Agria 18. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1980-1981)
Bodó Sándor: A magyar állattartás történeti kérdéseihez
utal, 148 Bálint Sándor pedig Szegedről egyenesen azt állapítja meg, hogy „a gulyának régi szegedi polgárok, pásztorok nyelvén inkább a barom, ritkásan baromfalka neve járta." 149 8. összegezés. A magyarság extenzív állattartására vonatkozó történeti-néprajzi adatok sűrű erdejében — mint ez a dolgozatból is kiderült — nem lehet könnyen „rendet" teremteni. A tartás módja nem egyszerűsíthető egyetlen képletté, hanem a családi tulajdonú nyájszervezettől a közösségi szervezettségű nyájak modelljéig tartó fejlődés során az egyes történeti periódusokban számolnunk kell sok változattal, táji eltérésekkel, fáziseltolódásokkal. Az állatok őrzési, ezzel együtt legeltetési-takarmányozási rendjét számos árnyalat színezte, s ez a rend függött a természeti környezettől, a település (közösség) nagyságától (létszámától), a gazdaság irányultságától, s a helyi szokásoktól. Nagyjából azonban kirajzolódik a középkori-újkori írásos forrásokból az a váz, amellyel a szarvasmarha tartásának módja jellemezhető. A Kárpát-medencébe költözött magyarság közrendű tagjainak félnomád módon pásztorolt állatállományát kezdetben nagycsaládi keretek között tartották. Egy-egy család 40—100-nyi állatállományát 150 együtt legeltette. A többféle állat együttes tartását a csordával kapcsolatosan idézett XV—XIX. századi és a pásztorra vonatkozó XV-XVII. századi adatok is alátámasztják. Más, egykor normád-félnomád népek köréből is ismerjük ezt a gyakorlatot. A belső-ázsiai steppei nomádok állattartásáról írja U. Kőhalmi Katalin, hogy állataikat fajtánként külön legeltették, de a kecskéket és a juhokat együtt, a jakot pedig a szarvasmarhával együtt pásztorolták. 151 A szibériai népek állattenyésztéséről tudjuk, hogy juhaikat és szarvasmarháikat minden nyáron a juhpásztorok felügyelete alatt legeltették. 152 Rudenko Sz. I. szerint a baskírok a XVII-XVIII. században a steppés területeken télen együtt legeltették a szarvasmarhákat és a lovakat, sőt a juhokat is. Leírja, hogy a téli legeléskor mindig a lovak mentek elöl, patájukkal feltörték a havat és lelegelték a füvek hegyét. Utánuk mentek a juhok, s végül a kecskék következtek, amelyek egészen tövig lerágták a füvet. 15 3 A dél-lengyelországi lemkek a Beszkidek nyári hegyi legelőin együtt őrizték a juhokat és a szarvasmarhákat. 154 A romániai Calimani hegység moldvai lejtőjén pedig a teheneket és a juhokat nevelték együtt a pásztorok. 15 5 Az idézett párhuzamok valószínűsítik a különféle háziállatok együttes pásztorlását. Ezek a csorda terminusú, családi szervezettségű vegyes nyájak azután viszonylag hamar — igazolhatóan a XV. századtól — átnőttek a falvak, ül. a városok saját határon belül (később bérelt pusztákon) folytatott, közös nyájakra épülő állattartásába. A vegyes nyájak csorda terminusát azután a kommunitások szarvasmarhaállományának két különböző funkciót teljesítő csoportja „örökölte", mégpedig a paraszti háztartás szükségleteit kielégítő tejelő állatok és borjaik nyája, valamint a paraszti gazdaság számára igaerőt biztosító vonóökrök csoportja. A két nyájtípus tartásmódjában mindössze annyi azonosság fedezhető fel, hogy legelőterületeik minden esetben lakott település közvetlen közelében voltak és vannak. 156 A tejelő állatokat magába foglaló csorda nap mint nap kijárt a legelőre és hazatért a település külső övében levő ólaskertekbe, vagy a belterületi lakóházak telkén álló istállókba. Az ökörcsorda pedig hol naponta ingázott a legelő és az istálló között, hol meg kint hált a legelőn a tavaszi és őszi mezőgazdasági munkák szüneteiben. Mindkét nyájtípus takarmányát tavasztól őszig többnyire a legelők füve biztosította, télen pedig gyűjtött és termesztett takarmánnyal látták el az állatokat. A kommunitások csordáin kívül rekedt szarvasmarhákat a település nagyságától, az állatállomány létszámától függően csoportosították (nem és kor szerint különválasztott) nyájakba, amelyek tavasztól őszig éjjel-nappal folyamatosan legelőn tartózkodtak, a telet pedig ólakban-istállókban, s mint legutóbb Balogh István összegezte, a XV. század vége óta szállásokon töltötték. 15 7 300
