Agria 21. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1985)

Bakó Ferenc: Népi kőépítkezés a Kárpát-medencében

Bakó Ferenc NÉPI KŐÉPÍTKEZÉS A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN Az építészet anyagfelhasználása szorosan összefügg a természeti környezettel, de a szállítás, a kereskedelem fejlődése révén a lokális környezet kitágul, nyersanyagaiban gazdagabbá válik. Az építés gyakorlatának ez az általános, földrajzi jellegű kötöttsége a népi építészetben fokozott mértékű. A magyar történelem feudális és prefeudális századaiban a parasztság leginkább a lakóhelye határában, vagy annak közelében fellelhető építőanyagokat vehette igénybe, csupán ritka és kivételes helyzetű falvak, települések jutottak hozzá más anyagokhoz. Az építőanyagok beszerzési korlátai azonban csak kezdetleges viszonyok között befolyásolták a népi építkezést, mert korán kialakult a szomszédos tájak anyagokat cserélő tevékenysége. A csere, majd a kereskedelem kifejlődését elősegítették a vízi utak, a folyók hátán természetes módon, vonóerő igénybevétele nélkül lehetett szállítani.

1 Ezek az általános megállapítások jórészt alkalmazhatók a kőnek, mint építőanyagnak a Kárpát-medencében betöltött szerepére. Ismeretes, hogy e földrajzi egység északi és keleti — részben déli — tájait kőben gazdag területek alkotják, közepe azonban homokos síkság, ahol ez az építőanyag nem áll az ember rendelkezésére. Egykor a birtokos nemesség és a városi polgárság is csak a környező tájakról szerezhetett be építőkövet. Az Alföldön tehát a népi építkezésben a kő alkalmazása és jelentősége háttérbe szorult a föld vagy a fa mögött, de ez a szentencia történetileg szinte az egész Kárpátmedencére érvényes. A kőből épített parasztház a hegyvidéken sem gyakori és még inkább így volt ez az újkorban vagy a középkorban. A földrajzilag egymástól erősen különböző két nagytáj közül a síkságon a földépítkezés különböző formái, a hegyvidéken a fa- és vesszőfalazatok számos típusa dominál. A kő, mint a legtartósabb természetes építőanyag, értéke miatt és bizonyos hatósági korlátozások következtében, a parasztság számára évszázadokon át elérhetetlen volt. Várak, templomok és kúriák építőanyagaként azonban korán megjelent a falusi településeken és amint a gazdasági és társadalmi viszonyok megengedték, a népi építészetben is megkezdte lassú térhódítását. Századunk első évtizedében már a Kárpát-medence falusi lakóházainak 19%-át képezték a kő- és téglafalazatú épületek, amint kitűnik га 1910. évi népszámlálás összesítő adataiból.

2 Ez az országos felmérés az egykori Magyarországot, azaz a Kárpát-medencét közigazgatási egységenként mutatja be, amelyek magasabb szintű formája, a vármegye többnyire azonos jellegű földrajzi tájakat egyesít. Kivételt képeznek az átmeneti zónákban fekvő vármegyék, ahol egyaránt vannak sík és tagolt domborzatú tájak, a kő beszerzésének, alkalmazásának más és más feltételeivel (1. kép). 1. BAKÓ Ferenc 1978. 42-43. 2. Magyar Statisztikai Közlemények 42. 15 Az egri múzeum évkönyve 225