírta, idegen legeitetőknek is megengedték, hogy jószágot hajtsanak ki, és az ő legeltetési díjuk 1943-ban egy éven felüli marha után 20 pengő, fél éven felüli sertésenként 10 pengő. Voltak olyan évek, amikor csak a legelőilletőséggel nem rendelkezők fizettek legelőbért, a tagoktól nem kértek. A legelőbérek befizetése nem lehetett zökkenőmentes, mert pl. az 1932. október 7-i közgyűlés megállapítja, hogy „azok a községi lakosok, akiknek legelőilletőségük nem volt csak 10 pengő legelőbér-hátralékkal tartoznak a gazdaközönségnek. Megbízzuk az elnököt, hogy a legközelebbi vasárnapon a községi bíróság elé idéztesse be az adósokat, s akik vonakodnak megfizetni tartozásukat, azok ellen a közigazgatási úton való behajtást kérje az elöljáróságtól."

28 Felsőtárkányban két marhacsorda volt, egyikbe jártak a tehenek, másikba a borjak. Az 1920-as években még előfordult a kint háló gulya és a ménes. A tehencsordába. 200-300 tehén, a borjúcsordába 150-160 egy-két éves borjú járt. Az állatokat Szent György napkor rendszerint kihajtották, de a számbavételükre csak az egri zöldvásár (május 12) után került sor. Ekkor még sok jószág cserélt gazdát, és az újonnan vásárolt marhát ezután hajtották ki. Az elnök és a két mezőbíró a legelőn kereste meg a csordást, és együtt mérték fel az állatok számát, majd az elnök egyeztette a gazda legelőilletőségével. Aki újonnan vásárolt jószágot hajtott ki a csordába, az egy darab szalonnát, vagy borravalót adott a pásztornak. A szarvasmarhák részére két legelő volt: az egyik az alsó járásban (Őrhegy), a másik a felső járásban (Akasztó bérc). Az egyik legelőre a tehén-, a másikra a borjúcsordát hajtották, és ezt naponta váltogatták. A kecskék a kőbánya környékén legeltek. A kint háló lovakat a Széles lápába vagy a Hosszú rétXQ, illetve a Mézes máira hajtották. A sertésnyáj a falusi erdőbe járt, tarlószabadulás után pedig a tarlókon legelt. Az 1930-as években a gazdaközönség az egri érseki uradalomtól bérelt sertéslegelőt a Várhegy erdőség nyugati oldalán. A 250 pengő haszonbér fedezésére minden szám disznó után 3 pengő legelőbért szedtek a gazdáktól. Tavasszal, a kihajtás előtt a mezőbírók szemrevételezték a legelőket, és megszervezték a legelőtisztítási. A gazdaközönség tagjait dobszóval értesítették a töviskvágás időpontjáról. Minden családból a kihajtott állatok számától függően vettek részt a közös munkában. Ez 1942-ben illetőségenként egy nap volt. A kecsketartó szegényeket is kötelezték a töviskirtásra. A munkára a mezőbírók felügyeltek, ők ellenőrizték, hogy ne maradjon magas csonk a kivágott bokrok után, mert az könnyen felsértette a jószág lábát. A kivágott bokrokat a kendergáthoz hordták keríteni. Az 1940-es években már nem szerveztek mindig közmunkát, hanem bérmunkásokkal tisztíttatták ki a legelőt, és a költségeket illetőségenként kivetették a tagokra, pl. 1943-ban 6 pengőt. A jószágállomány szaporításához szükséges apaállatokról a gazdaközönség gondoskodott. A mai ABC-áruház helyén volt a közbirtokosság tulajdonát képező bikaistálló, valamint az ól a kanoknak és a kecskebakoknak. Rendszerint három bikát, három 28. HML.V-230/14. 151