Agria 18. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1980-1981)

Bodó Sándor: A magyar állattartás történeti kérdéseihez

Városok, mezővárosok, falvak protokollumai, urbáriumai és egyéb iratai őriztek meg számunkra olyan feljegyzéseket, amelyek a közös nyájak állításának kérdésével foglalkoznak. 1571-ben Kolozsvár város bírója és a tanácsbeliek gondviselésére bízzák, hogy „semmy egieb Barom Neh larion az chorda kywl." Pozsony vármegye 1579-ben kötelezte a lakosokat, hogy állataikat közös pásztor elé adják.

1 ° 7 160 l-ben Nagyszombat statuálja, hogy „senki pásztort magának nem tarthat és barmait a közös nyájba köteles hajtani." 1620-ban a kolozsvári tanács újra foglalkozik a csorda kérdésével: „sok karokat latnak varosul az foltonkent való Cziordak miat. . . senkj semmi fele Barmát az keozeonseges Cziordan kjuwl ne Jártassa."

108 Csik-Gyergyó és Kászonszék 1650-es constitútiója még átmeneti állapotot rögzít, amikor kimondja: „.. . marhájának is ha pásztort fogadna a falu, valaki oda nem adná, avagy nem akarná adni" állatát, büntettessék meg.

109 Nagyszebenben 1650-ben a szenátus úgy rendelkezett, hogy a lábasjószágot, vagyis ökröt, tehenet, borjút tartó polgárok kötelesek a pásztort fizetni.

110 Kassa 1664-es statútumának egyik artikulusa panaszolja, hogy „. . . Sok károkat vallanak az város lakosi barmaikban, azért, hogy sokan külön-külön való pásztorokat tartanak és az vágóbarmot is az város csordái előtt legeltetik, azután csak kopároz a város barma és innét vagyon az baromnak is az veszedelme és dögi." Eldöntötte tehát az elöljáróság, hogy „. .. ezután senki külön pásztort ne tartson ..." Hasonló módon tiltották a külön pásztort Kassán még 1688-ban is,

111 de ilyen jellegű adatot idéz Herman Ottó 1676-ból Csíkszenttamásról, 1688-ból Háromszékről, 1696-ból Küküllő vármegyéből, 1718-ból Marosszékről és a XVIII. századból még az ország számos területéről.

112 Szendrey István ugyancsak erdélyi adatokat összegez, amikor megállapítja, hogy 1756-ban Küküllőben a nemesek és a parasztok is kötelesek marháikat közös pásztor elé adni. Torda vármegye 175l-es rendelete fényt derít a falvak azon gyakorlatára, miszerint a közösségek korábban nem fogadtak marhapásztort. A lakosok külön-külön legeltettek, így sok kártétel esett, s a bíró ennek elkerülése végett köteles volt pásztort fogadni.

113 Varga Gyula Kismarjáról közli 1772-ből, hogy a lakosok közül „senki a maga jószágait a közös legelőn nem legeltetheti, csak abban az esetben, ha csordára járatja, pásztor elé adja." A XVIII. század végén Kalocsa környékén az uraság tiltja, hogy a lakosok „szarvasmarháikat, lovaikat és sertéseiket pásztor nélkül, szabadon" legeltessék, s kötelezik őket, hogy „rendszerént való pásztorokat tartsanak".

114 A Bodrogköz falvaiból is vannak ugyanilyen értelmű adataink. A települések 1774-es urbáriumai állapítják meg, hogy a „jobbágyoknak privát pásztoraik nincsenek, s figyelmeztetjük őket, hogy a jövőben se merészeljenek tartani." Egy 1823-as levélben pedig a Bodrogköz jelentős részét birtokló földesúr nyilatkozik, miszerint nem engedi meg azt, hogy „ahol Compszeszoratus van, ott minden Compszeszor Embereinek külön csordája s' legelője legyen, hanem egy pásztor alatt, közelgő hely(en) legyenek adófizetők marhái."

11 s Andrásfalvy Bertalan az egyéni legeltetésre és a közös nyájak állításának kezdeteire egy halom adatot idéz a Duna-mentéről, Sárközből és Mohácsról. Bátaszéken a XVIII. század elején létesülhetett a közös csorda és kintháló gulya.

116 Dunaföldváron az 1753-as összeírás szerint még 11 gazda tartott saját gulyást, de valószínű — írja Andrásfalvy Bertalan — már korábban létesültek közös nyájak, közös tehén- és ökörcsorda, valamint ménes is. Kintháló közös nyáj kétféle volt: az üsző-borjak és meddő tehenek gulyája és a tinók csordája.

117 Mohácsról az első közös nyájra (vegyes csordára) vonatkozó adatot 1764-ből ismeri. Közöl egy 1784-es bírói utasítást, amely szerint „A bikák a község nyája közé járnak, nem pedig egy-két gazdáé közé, aki magának akar bikát tartani, vegyen, mert ha a csordába bikákat nem hajtják, büntetésbe esnek."

1 x 8 A Mohácsi szigetre kivert marhák elé csak 1790-ben fogadtak közös „csordás"-t, Madocsán pedig az uradalom szüntette meg az egyéni legeltetést a XVIII. század végén, az úrbéri rendezéskor.

119 297