Agria 19. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1982-1983)
Petercsák Tivadar: A paraszti erdőhasználat néprajzi kutatása Észak-Magyarországon
a résztulajdonosok maguk értékesítették vagy közösen eladták az államnak és a jövedelmet szétosztották. Szintén csak a zempléni hegyvidékről vannak adataink a saját szántóföldön végzett erdőtelepítésekre, 76 és alig ismerjük a közbirtokosságok erdőtelepítési gyakorlatát. Az erdőbirtoklási kérdésekhez kapcsolódik a különböző haszonvételi formák vizsgálata. A közös és egyéni tulajdonú erdőből származó fát mindenki maga értékesítette. Az élelmes hegyvidéki nép a saját tüzelőjét rendszerint a joga alapján kapott fán kívül szerezte be a közbirtokossági és uradalmi erdőből. Számtalan praktikával „toldották meg" a hazaszállítható fát, és ezt a közvélemény nem tekintette lopásnak. A Zempléni-hegységből és a Bükkből vannak adataink arra, hogy a gazdák a közbirtokossági fa jó részét értékesítették. Leggyakrabban tűzifának adták el az ölfát, de ezen túl a hozzáértők szerszámoknak feldolgozva vagy szénné égetve is árulták. Közvetlen kereskedelmi kapcsolatok révén igyekeztek kiegyenlíteni a hegyvidék és a fában szegény földművelő területek, illetve városok közötti természeti—gazdasági különbségeket. A tűzifát a városok piacain, vagy faluról falura, illetve utcáról utcára járva árulták, de sokszor állandó helyekre is vitték. A Zempléni-hegység falvaiból a Bodrogköz, Hernád-völgy és a Taktaköz községeibe, illetve a hegyaljai mezővárosokba hordták a tűzifát. A Bükkből Miskolc, Eger és Mezőkövesd piacaira, valamint az Alföldre jártak a tüzelővel. A fát rendszerint gabonafélékért és takarmánynövényekért cserélték, de az utóbbi évtizedekben pénzért árulják. A termékcsere nyomaival még 1979-ben is találkozhattunk a zempléni Óhután. Az ügyesebb lófogatos gazdák az uradalmaktól vásárolt fával is kereskedtek. Több falura jellemző, hogy néhány család az erdőn vagy otthon eladásra faragott félkész vagy kész mezőgazdasági és háztartási eszközöket. A fát vásárolták. Tokaj-Hegyalján, Eger és Gyöngyös környékén a tavaszi hónapokban volt nagy kereslet a szőlőkarók iránt. Kádároknak, kerékgyártóknak adták el a durván kifaragott hordódongákat, keréktalpakat és küllőket. Saját szükségletre majdnem minden hegyvidéki férfi el tudta készíteni a fa mezőgazdasági eszközöket (szerszámnyelek, villák, gereblyék). Rendszeres eladásra azonban már jóval kevesebben dolgoztak, falvanként csak néhány család élt ebből foglalkozásszerűen. A Börzsönyben Kemencén 10—12 család számára, a Bükkben Répáshután 4—5 családnak nyújtott megélhetést a faragás. Az egyes falvak bizonyos termékek készítéséről voltak híresek. A Börzsönyben Diósjenőn és Kemencén mezőgazdasági eszközöket, Bernecén és Barátiban háti kasokat, a Mátrában Gyöngyössolymoson jármot, talicskát, fazsindelyt és szerszámnyeleket, Markazon hidasólakat, Kisnánán és Szuhahután szövőszékeket, ácsolt ládákat, Párádon udvari söprűket készítettek. A Bükkben a cserépfalusiak a díszes fafaragásról, a noszvajiak a háti kosár készítésről, a felsőtárkányiak és a répáshutaiak a járomfaragásról voltak híresek. 7 7 A Zempléni-hegységben Háromhuta lakói faragtak eladásra edényeket, mezőgazdasági eszközöket, szövőszékeket, de Füzérről és Pusztafaluból még az Alföldre is elszekereztek a jármokkal, járomfejekkel. 78 A falvanként néhány faragó ezermester műhellyel és komolyabb szerszámokkal is rendelkezett, mások csak az erdei munka vagy a fuvarozás mellett alkalmanként készítettek olyan eszközöket, amelyeket a tűzifára rakva útközben értékesítettek. Lajos Árpád tanulmánya 79 mintaként szolgálhat a többi jellegzetes faragó község hagyományainak feldol76. PETERCSÂK Tivadar 1981. 49-50. 77. SZABÓ István-SZABÓ László 1977. 86-88., FÜLÖP Lajos 1978. 75-89., BAKÓ Ferenc 1977e. 146. 78. PETERCSÁK Tivadar 1978. 27., PETERCSÁK Tivadar 1981. 56. 79. LAJOS Árpád 1963. 103-135. 382
