Agria 18. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1980-1981)

Bodó Sándor: A magyar állattartás történeti kérdéseihez

A társadalom gazdag rétege természetesen már a honfoglalást követő időben is külön legeltette szarvasmarhacsapatait, méneseit, juhnyájait és kondáit.

158 Ezek a télen-nyáron állandóan legelőn tartott (s természetesen olykor gyűjtött, később termesztett takarmánnyal is táplált), építményekkel védett

1 s9 állatcsapatok lehettek a közösségi gulyák modelljei. A Kárpát-medence területén a magyarság állattartása rendjében beállott változásokat a téma kutatói két csomópontban szokták meghatározni. Belényesy Márta, Gaál László, Mákkai László és mások szerint a XIV—XV. században megindul egy jelentős fejlődés, amelynek része a szarvasmarha fajtaváltása (az őstulokhoz közel álló magyar marha elterjedése),

160 s oka a nyugat-európai piacokra irányuló tőkemarha-export hatalmas mértékűre duzzadása.

161 Ez a fejlődés terjesztette ki a napjaink néprajzi irodalmában gulya szóval jellemzett extenzív tartásformát, amely előbb a városok és mezővárosok tőkegazdáinak nyájait, később

162 a kommunitások közös szarvasmarhacsapatait kialakította. A XVIII. századi változás viszont — mint erre többek között Andrásfalvy Bertalan, Balogh István, Paládi-Kovács Attila, Szabadfalvy József és Wellmann Imre is rámutatott — a földművelés, a majorsági gazdálkodás térnyerésével, a legelőterületek nagymértékű összeszűkülésével függ össze, amely végül is az utolsó lökést megadta a legkisebb falvakban is a közösségi nyájak kialakításához.

16 3 Az egykori és mai tartalmú csorda-csordás és gulya-gulyás fogalmainkról tehát megállapítható, hogy a csorda-csordás szópárt valószínűleg a honfoglalást követő időben vette át a magyarság valamely szláv nyelvből. A szó maga feltehetőleg a pásztorlás szokására is utal, amennyiben a legtöbb szláv nyelvben a 'nyáj' jelentés mellett ott találjuk a 'sor, sorrend' tartalmat is.

164 A csorda, sőt a szarvasmarha mellett más állatcsapatok sorban történő őrzése pedig a magyarság körében éppúgy gyakorlat volt, mint a Kárpátok szlávok lakta vidékén, sőt Európa más tájain is.

165 Aszópár speciális mai tartalmát — tehát a tejelő vagy igás szarvasmarhák településközeli legelőre naponta együtt kihajtott és hazaterelt csoportját, Ül. pásztorukat — a XVII. század eleje óta ismerjük. A bizonytalan eredetű, talán kaukázusi jövevényszó gulya elsődleges jelentése viszont 'szarvasmarha', s csak másodlagosan, bizonyíthatóan a XVI. század óta jelenti a szarvasmarhák nagyobb, együtt legeltetett csoportját, amit etimológiai síótárunk szerint valószínűleg a gulyás származékból következtettek ki a csorda-csordás szópár analógiájára.

166 JEGYZETEK 1. Györffy István é. n. 118-119.; hasonlóan összegez Balassa Ivin-Ortutay Gyula 1979. 239. 2. A magyar nyelv értelmező szótára I. Bp., 1959. 928-929. 3. Magyar Értelmező Kéziszótár. Bp., 1972. 209. 4: A magyar nyelv értelmező szótára. I. Bp., 1959. 929.; A csordás és a csürhés naponta hajtja ki a jószágot — írja Balassa Ivin-Ortutay Gyula 1979. 236. 5. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. I. Bp., 1967. 1105; Vö.: Györffy István 1928. 42.; Balogh István 1961. 92.; A magyar nyelv értelmező szótára. II. Bp., 1960. 1062.; Magyar Értelmező Kéziszótár. Bp., 1972. 475.; Czuczor Gergely —Fogarasi János 1864. 1132.; Ballagi Mór 1873. 6. Magyar néprajzi lexikon. 2. 1978. 324-325. 1. Belényesy Márta 1956. 30-32. 8. PL:Szabó István 1950. 181., 185.;Balogh István 1976. 2. 9. Szabó István 1950. 183., 185. 10. Balogh István 1976. 2.;MNYTESZ. 3. 125.;PápaiPáriz Ferenc 1782. 407. 11. Melich János 1898. 184.; Melich János 1912. 20. Ugyanúgy értelmezi a bubulcus szót: Maksay Ferenc 1959. 202., 204. 12. Melich János 1912. 228.; Pápai Páriz Franciscus 1782. 78., 408-409.; Finály Henrik 1884. 263. 13. Szamota István-Zolnai Gyula 1902-06. 137-138., 309. 301