Agria 21. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1985)
Szecskó Károly: A mezőgazdaság szocialista átszervezése az egri járásban II.
Egercsehiben felmerült az, hogy a termelőszövetkezetben lehet-e földet örökölni? Lesz-e majd az átszervezés után a termelőszövetkezeti parasztoknak belterülete? 147 Nagytályán a néhány hold földdel rendelkező paraszt párttagok nem akartak a termelőszövetkezetbe belépni. 148 Ostoroson a tagság azt sem mondta, hogy kell termelőszövetkezet, de azt sem mondta, hogy nem. 149 A járás két falusi alapszervezetében, Andomaktályán és Makiáron a döntést ellenállás előzte meg. Andomaktályán a pártszervezet tagsága az átszervezést megelőző taggyűléseken szavakban a kollektivizálás mellett volt, de amikor már dönteni kellett, sokan bizonytalankodtak. Az átszervezés kérdésében döntő, rendkívüli taggyűlésre sok párttag nem jött el. Többen elmondták, hogy ők nem írják alá a belépési nyilatkozatot, vagy nem elsőként írják alá azt. Egy párttag pedig visszaadta a párttagsági könyvet. A helybeli párttagság egy része ellenállásának alapvető oka a kétlakiság volt. 15 ° Makiáron a földhöz, a gazdálkodás egyéni módjához való ragaszkodás szülte a párttagság ellenállását. A makiári párttagok közül az átszervezést tárgyaló taggyűlésen tizenkét fő meg sem jelent. A résztvevő párttagok közül csak azok szólaltak fel, akiknek a pártban, vagy a községben valamilyen funkciójuk volt. így állott elő az a helyzet, hogy a község további sorsát meghatározó átszervezés jelentőségéről, annak módszereiről elsősorban a járási kiküldöttek beszéltek. 151 A pártszervek, illetve a pártszervezetek összehívását követő napon, vagy napokban tanács-végrehajtóbizottsági, és azt követően tanácsüléseket hívtak össze. Ezek bizonyos értelemben könnyebb, bizonyos értelemben pedig nehezebb helyzetben voltak döntéseik meghozatalakor, mint a pártszervek vagy a pártszervezetek. Könnyebb helyzetben voltak abban az értelemben, hogy a párttagság majdnem teljes egészében egyértelmű álláspontja segített abban, hogy a végrehajtó bizottsági és a tanácsüléseken is egyértelmű határozatot hozzanak. De nehezebb helyzetben voltak a vb-ülésen és a tanácsüléseken abból következően, hogy ezekben a testületekben sok egyéni parasztember volt. Ezeknek az embereknek egy része, amikor dönteni kellett, még nem tudott azonnal határozni. A testületi ülésekre nem ügy mentek el, hogy már annak előtte teljesen meg lettek volna győződve az átszervezés szükségességéről. Ebből következett az, hogy bár a testületi üléseken mindenhol az átszervezés mellett döntöttek, de egyes testületi tagok nem teljes meggyőződésből tették azt. A végrehajtó bizottság és a tanácsülés döntése legkönnyebben Egerben született meg. Ugyanis a várost akkor szervezték át, amikor már a megye minden számításba vett helységét kollektivizálták. Az Eger átszervezése előtt összehívott rendkívüli végrehajtó bizottsági ülésen a tizenkét tagból csak egy nem szavazott az átszervezés mellett. 152 A végrehajtó bizottsági ülés után két nappal tartott tanácsülésen a tanácstagság egyhangúlag támogatta az átszervezést. 153 147. MSZMP HMB Arch. A tarnaszentmária községi pártszervezet 1960. január 7-i rendkívüli taggyűlésének jegyzőkönyve. A mezőgazdaság szocialista átszervezése. (Hodai Sándor felszólalása.) 148. MSZMP HMB Arch. Az egercsehi községi pártszervezet 1960. augusztus 14-i rendkívüli nagygyűlésének jegyzőkönyve. A termelőszövetkezet megszervezésének megbeszélése. (Sütő C. László és Sütő V. Bertalan felszólalása.) 149. Ferencz János visszaemlékezése. (Eger) 150. Fodor Lajos visszaemlékezése. (Eger) 151. MSZMP HMB Arch. Az andornaktályai községi pártszervezet 1960. november 30-i kibővített nagygyűlésének jegyzőkönyve. A mezőgazdaság szocialista átszervezése. - A pártszervezet titkára a taggyűlésen a következőket mondta: „Az a személy pedig, aki nem ért vele egyet (tudniillik az átszervezéssel - SZK) minden további nélkül ki is léphet a párttagság tagjai sorából." 152. MSZMP HMB Arch. A makiári községi pártszervezet 1959. február 18-i taggyűlésének jegyzőkönyve. 153. HmL. Az egri Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1961. január 7-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyve. Eger város szocialista átszervezése. 148