Agria 20. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1984)

Dancza János: A subalyuki ősember-maradványok sorsa (visszaemlékezés)

Dancza János A SUBALYUKI ŐSEMBERI MARADVÁNYOK SORSA ( visszaem lé kézé s) Nevezetes napja a magyar ősemberkutatásnak 1932. április 27. Ekkor került napfényre a 26 év óta folyó rendszeres magyar barlangkutatás türelmetlenül várt eredménye, az első ősember. A lelet híre magyar tudományos körökben nagy örömet keltett, mert a kutatók egy neander-völgyi típusú felnőtt ember és egy gyermek maradványait tárták fel a hórvölgyi Subalyuk barlangban. A leletek rácáfoltak azokra a hazai és külföldi véleményekre, amelyek az évtizedeken át eredménytelenül folyó kutatásokból azt a következtetést vonták le, hogy ez az embertípus hazánk akkori zord éghajlata miatt nálunk nem is élhetett. A subalyuki lelet után azonban megjelent egy kis fekete pont azon a hatalmas fehér mezőn, amely Európa keleti részében a neander-völgyi ősember hiányát jelezte. Kik voltak a szerencsés kezű kutatók, akiknek megadatott az a nem mindennapos élmény, hogy beteljesítsék a magyar ősemberkutatás vágyát? Volt az egri természetbarátok turistacsoportjának egy kis barlangkutató gárdája, akik az akkori nyomasztó munkanélküli időkben örömmel ragadták meg az alkalmat, hogy a földtani intézet által a Bükk hegység barlangjaiban végzett ásatásoknál mint munkások dolgozhattak. Jól jártak a munkanélküli turisták is és jól járt a magyar ősemberkutatás is, mert intelligens, az ügy iránt lelkesedő és érdeklőkő segítőket kapott. Magam, aki ennek a kis csoportnak szervezője voltam, a szakirodalom olvastagásával addig is állandóan képeztem magam. 1932 januárjában a nyomasztó munkanélküliség enyhítésére a kormányzat elrendelte a hírhedtté vált,,ínségmunkák" megindítását. Ekkor indult Egerben kezdeményezés egy városi múzeum megteremtésére is. A kezdeményezők egyike dr. Pálosi Ervin, az egri vár egyik feltárója előtt felvetettem azt a gondolatot, hogy munkatársaimmal szívesebben végeznénk a múzeum részére barlangkutatást, mint a városi vizesárkok ásását. Sok és nehéz akadályt kellett lebírni, amíg az ötlet megvalósult és február elején térdig érő hóban és 20 fokos hidegben lerakhattuk felszerelésünket a hórvölgyi Oszlai vadászháznál. Háromszáz pengőt bocsátottak rendelkezésemre, de vállalkozásunk sikerében még azok sem bíztak, akik egyébként segítették az ügyet. Az ásatások vezetésére dr. KadiC Ottokárt, főgeológust, a tanító mesteremet kértem fel, akit érthetően nem nagyon csábított a dermesztő hidegben való munka, viszont a pénzt fel kellett használni. Levelében közölte, hogy csak nyugodtan irányítsam ezt az ásatást a nála tanult módszerrel. „Legalább megtudjuk, hogy mire számíthatunk a Bükk hegységnek ezen a részén lévő barlangokban." Elsőnek a Füzérkő függőleges sziklafalában 16 m magasságban lévő barlangot kezdtük feltárni. Néhány nap tapasztalatai alapján már legyőztük a szokatlan időben adódó akadályokat is. Az esztelennek látszó vállalkozás első eredménye a hideg elleni védekezés során egy érdekes megfigyelés volt, ami később fényt derített a jégkorszak emberének arra az addig figyelmen kívül hagyott módszerére, hogy miért helyezte el a különböző szerkezetű barlangokban más és más módszer szerint a 117