Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Balassa M. Iván. Cselédházak a magyarországi nagybirtokokon

lülről fűthető, belső füstlevezetéses zárt tüzelőberendezések állnak, tehát apitvor többnyire csak közlekedő- és tárolótér.

36 A sárospataki kollégium 1765-ben készült helyszínrajzán látható diáklakások látszólag, használatukban és térben is messze állnak az előbb említettektől. Itt olyan épületek álltak ebben az időben, melyek egy közlekedőtérből, emögött egy, feltételezhetően közös használatú helyiségből, melyről az alaprajz nyomán nem dönthető el egyértelműen, hogy csak kéményalja, vagy esetleg konyha lehetett, s a közlekedőtérből nyíló egy- illetve két lakóhelyiségből álltak.

37 A kiragadott példák egyelőre csak a kutatás lehetséges irányait jelzik, azt, hogy a Kárpát-medencében már a XVI., esetleg XVII. századtól létezik egy olyan épületforma, mely bér-, vagy szolgálati lakásul szolgál, s amely lényegében a nagybirtokok cselédházainak elvi elrendezésének felel meg. Az azonban ma még nem döntehető el, hogy ezek a korai épületek milyen mintákat követtek, s az sem, hogy a cselédházakra ezek az előképek, vagy csak a bennük megtestesülő alapelv volt közvetlen hatással. A nagybirtokok cselédházainál a helyi vonatkozásokat már valamivel világosabban lehet látni. A Sátoraljaújhelyről származó tervrajzon a konyhai középkemence mellett a szobákban valamilyen zárt tüzelőberendezés és kandalló ismerhető fel, ez utóbbiakat a BALASSA Iván közölte XIX. század eleji abaúji cselédházaknál is említik. A Tata melletti Szentgyörgypusztán a cselédházak szobáit nyeregformájú kemencék melegítették.

38 Sajnos a tervrajzok egy részén az alaprajzában ábrázolt tüzelőberendezések nem egyértelműek. így a szántódpusztai ideálterven szereplő lehet akár agyagból, akár kályhaszemekből készített kívülről fűthető tüzelőberendezés is.

39 Ugyanez a helyzet a tolnai Apponyi-birtokról származó terv esetében is, itt is csak a négyzetes alaprajzú, kívülről fűthető szobai tüzelőberendezés ismerhető fel, s az, hogy a konyhában egy, a hátsó falhoz simuló szögletes kemence(?) áll, melynek két oldalán - a két lakóhelyiség felé ugyancsak valami tüzelőberendezés vagy tüzelőhely volt. Úgy vélem, az említett példák arra vallanak, hogy a Bauschreiberségek, majd az „építészeti irodák" - nem kizárt természetesen az sem, hogy csak az építés gyakorlata - az általános terveket ebben a vonatkozásban a helyi igényekhez és lehetőségekhez igazították, azaz a cselédházak tüzelőberendezései a szűkebb környék paraszti tüzelőberendezéseit követték. A nagybirtokok cselédházai megjelenésüktől elmúlásukig - vagy használatuk gyökeres megváltozásáig - az általuk biztosított lakáskörülmények vonatkozásában nagymértékű átalakuláson mentek keresztül. A XVIII. század végén, a kialakulás kezdetén még meglehetősen jó feltételeket nyújthattak a bennük élő cselédeknek. Ebben az időben még egyáltalán nem jellemezte a falusi építkezést a téglafal, és a kémény sem volt általános, ugyanez mondható el a Dunántúlon a kívülről fűthető tüzelőberendezésekről is. A cselédház többnyire még akkor is téglafallal készült, amikor esetleg az uradalom más, a cselédeknél jobb helyzetben lévő alkalmazottjai önálló építményei egyszerűbb falakkal bírtak. Ez látható a nyírbaktai Dégenfeld-birtokon az 1840 körüli években. Itt a 8 szobából és 2 konyhából álló cselédház, mely egyébként zsindellyel szegett gyékénytetős volt, éppen úgy téglafalú, mint a kovács, a kerékgyártó, a szíjgyártó, bodnár, kötélverő, takács és az asztalos háza. De ugyanitt két asztalos, egy takács, és egy szabópaticsfalú házban lakott.

40 36. MENCL, Václav 1980. 400-403. 37. DÉTSHY Mihály 1973. 43., 45. 38. KARDOS László 1955. 291. 39. BOROSS Marietta 1980. 250. 40. PÁLL István 1985. 8-9. 9 Az egri múzeum évkönyve 129