Agria 20. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1984)
Szecskó Károly: A mezőgazdaság szocialista átszervezése az egri járásban az 1940-es évek végétől 1958 decemberéig
Szecskó Károly A MEZŐGAZDASÁG SZOCIALISTA ÁTSZERVEZÉSE AZ EGRI JÁRÁSBAN AZ 1940-ES ÉVEK VÉGÉTŐL 1958 DECEMBERÉIG Tanulmányunkban a mezőgazdaság szocialista átszervezésének történetét dolgoztuk fel az egri járás területén. Kutató- és feldolgozó munkánk során az 1950. február 1. és 1966. július 1. közötti területet vettük figyelembe. A témával eddig még nem foglalkoztak. Dolgozatunk az első kísérlet a kérdéskör feldolgozására. Munkánk során széles körű levéltári, irattári kutatómunkát végeztünk. Az átnézett források jelentős része még rendezetlen. A dokumentumok egy része pedig hiányos. Az átszervezés, majd a megszilárdítás ezernyi gondja között érthető módon keveset törődtek az iratok megőrzésével. Feltehetően sok fontos forrás, főleg az átszervezés dokumentumainak egy része a tudomány pótolhatatlan kárára elkallódott. Ez a körülmény kutatómunkánkat sok esetben nehezítette. Az írott forrásokat, ahol erre szükség volt, az átszervezés résztvevőinek személyes visszaemlékezéseivel egészítettük ki. Felhasználtuk az átszervezésre vonatkozó párt- és állami dokumentumokat is. l.'Az egri járás területi, földrajzi, gazdasági és társadalmi viszonyai ( Vázlatos áttekintés) A járás jelenlegi területe nem azonos azzal, amelyen 1959—1961 között a mezőgazdaság átszervezése folyt. 1966. július 1-i hatállyal ugyanis az egri járás területéhez csatolták a pétervásárai járást. 1 A járás 1966. július 1. előtti területe az 1950-ben végrehajtott megye- és járásrendezés során alakult ki. 1950. február 1-től 1966. július l-ig a következő települések tartoztak az egri járáshoz: Andornaktálya, Balaton, Bekölce, Bélapátfalva, Bükkszentmárton, Demjén, Eger, Egerbakta, Egercsehi, Egerszalók, Egerszólát, Felsőtárkány, Kerecsend, Maklár, Mikófalva, Mónosbél, Nagytálya, Nagyvisnyó, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Szarvaskő, Szilvásvárad, Szűcs, Tarnaszentmária, Verpelét. 2 1951-ben Makiárhoz csatolták Nagytályát, s az egyesített község neve Maklártálya lett. 3 1. Heves megyei Levéltár (HmL) Az egri Járási Tanács 1966. júl. 1-i alakuló ülésének jegyzőkönyve. 2. 5.201/4/II —1/1950. (I. 29) BM. számú rendelet a megyék nevének székhelyének és területének megállapításáról szóló 4.343/1949 (XII. 14) MT. számú rendelet egyes rendelkezéseinek hatálybalépése és végrehajtása tárgyában. -Hatályos miniszteri rendeletek 1945-1963. Bp. 1964. Közgazdasági és Jogi Kiadó. 52-53 1. - A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 144/1950 (II. 20) MT. sz. rendelete a járások területének rendezéséről. 3. HmL. Maklártálya község iratai. 1950-1951. XXIII-659/1. Az egri Járási Tanács elnökének levele a Községi Tanács Végrehajtóbizottságának. Eger, 1951. május 16. (Közli, hogy a Belügyminisztérium a község nevét Maklártályára változtatta. (1957-től Nagytálya ismét önálló község lett. 165