Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 16.-17. (1978-1979)

Dancza János: Nevezetesebb egri árvizek a helyi sajtó tükrében

tetőket és egyéb tárgyakat összehalmozott az ár ezen a hídon, ezt a víznyomás és a rajta levő tárgyak súlya egészen összedöntötte. Épen így járt méltóságos Keglevich Károly gróf úr kertjének a folyam melletti kerítése, melyből 22 ölet döntött le az árvíz. — A főtisztelendő főkáptalan múlt évben nagy к öltséggel és legszilárdabb kövekből készült zúgója is egészen tönkre ment. — Nem kímélte az árvíz az érseki gyönyörű kertet sem,

14 melyet beiszapolt, kerítését több helyen ledöntötte, összesen 50 ölnyi réseket ütött. Lehetetlen előszámlálni mindazon károkat, melyeket házakban, pincékben szenvedtek a polgárok, midőn a víz némely utczán 9 lábnyira is felemelkedett." Az 1813. évi árvíz ismertetése után a lap néhány sorban emlékezteti olvasóit: „Az 1845. július 18-iki árvízre városunk lakosai közül bizonyára még sokan fognak emlékezni» s ezért csak annyit közlünk róla, hogy e végzetes nap roppant, szűnni nem akaró záporral kezdődött, mely az egri patakot annyira megduzzasztotta, hogy a czifrahóstyát egészen elborította, s sok házat lerontott. A nagypréposti laknál

15 — mint szemtanúk beszélik — kötözködésen felül ért a víz. Ez alkalommal számos emberélet is esett áldozatul s a czifra-negyed és belvároson kívül még a makiári negyed is sokat szenvedett." Amint láthattuk az 1757. árvíz ismeretetésénél, Androvics kanonok egy szóval sem említi, hogy a városfalon kívül feltorlódott víz a Ráckapun vagy a Cifrakapun át szabadon ömlött volna a város belseje felé. Az 1813. évi árvíz feljegyzése már csak egy kaput, a Cifra kaput említi, amelyiken át a felduzzadt víz a medréből való kilépésétől kezdve szabadon rohanhatott a város belseje felé. Ebből három dologra is következtethetünk. Ezek szerint az 1771. évtől 1781-ig épített vízfogó gát, amelynek az avatásakor elhelyezett táblára a következő idézetet vésték: „Posuerunt me custodem", azaz Őrzőnek rendeltek engem — már nem csatlakozott a Ráckapuhoz. Ugyanis mint a medréből kilépő víznek a városba vezető nyílását már csak a Cifrakaput említi meg, amelyen ezek szerint már nem lehetett becsukható és eltorlaszolható kapu, és végül még ez a jókora nyílású kapu sem volt képes olyan tömegű víznek az áteresztésére, ami tehermentesíthette volna a védőgátat. Az 1813. évi árvíz alkalmával megsérült védgátat Fischer érsek kijavítatta. A védgátat általában csak Posueruntnak nevezték, de a földművesek inkább „Cifragát"-nak emlegették. A feljegyzések nem említik, hogy az 1845. évi árvíz megrongálta-e a védfalat, de közvetve tudunk róla, hogy az 1878-as árvizet megelőző 60 év alatt a falat nem javították. Vagyis a kisebb méretű 1845. évi árvíz nem rongálta meg a gátat. És most lássuk az 1878. évi katasztrofális méretű árvíz lefolyását, amiről az Eger szeptember 5-i száma többek között a következőket írja: „Augusztus 31-ke. Rettenetes lesz ránknézve e nap emléke, mint amilyen volt lefolyásában s amilyen következményeiben. Ki hitte volna előestéjén, hogy a pusztulás reggele virrad ránk ! Hiszen oly tisztán ragyogtak az ég csillagai s békét és reményt intettek felénk. Éjjel 10 óra lehetett — még nem is a kísértetek órája — midőn komor felhők borítják el a csillagos eget, s az éjszaki láthatáron felvillant az első tűz-sugár, mely egy nagy vidék pusztulását jelenté. A zivatar percről-percre félelmetesebb kezdett lenni. Az ég harcban látszott állani a földdel. A villám villámot ért, úgy hogy a szem belefáradt a természet rettenetes tusájának nézésében. Súlyos cseppek hullottak városunkra is, de a távoli tompa moraj, mely a szakadatlanul czikázó villámokat időnként követte, azt mutatta, hogy az ég haragja még kerüli határunkat. Lenyugodtunk tehát, hogy új erőt gyűjtsünk napi munkánkhoz, de egyikünk sem álmodta meg azon iszonyú katasztrófát, melyre a vészharangok kongása városunkat felébreszté. Mint messziről hallatszó ágyúdörej, akként hangzott, amidőn hajnali 3 órakor, a városunk védbástyájául szolgáló czifrakapui védgátnak neki ütődött a hegyekről lezuhanó ár és egy perc alatt tengerré alakította a Felnémettől a czifra-malomig

16 terjedő veteményesekben gazdag völgyet, és rémületbe ejtvén a czifra külvárosának a patakhoz közelebb lakó lakosságát. A rémhír elterjedt a város beljebb eső részeiben is, de miután a gát erősségében bíztak, sokan inkább kíváncsiságból, mintsem a végett, hogy a fenyegető veszély nagyságáról meggyőződvén, mentéshez lássanak, mentek a czifra gáthoz és dacára vészharangok kongásának, a munkára korán kelő nép, napi foglalkozása 377