Agria 18. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1980-1981)

Bodó Sándor: A magyar állattartás történeti kérdéseihez

a XVII. század folyamán is.

5 7 A pásztorok megnevezését szolgáló többi alapszóhoz hasonlóan a csordás szó is előfordul összetett alakban, ahol az őrzött állatcsapat korára vagy nemére történik hivatkozás („ökörcsordás" — Bodrogkeresztúr — 1607,

58 „borjúcsordás"). A csordásokat igen gyakran úgy említik, hogy világosan kifejezésre jut az a tény, hogy egy közösség, falu vagy mezőváros állatait őrzi. A sok adat közül idézhetjük az 1419—1492 közötti évekből Bártfa város pásztorait,

59 1584-ből a szalónaki uradalom Chem falujának csordását, 1596-ból „bardoczfalúnak zegödöth chiorda paztor"-át,

60 1602-ből Joannes Warghát, a csábrági uradalom Chal nevű falujának csordását,

61 1606-ból Tarcal, 1607-ből Keresztúr, 1610-ből Tokaj csordását,

62 vagy 1608-ból Klanczner Adamot, aki Lékán „varassy chordas". 1646-ban a Pozsony melletti Szerdahelynek, 1656-ban Miskolcnak, 1664-ben Kecskemétnek is van városi csordása.

63 A XVI. szazad közepéről pedig Makkai László idéz egy sor adatot faluközösségi nyájak őrzőire vonatkozóan Észak-Magyarországról és Erdélyből.

64 Voltak olyan különleges adottsággal rendelkező területek is, ahol a nyájak a legelőn szabadon kóborolhattak. Ilyen adatokat Andrásfalvy Bertalan közöl Mohácsról és a Sárközből, ahol ártéri területeken nem az állatokat őrzi a pásztor, hanem az állatokkal szemben a réteket. 1802-ből idézi pl. a mohácsi tanács döntését, amely szerint „Szent György napja már elmúlván a kaszáló réteket tilalmazni és a marhákhoz pásztorokat fogadni szükséges légyen, mely eránt végeztetett: a vizeknek gyakori megáradásával ha a sok marhát egy csapáson és egy pásztor előtt járatni fogják, mindenütt csak nagy sarat vágnak, ezért legtanácsosabb is lészen, a mint már öszve beszéd is vagyon, hogy minden tized egy-két pásztort fogadjon, akik a marhákat a rétekről visszaverjék."

65 4. A történeti irodalomban csorda szóval jelölt nyájak őrzési rendjéről, ill. a csordások mindennapi feladatairól igen keveset tudunk. Még olyan tudós kutató, mint Belényesy Márta, sem tudott - jobb híján - egyebet tenni, mint a közelmúlt állattartó gyakorlatának visszavetítését a XIV. századi történeti terminusok tartalmául.

66 Az előzőekben idézett adatok viszont azt mutatják, hogy a szláv eredetű csorda szavunk a XI—XII. századtól olyan nyájat jelentett, amelyben egyaránt járhattak szarvasmarhák és lovak, juhok és kecskék, s egy fajon belül különböző nemű és korú egyedek. Megerősíti ezt Györffy György is, aki szerint István király korában a „nagyállatok (ló és szarvasmarha) együtt jártak, esetleg velük legelt a juh, de a büdös disznónak mindig külön legelője volt valamilyen fertős helyen."

67 A vegyes csordák tulajdonosai mindenesetre a társadalom közrendű tagjai lehettek.

68 A csordák X—XIX. századi pásztorlási módjáról mindössze azt tudjuk, hogy vonulási útvonaluk állandó volt (erre utal a határjárások számos adata

69

), s hogy ezt az útvonalat gyakran — valószínűleg naponta — használták, hiszen László király törvényei az állattolvajlások megszüntetése érdekében úgy rendelkeztek, hogy hír vétele után tilos használni a települések csordaútjait, hogy a nyomok épek maradjanak.

70 Valószínű tehát, hogy a nyájak állatainak a település belterületén vagy a közvetlen közelben volt az éjjeli nyugvóhelyük, s a legeltetés idejére nap mint nap kijártak a település határába. A csorda mozgásának ezt a jellegzetességét csak a XVI. század második felétől tudjuk dokumentálni. Egy 1570-es kolozsvári tanúvallomásból közli Szabó T. Attila, hogy „az chordat ky haytota RegweP, s „estwe .. .haza haytotta,'. 1603-ban Rozsnyó város statútumban szabja meg, hogy a pásztorok „a jószágot korán tereljék ki s ne várják meg a nap delelését; ne tereljék haza a jószágot mikor a nap még süt s a jószág javában legelhet."

71 Sepsiszentiván és Laborfalva 1717-es falutörvényei azt mondják ki, hogy a „Csorda Pásztor .. . Személy válogatás nélkül Falunkban lakóktól eleinkbe adandó Marhákat (köteles őrizni) és annak idejében haza indítván, Hídon által, a Tanórokon bé hajtani."

72 A mezőföldi Papolcon azt jegyezték fel 1759-ben, hogy a „Tehén és Sertés Pásztorok 294