Agria 22. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1986)

Sugár István: A törökösség (turcismus) Heves vármegyében

Dul Mihály megyei ügyész hivatkozott a törvényre, - nem nevezte meg, de tanulmányom első felében ismertetett 1659. évi 13. tövénycikk 3. § -áról van szó, — mely viszont nem tesz különbséget nemes és nem nemes között, ugyanis határvitában mindenki tanúskodhat. Érve erősítésére az 1613. évi 23. artikulust idézi, mely a javak erőhatalommal való elfoglalásával kapcsolatos eljárást szabályozza. A vármegyei törvényszék elfogadta és magáévá tette a védő érvelését a Tripartitum vonatkozó részére, s a vádlottat 15 naponként leteendő két esküiQ ítélte azon állítására, hogy nem törökös. Kimondta az ítélet, hogy amennyiben Szalay az ellene emelt törökösség vádját eskü alatt is tagadja, úgy felmentendő. Egyébként fejváltság címén („poena emenda capitis") 200 forintot tartozik fizetni. Az ügyvéd köszönetet mondott az ítéletért.

2 6 Nemes Szalay Mátyás ügye folytatásaként, az 1676. november 4-én tartott vármegyei közgyűlésen ügyvédje, nándori Bene András útján tiltakozott az ellen, hogy fancsali porciójából a lőrinci lakosok egy részt elfoglaltak, kisajátítottak maguknak és azt jószágaikkal járatják.

2 7 Fancsali nemes Szabó Mátyás esete pregnánsan tanúsítja, hogy egy sor tanú által hitelesített törökösség vádja alól a nemeseknek volt törvényes mód és lehetőség a kibúvásra, kivált a vármegyei törvényszék engedékenysége, liberalizmusa nyomán. Nem lehet semmi kétségünk afelől, hogy a Szalay ellen 1676. március 14-én első alkalommal emelt vád való tényeket rögzített, hiszen a török uralom alatt Fancsalon élő nemes, jobbágyaival, birtokszomszédaival való vitáját logikusan a területileg illetékes hatvani török kádinál iparkodott a maga javára elintézni: — hiszen a kádi 96 tallér bírságot ki is rótt az apciakra. 11. Az 1675. november 20-án tartott vármegyei közgyűlésen Pápay Péter helyettes alispán terjesztette elő Tót István özvegye Szántay Erzsébet pásztói lakos gonosztevő („malefactrix") perfeh/ételét,,törökös paráznaság" vádjával („ratione et praetextu inferioris declarandi aduiterii turcismi mota"). Dul Mihály vármegyei ügyész ilyképpen adta elő az özvegy ellen emelt vádat. A vádlott „ez elmúlt időkben nem tudatik micsoda gonosz lélektűl és indulattól viseltetvén, félretéve az Istennek és országunk törvényeinek az törökkel való társalkodók, azokkal fertelmeskedők ellen ki adott rettentő parancsolattyát, magát az törökheöz csatolván, azokkal fertelmeskedett avagy paráználkodott, és azon paráználkodásból fattyat is vetett; efféle fertelmeskedések ellen pedig mind Isten, mind országunk törvényei is nagy büntetést szerteszélyel kiáltyák. Kívánnya az megírt dominus magistratus és actor prócátora, hogy az incusata érdeme szerint való halálra ítéltessék; melly aránt referállya magát maga nyelve vallására." A vádlott özvegy az „ellene feltett actiójára megvallya az actust, de qualificallya azzal, hogy kendővel dugván bé az száját az török, úgy tött erőszakot rajta." Az ügyász szerint Szántay Erzsébet asszony „qualificatiója meg nem állhat, ... az iránt is mindgyárt kellet volna azon váras bírájának hírt tenni ha kedve nem volt volna hozzája s reája, de tagadta; másképpenis városban lévén patralva (végrehajtva, — S. I.) az fertelmességh, az mint qualificallya, hihetetlen hogy ideje az kiáltásra nem lőtt volna." 26. HmL. IV-l/a. 5. kötet 121-122. 27. HmL. IV-l/a. 5. kötet 173. 107