Agria 19. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1982-1983)

Szabó János Győző: Gyöngyöspatai szőlőmunkás eszközei a középkorból

várott és környékén tartózkodott, Kocel fejedelem birtokain.

133 Nem nehéz belátni, hogy ide bor kellett, jó bor és nem is kevés. I. u. 900 után a keleti frank őrgrófok vazallusaikkal együtt eltűntek e vidékről, s talán az egyháziak többsége is. De a nép, nyilván a szőlőmívesek is, a helyükön maradtak. S új uraiktól, a honfoglaló magyarság vezetőitől inkább bátorítást kaphattak, mintsemhogy a megsemmisítésükre törekedtek volna. Ha a pannóniai szőlőkultúrát és eszközkészletét (történetesen a baltás metszőkéseket) eredetükben ide vezetjük vissza, akkor több aggály, nehézség, amelyekről a fentiekben szóltunk, megoldódik. Sőt, a hagyomány szívósságát, az eszközformák bámulatos megőrzését is több megértéssel akceptáljuk. Az első három aggályunk tovatűnik, hiszen a IX. században csak Pannónia népeinek a megtérítéséről volt szó, nem többről. Az elterjedési térképünkön sűrűsödő lelőhelyek csomópontjai és a Balaton-centrikusság így jobban is beleillenek a képbe. Az egyetlen központból induló térítés egységes irányvonala mellett érthetjük meg az eszközformák egységességét. Sajnos a negyedik, a döntő kérdés megválaszolatlan maradt. Elfogadható magyarázathoz talán majd a további kutatásokkal eljuthatunk. Lehetséges, hogy azért nincs egyelőre a dunántúli eszköztípusnak párhuzama Ausztria szőlőtermő vidékein, mivel éppen itt, Burgenlandtól az Enns folyóig, a X. században, két nemzedéknyi időszakban, a csaknem lakatlan gyepűben tönkrement a szőlőkultúra. A X. sz. végén és a XI. században az új telepesek már a IX. századitól eltérő szőlőkultúrát és eszközformát honosíthattak meg. Az az ellenvetés, hogy a IX. századból (sőt, a X—XIII. századokból) sem tudunk datálható leletegyüttesből dunántúli típusú szőlőmetsző kést felmutatni, a fenti elképzelésünk realitását egyelőre komolyan nem gyengíti. A második csoport feltárásból ismert metszőkéseit az elsőnél nagyobb számban ismerjük; mindazonáltal a második csoportba tartozó szőlőmetsző kések legkorábbika is csupán XII—XIII. századi. S mégsem állíthatjuk, hogy a korai Árpád-korban eleink a szőlő alacsony tőkemúvelését nem ismerték, baltás metszőkést nem használtak. Ez már a vörös bort igénylő egyházi liturgikus szükséglet miatt is valószínűtlen, amely szőlőfajták a középkorban leginkább alacsony tőkeműveléssel összefüggésben terjedtek el. Ha oda következtetnénk, hogy a dunántúli metszőkés típus elterjedése a késő-középkori agrárforradalommal párhuzamosan a XIV. században történt, s nyugati telepesek honosították meg az alacsony tőkeművelésű hegyvidéki szőlőültetvényeken, akkor feltételeznünk kell, hogy egyetlen vidékről (pl. a franciaországi Armagnac-ból), a Dunántúl több pontjára (Győr vidéke, Balaton környéke, Tolna megye stb.) egyszerre költöztettek be telepeseket. S miután egy viszonylag nem távoli korszakról van szó, feltételeznünk kell azt is, hogy az írott források (és a helynévanyag stb.) tükrözik valamelyik királyunknak ezt a történeti—társadalmi szempontból nagy horderejű elhatározását. De erre az etnikai változásra forrásanyagunk nincs. Az sem jelent cáfolatot, hogy a Morva folyó mellékéről, a bal parti Morvaszentjánosról (Moravsky Sveti Ján), kincsleletből, amely vitathatatlanul IX. századi, olyan baltás metszőkések kerültek múzeumba, amelyek típusban merőben eltérnek a dunántúlitól.

134 Sajnos e kincslelet korszerű, a nagy jelentőségének megfelelő publikációja még várat magára, így nem tudjuk, hogy a IX. század utolsó harmadára, közepére vagy az első harmadára keltezhető-e? Az első esetben, Metód missziója kapcsán bizánci, balkáni hatások is mér133. A Conversio szerint (Cap. XIII.) karácsony és január közepe között, azaz három hét alatt 6 templomot szenteltek fel, a következő évben további hatot, ugyancsak egyetlen körút alkalmával. 134. BERANOVÂ, Magdalena 1972. 2. ábra 1-4. képek. 12 Az egri múzeum évkönyve 177