Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 16.-17. (1978-1979)

Szabó János Győző: Árpád-kori telep és temetője Sarud határában IV.

sekben, nagy többségükben gyermeksírokból kerültek napvilágra, s így ennek az antik hagyománynak a folytatását képezik. Aligha véletlen, hogy viseletük a nyakperecek tömegesebb elterjedésével időben szorosan párhuzamosítható, s nem ritkán nyakpereccel egy sírban vagy ilyen sír közvetlen szomszédságában fordultak elő. Ma úgy látjuk, hogy a szálak egy irányba, egy gondolathoz vezetnek. Azt sejtetik, hogy a Kárpát-Medencében a X—XI. században a nyakpercek tömegesebb előállítása és viselete hátterében keletrómai kapcsolatok rejlenek; a Bizáncban kedvelt, szimbolikus jelentőségű nyakékek, nyakban hordott bullák, keresztek propagálásával hozhatók összefüggésbe. Ez elsősorban a X. század közepén illetve e század harmadik negyedében kialakult történeti, egyházi kapcsolatokra állhat. A nyakperecek késői típusai (István király uralma idején) formai szempontból oly szorosan párhuzamosíthatok a X. századi (XI. sz. elejéig kimutatható) bulgáriai diadém-torquesekkel, hogy nyakpereceink viseletének utolsó virágzása összefügghet Szent István ilyen irányú külpolitikai tevékenységével, majd ochridi hadjáratával. A bizánci kultúrának részben bolgár közvetítéséről (a X. sz. végén és a XI. sz. elején) alkotott elképzelés korántsem mesterkélt. Ennek tárgyi igazolását is látjuk abban, hogy X—XI. századi mellkeresztjeink egy része és a bulgáriai példányok között nagy hasonlóság mutatkozik. Az sem meglepő, hogy a kerekedően, kétoldali bütykös végződésű {Lovag Zsuzsa meglátása szerint orosz földről hazánkba került) keresztjeink előképeit is megtaláljuk a X. századi (és a XI. sz. eleji) bulgáriai anyagban.

91 (6. kép) Az előbbiekkel nem szeretnénk alábecsülni az orosz-magyar kapcsolatok jelentőségét, amely András király korában tetőzött, s az ortodox kereszténység tárgyi formáinak és szokásainak az elterjedését átmenetileg tovább segítette. A sarudi temetőnk 5 múzeumba került nyakperece közül hármat feltárásból ismerünk (6., 35., 37. sírokból), a két szórványos példány a csatornaásáskor megsemmisült déli-délnyugati temetőrészből való. Lényegében három típust képviselnek a sarudi darabok: 1. Sima, körátmetszetű, egyetlen vastag bronzhuzalból való a 6. sír nyakperece. 2. Négy vastag bronzhuzalból sodrott a 35. és 37. sírok nyakperece és az egyik szórványos példány. 3. Négy szálból láncosán fonott a másik szórvány. Láttuk, hogy az 1. típus megjelenésének az alsó határául a X. század közepét, felső határul a XI. század második negyedét tarthatjuk. A 2. és a ritkább 3. típus a X. század végétől a XI. század közepéig — harmadik negyedéig mutatható ki. Sírba ilyenek talán utoljára László uralma idején kerültek. Ha csupán a temető nyakperecei alapján kellene relatív és abszolút kronológiai megállapításokat tennünk, akkor a két legtágabban vett időhatár a X. század harmadik negyede és a XI. század harmadik negyede közötti időszak, s feltehetőleg a 6. sír környékén keresendő a temető legkorábbi sírcsoportja. Mind a három feltárásból ismert nyakperec gyermeksírból való. Ha feltennénk (s nem jogosan), hogy mind a két szórványos darab felnőtt sírjából származott, akkor is elmondhatjuk, hogy a sarudi temetőben a nyakperecek többsége gyermek halotti öltözékét ékesítette. Ez lényegében megfelel a X—XI. századi nyakperecek viseletéről alkotott eddigi képnek. De a 80 sírnál semmiképpen sem nagyobb teljes temető, ill. az ennek megfelelő lakosság arányához — az országos átlagot nézve — rendkívül magas az ötös példányszám. A huzal karperecek tipológiája Mellékelt táblázatunk karperecei tipológiai sort képeznek, s egyúttal időrendi egymásutánban ábrázolják a X—XI. századi huzal karperecek formai változását. (Az évszámok természetszerűleg csak tájékoztató jellegűek.) Megállapításaink (ábránk) helyénvalóságát 62