Agria 19. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1982-1983)
Vörös István: Gyöngyöshalász–Encspuszta késő rézkori telep állatcsontleletei
A gyöngyöshalászi gigantikus testméretü szarvasmarha bika mt. méreteihez (250 mm) hasonló szarvasmarha mt. jelen ismereteink szerint csak a lebői későneolitikus telepről ismert 7 , a péceli kultúra településein 240 mm hosszúság körüli mt.-ok kerülnek elő. A gyöngyöshalászi gigantikus testméretű szarvasmarha bika metatarsusa sérült, de a diaphysis erőssége, valamint a epiphysisek méreteihez való harmonikus illeszkedése kizárja annak a valószínűségét, hogy a mt. ökörtől származzon. Az őskori szarvasmarháknak testméret és fajta szempontból az egyik legheterogénebb és legváltozatosabb állományait a Kárpát-medencében a későrézkori időszakból ismerjük. A viszonylag nagyszámú, jó megtartású péceli kultúra ádozati szarvasmarháinak csontváz vizsgálataiból megállapítható, hogy a péceli időszakban a „brachyceros", a „primigenius" szarvcsaptípusú, frontosus koponya alkatú 8 , törpe, alacsony, közepes, nagyközepes, magas és gigantikus (963-1405 mm marmagasság!) testméretű egyedek (fajták alkották a szarvasmarha-állományt) 9 . A szarvasmarha csontok struktúrája, sculptúrája és méretei alapján megállapítható, hogy a gyöngyöshalászi telepen a szarvasmarha-állomány mindkét fajtacsoportja dominánsan tehenekből állt, a két nem aránya a csontok alapján: 35 99 - 8 66. Kiskérődzők A gyöngyöshalászi telepen a legtöbb csontmaradvány a kiskérődzőktől származik; 63 egyed 742 darab csontmaradványa volt meghatározható (1. táblázat). Akiskérődző maradványok meghatározásánál jelentkező nehézségeket figyelembe véve a nagy mennyiségű csontanyagból csak a szarvcsapok, koponyatöredékek, egy radius és a metapodiumok lehetett fajra pontosan meghatározni. A többi csontmaradvány a kiskérődző gyűjtőnévvel szerepel. A csontmaradványok strukturális és metrikus egyöntetűsége azonban valószínűsíti, hogy a kdskérődző-állomány döntően juhokból állt, a kecske a telepen csak néhány egyeddel volt képviselve. A juhállományban a szarvak alakját-formáját figyelembe véve mindhárom típus: a szarvatlan, a palustris vagy tőzegjuh és a rézjuh egyaránt előfordul. A szarvatlan juh frontaléján a szarvcsapok helyén vagy egy enyhe csontdudor (2.1. kép), vagy egy kicsi, 10 mm-nél magasabbra általában nem emelkedő proc. cornaualis (2.2. ábra) található. A palustris vagy tőzegjuh (Ovis aries palustris Rütimeyer) szarvcsapjaira jellemző, hogy azok rövidek, lapított, egyenes „kecskeszarv-szerûek". A gyöngyöshalászi palustris juhok szarvcsap hossztengelye a mediansagittalis síkkal ca. 45°-os szöget zár be; a szarvcsapok hátra-oldalt álló, kissé ívelt, kifelé enyhén csavarodó. Oldalai medionuchalisan lapított, orbitofrontalisan íveltebb (2.3. kép). 7. BÖKÖNYI Sándor-KUBASIEWICZ, Marian 1961. 90., Masstabelle 10. 8. BÖKÖNYI Sándor-KUBASIEWICZ, Marian 1961. 26. 9. VÖRÖS István 1982.; VÖRÖS István, Kézirat II. 38
