Agria 20. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1984)

Dancza János: A subalyuki ősember-maradványok sorsa (visszaemlékezés)

Tehát azok a csontok, amelyekhez a csákányaink hozzá sem értek, az antropológushoz már szinte megsulykolt állapotban kerültek. Az, hogy az ásatás során egy váratlanul jelentkező és szétszórtan heverő néhány emberi csont sérülést szenvedett még csak megérthető, de hogy azok a legfontosabb darabok, amelyeket vattába csomagolva egy héten át éjjel-nappal magammal hordtam „szakember" kezébe így tönkremenjenek, teljesen érthetetlen volt számomra. Észrevételeimet 1933. november 22-én levélben közöltem a Földtani Intézet igazgatójával, dr. Lóczy Lajossal és kértem annak a kivizsgálását, kit terhel a felelősség az ősemberi maradványok ily megdöbbentő megrongálásáért. A vizsgálatról felvett jegyzőkönyvet nem láttam, eredményét nem közölték velem, de amit dr. Schréter Zoltán főgeológustól megtudtam, az minden képzeletet felülmúlt. Szerinte a vizsgálat során kitűnt, hogy Kadifcné a férje betegsége alatt irodájában az emberi maradványokat a földhöz verte és megtaposta. Kadiöot a vizsgálat után nemcsak felfüggesztették, hanem kényszernyugdíjazták. Honnét táplálkozik hát az a tévhit, hogy a subalyuki ősemberi maradványok „szakszerűtlen ásatás" miatt szenvedtek súlyos sérüléseket? Onnét, hogy bár Bartucz tudta, hogy a leletek nem az ásatások alatt sérültek, ill. csonkultak meg az általa leírt mértékben, gúnyos és kíméletlen cinizmussal iparkodott minket odaállítani bűnbaknak, míg az igazi kártevők felé megelégedett néhány udvarias, sajnálkozó célzással. Bár a vizsgálat eredményéből másrészt az én személyes tájékoztatásomból Bartucznak biztos tudomása volt a

£ ősemberi maradványok sérüléseinek az okairól, ennek ellenére az ásatások eredményeit ismertető, 1938-ban megjelent Monográfiában valótlan és tudatosan megtévesztő módon írta le az emberi maradványok sérüléseinek és megcsonkulásának az okait. A Monográfia 60. oldalán Bartucz a következőket írja a sérülésekről: „Aki figyelemmel elolvasta a Dancza-féle ásatási jegyzőkönyvrészletet, azonnal megállapíthatta, hogy szerzője őskori ásatásokban járatos, jó megfigyelőképessége van, az ásatást nem szakember lettére a tőle telhető legnagyobb gonddal, lelkiismeretességgel végezte s amit megfigyelt, azt írásban és rajzban is megrögzítette. Ezért adatait hiteleseknek, tudományos szempontból is használhatóknak tartom; azok sok, előttem eddig ismeretlen, vagy homályos körülményt megvilágítottak s még kirívóbbá tették azt a veszteséget, ami a magyar s egyben az egyetemes tudományosságot érte azzal, hogy az első nagyobb magyarországi Homo primigenius-lelet antropológus szakértő jelenléte nélkül ásták ki s a lelet egy része elpusztult. "

9 Nincs itt semmi félreértés! A leletek egy része azért pusztult el, mert azt hozzáértő antropológus nélkül jó szándékú a dolgokhoz egy kicsit értő emberek tárták fel. Akiknek ez iránt talán némi kétsége támadna és az ásatásoknál történt sérüléseken túl az iránt érdeklődne — amire Bartucz inkább csak óvatos szemrehányással céloz —, hogy jó jó, de mi okozta a Dancza-féle ásatási jegyzőkönyv szerint a kivételesen ritka hiteles, és teljesen ép Homo primigenius keresztcsontjának az ásatások után történt megcsonkítását? És hová lett a belőle letört két utolsó csigolyatest? Vagy hová lett az állkapocs jobb oldali ágának a darabja? Vagy hová lett a gyermek koponyáján kívül a váz túlnyomó részét képező darabjai? E kényes kérdésekre kíváncsiak figyelmét Bartucz a következőképpen iparkodik elterelni: „Ám a próbaásatást befejezték, a leleteket Egerben kiállították, illetékesek is látták, vagy legalább tudomást szereztek róluk, de senkinek eszébe nem jutott, hogy itt értékes leletek pusztulhatnak el örökre. A magánadakozásból megindult újabb ásatás már az ötödik napon szenzációs lelethez vezetett, a munkások csákánya ősemberi keresztcsontot feszített ki, de nem ismerték fel nemcsak ősemberi jelentőségét és ritkaságát, de - még 9. Monográfia 60. 126