Agria 20. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1984)

Kriston Vizi József: Dramatikus játékok Bekölcén

megtörtént, hogy pálinkával berugattak egy kutyát, feltették a vállukon hordozott nagybőgőre, s úgy kacagtatták a hozzájuk csatlakozó egyre népesebb kíséret tagjait, és a házuk előtt bámészkodókat. Délelőtt tizenegy óra tájékán már szépszámú társaság követte a toborzó csapatot vissza, a kocsma udvarára. A társaság egy része hazatért ebédelni, de a többiek, akiknek éhét vette az ital, inkább együtt maradtak. Ha a kábulatból magáhoztért, asztalon fekvő legény meglepetten nézett körül, s nemigen volt ínyére a körülötte csapott zajos sereglet, ugratások és durva kiszólások közepette lekászálódott a „ravatalról". A többiek pálinkával és sörrel kínálták, miközben ilyeneket mondogattak: „No, ez már halottnak se jó!" Ha olyan volt a legény, aki értette a tréfát, ráállott, hogy végül is vele játszák el a délutáni ceremóniát. „Az italos ember, főleg, ha sokadalomban van, sokmindenre hajlandó. Ilyenkor sokféle marhaságot meg lehet csinálni" — magyarázták ezt az állapotot és hangulatot adatközlőim. A temetés paródiája A temetési játék spontán módon, minden különösebb előkészület nélkül koradélután, három óra tájban vette kezdetét. „A halottas komédiázás délután kezdődött, mikor már a népek elé vonultak, és mikor a gyárból jöttek hazafelé a munkások. Hogy minél több ember legyen elé, így megvártuk azokat is. Amelyik vendég fiatalok itt maradtak, nézelődtek azok is, de még a műszakból jött másvidékiek is ott tömörültek. Tudták másfelé is jó előre, hogy Bekőcén másnapra is jut bolondság. Mikor már sokan vótak, összejöttünk a temetésre. Akkorra már egyvalaki fel vót öltözve, mintha pap vóna. A halottat játszót megemeltük és még az asztalon alája egy trágyahordó saroglyát raktunk, rá meg egy lepedőt. Evvel aztán el is kezdődött a temetés. Ennek külön papja meg kántora volt. A többiek meg, mintha asszonyok vónának, ríttak, jajgattak, de bele is nevettek sokszor. Állottak ott asszonyok is, gyerekek is, kacagta ott mindenki."

67 Az 1953-ban sorra került temetési paródiában a „pap"-ot az akkor 67 éves Vitéz József alakította, aki egy piros szoknyát és egy fehér blúzt öltött magára, kezébe egy lyukas fakanalat vett, „szentelő" gyanánt. A „kántor"-t Dorkó Bege József játszotta, mellette a két, ünneplő ruhás „ministráns": Kovács Lakat Miklós és Dorkó Bege Gyula. A „ravatalon" Dorkó Sára Sándor feküdt ez alkalommal (4. kép). Az adatközlők egyre halványuló emlékezete és az adattári lejegyzés alapján

68 a „halott búcsúztatása" a következőképpen történt: Pap: Sziketura in princiopio et nunk et szemper. Kántor: Et in szekula szekulórum, amen. (E bevezető után a kántor búcsúztatója következik) Kántor: Köszönöm anyámnak, hogy csecsvei ellátott, Rózsi nénémnek, hogy mindé" ringázott. Kedves Jancsi öcsém, mostan énrám figyelj, Itt van üllőm alatt a kalapácsnyelem. Csináltass ezüstből arany kalapácsot, Avval keress hó tig kenyeret, kalácsot. Tőled is búcsúzok, kedves Bodri kutyám, Ha jeddig ugatta', most mi ne morogja'. Már elmegyünk, liter velünk, Bekőci vendégfogadó, légy vezérünk! 67. Józsa Dora Lajos adatközlő. 68. Dorkó Bege József, Hossó Kismaréi Imre, Józsa Dora Lajos és Pozsik Ernó', valamint néhai Vitéz József - S. gy., illetve ENA 7-67. 284