Agria 21. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1985)
Szecskó Károly: A mezőgazdaság szocialista átszervezése az egri járásban II.
parasztember szegényedik el. A gazdag parasztok az egyéni gazdálkodás viszonyai között továbbra is kizsákmányolják a szegényebbeket. Az egyéni gazdálkodásnak korlátai vannak. A korlátok ledöntésére, a parasztság felemelésére egyedüli út a mezőgazdaság átszervezése. Amikor egy-egy helyen a parasztság többsége már belépett a termelőszövetkezetbe a népnevelők elmondták, hogy mit szól ehhez a falu és a rokonság. Megemlítették, ha nem lépnek be a termelőszövetkezetbe akkor földjük a termelőszövetkezet tábláinak szélére kerül. A parasztság előtt vázolták, hogy az állam segíti az egyéni parasztokat is, de elsősorban a termelőszövetkezeteket támogatja. Aki ezeken kívül marad, nem élvezheti majd az állam által nyújtott kedvezményeket. Ha egy község átalakul termelőszövetkezeti községgé az állam majd odakoncentrálja erőit. Hozzájárul iskola, óvoda, orvosi rendelő, bekötőút stb. építéséhez. A népnevelők kihasználták a helyi parasztság lokálpatriotizmusát is. Elmondták, hogy például a nagytályai, verpeléti stb. ember sem alábbvalóbb, mint egy más községbeli. Ha más községekben megértették „az idők szavát" miért pont ők nem értenék meg. Amikor már a járásból csak néhány község nem volt átszervezve az agitátorok elmondták, hogy már majdnem az egész járásban van termelőszövetkezet, tehát nekik sem lehet más választásuk: A népnevelők utaltak arra is, hogy az első időszak nem lesz könnyű, meg kell küzdeni a kezdeti nehézségekkel. A kiemelkedő jövedelmű parasztembereknek elmondták, hogy nekik a termelőszövetkezetben, különösen az első években nem lesz annyi jövedelmük, mint egyéni korukban. Az általános, mindenhol alkalmazható érvek mellett felhasználtak sajátos, csak egyegy helységhez kapcsolódó érvet, illetve érveket is. Ahol régi, jól működő termelőszövetkezetek voltak, mint például Felnémeten, Verpeléten, utaltak annak eredményeire. Ezek adatait írásban is megkapták a népnevelők. Egerben, ahol a szülők nagy része az 1950-es évek végére kiöregedett, elmondták, hogy az újratelepítés olyan összeget igényel, amelynek biztosítására az egyéni parasztság nem képes. Azokon a helyeken, ahol a belterjes gazdálkodásnak hagyományai voltak, például Kerecsenden, Makiáron, rámutattak arra, hogy a termelőszövetkezet keretei között a belterjes gazdálkodásra még nagyobb lehetőség nyílik. 2 3 5 b)A „kulcsember'' kiválasztása Minden helységben, illetve azon belül minden falurészen és utcában meg kellett keresni azt az embert, illetve embereket, akire, vagy akikre a lakosság felnézett, jó véleménnyel volt róluk. Az ilyen személyeket a szervezés során „kulcsembernek" tekintették, akiknek belépése sok embert magával ragadhatott. A „kulcsember" nem mindig az volt, aki sok földdel, vagy vagyonnal rendelkezett. Ilyen volt az is, aki valamilyen területen tekintélyt szerzett a lakosság előtt. Például szép állatokat nevelt, a földje mindig tiszta volt. Vállalta az emberek ügyes-bajos dolgainak elintézését, korábban valamilyen funkciója volt (például bíró, hites, földigénylő bizottsági elnök, nemzeti bizottsági elnök, végrehajtó bizottsági tag, tanácstag, a koalíciós időszakban pártvezető, egyházközségi tanácstag stb). A „kulcsemberek" általában jó beszédűek, megnyerő külsejűek voltak, 236 nem korcsmáztak, nem lumpoltak. Ezeket az embereket az idegenből jött népnevelők nem ismerték, éppen ezért a szervező bizottságok név szerint felhívták a figyelmet rájuk. 235. Fodor Lajos visszaemlékezése. (Eger) 236. Ez a fejezet az összes megkérdezett népnevelők visszaemlékezéseinek felhasználásával készült. 160