Agria 18. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1980-1981)
Szabó János Győző: Adatok Eger XVI. századi egyháztörténetéhez
elfoglalása volt. Ezért érthető, hogy Felső-Magyarországon jezsuita kollégium felállítására még akkor sem szánták el magukat a Societas vezetői, amikor 1584-ben Rueber halálával Nogarola gróf lett a tartomány főkapitánya megbízott minőségben, majd 1588-ban beiktatták e tisztségbe. Hiába sürgette Nogarola, jezsuita missziós munkára sem került sor. Ugyanis nyilvánvalónak látszott: kívülről, erőszakos foglalással vagy királyi adományozással nem teremthetők egyelőre meg a szervező-pasztoráló munka zökkenőmentes feltételei. Világosan láthatták, hogy csakis belülről, a meglevő, már megszokott katolikus bázisokra építve lehet megindulni. Ilyen bázist jelenthetett a szepesi prépostság vagy a leleszi (az akkor igen gyengécske jászói aligha) és mindenekelőtt az egri káptalan. Az előbbi körkép felvázolása bizonyos mértékig a korábbi tanulmányunkban foglaltak ismétlése, 66 de nem lett volna itt helyes csupán irodalmi utalásra szorítkoznunk. Drenóczy István, mihelyt elbocsátó levelét Rómából megkapta, azonnal elutazhatott Lengyelországból, tehát még 1583. nyarán. Egyenesen Egerbe tartott, ahol neki rögvest kanonoki stallumot adományoztak. Drenóczynak nem lévén még rokona sem Felső-Magyarországon (s főnemesi patrónusa sem volt), ezért szinte kétségtelen, hogy sorsát titokban a Szentszék és a császári udvar formálta. Láttuk, hogy elbocsátását a Jezsuita Társaság elképzeléseivel a szokásos módon nem egyeztették. De arra is rámutathatunk, hogy az egri káptalanban őt nagy reverenciával fogadták, amely a legmagasabb egyházi fórum óhajtásának az ismeretében volt csak a leírt körülmények tekintetében lehetséges. További súlyos érvként két mozzanatra hívjuk fel a figyelmet. Possevino az 1583. év utolsó negyedét Felső-Magyarországon töltötte, hogy Rudolf császár és Báthory megbízottai kassai tárgyalásának a sikerét előmozdítsa. 67 Possevino 8 napot együtt töltött Drenóczy val a hivatalos világi személyiségek felkeresése előtt. 68 Aki ismeri Possevino szigorú felfogását és addigi életvitelét, abszurdnak tarthatja annak gondolatát is, hogy nehéz küldetésében csak részben is egy „dimissus" páterre támaszkodjon és bizalmas dolgokba beavassa. Pedig Drenóczy val ezt tette. A másik érv még elgondolkoztat óbb. Drenóczy, mihelyt Egerben elhelyezkedett, szinte még meg sem melegedett, máris elöljárónak dukáló akcióba kezdett. Holott volt akkor az egri káptalannak helynöke, olvasó-, éneklő-, őr-, dékán kanonokja, valamennyiüket név szerint ismerjük. 69 A volt jezsuita páter mindenekelőtt felmérést végzett, helyzetjelentést készített. Szerinte minden baj forrása abban keresendő, hogy sem az egri püspök, sem Telegdi Miklós nem küldött Egerbe a káptalannak felhatalmazást, útmutatást, amelyek alapján az eretnekeket feloldozhatnák vagy exkomunikálhatnák. Hivatkozás történik itt az In Coena Domini-ra, a minden év nagycsütörtökén kiadott pápai bullára, amely a nagyobb kiszabandó egyházi büntetések összefoglalását tartalmazza (az egyszerű felfüggesztéstől a kiközösítésig). Legalább ezeknek a bulláknak a tartalmát ismertették volna a káptalannal. — Más jellegű, de nem kevéssé jelentős probléma Drenóczy szerint, hogy a káptalan olyan templomban misézik, amely nincs felszentelve; Telegdinek úgy látszik nem futotta az idejéből, hogy ezen a téren a dolgokat rendezze. 70 (Mint ismeretes, az egri Szent Mihály templomot, 1580. februárban új oltárral egybekötött ünnepélyes felszentelésével mit sem törődve, 1580. júniusában a protestánsok elfoglalták, kiűzve onnan a kanonokokat. 71 ) Drenóczy mindezeket elpanaszolta 1583 őszén Possevinónak. S hogy volt elöljárója mennyire a szívén viselte e bajokat, azt a rendkívül gyors intézkedése tanúsítja. A pápai nunciushoz, Bonomi bíboroshoz appellált, aki azonnali hatállyal megküldte Drenóczy számára a kért felhatalmazásokat Possevino kezeihez, s a jezsuita elöljáró már 1584. január 17-én továbbította Egerbe. 72 Az egri káptalan vezető kanonokjai nem tekintették ezt az eljárást jogaikat csorbítónak, sértőnek, oly nagy lehetett Drenóczy tekintélye. Sőt, éppen ezt követő 75