Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 16.-17. (1978-1979)
Kemenczei Tibor: A Gyöngyössolymos-kishegyi negyedik bronzlelet
Kemenczei Tibor A GYÖNGYÖSSOLYMOS - KISHEGYI NEGYEDIK BRONZLELET 1975-ben az Észak-magyarországi Gyöngyössolymos község (Heves megye) határában fekvő Kishegyen negyedszer bukkantak bronzleletre. A hegyen kőbánya működik, s ennek északnyugati részén a kitermelendő sziklák fölötti talaj eltávolítása során talajgyalu forgatta ki a tárgyakat. Ezeket négy méteres, köves talaj fedte. A lelőhely a hegy lankás részén fekszik, s feltehető, hogy a tárgyak elrejtése óta jelentős földmennyiség rakódhatott itt le. A helyszíni szemlét előbb Nagy Gyula múzeumigazgató (Gyöngyös), majd Szabó János Győző, az egri Dobó István Múzeum régész munkatársa végezte, de sem újabb bronztárgyakat, sem más régészeti leletet nem találtak. A földkitermelők által összegyűjtött bronztárgyak a gyöngyösi Mátra Múzeumba kerültek. Közlésük engedélyezéséért Szabó János Győzőnek és Nagy Gyulának, köszönettel tartozom. Mielőtt a negyedik gyöngyössolymosi lelet tárgyait ismertetném, indokolt utalni a a korábbi háromra is, mivel egy lelőhelyről származnak. Az első bronzleletet 1945-ben Szántó Imre közölte, 1 majd az 1950-es évek végén és 1961-ben találtak ismét a Kishegyen folyó kőbányászás során bronztárgyakat. 2 Mind a négy bronzlelet tartalmaz azonos típusú tárgyakat, s azonos korból, a későbronzkor második periódusából (Hallstatt, А г korszak) származnak. Mivel a Kishegyről településnyomokat nem ismerünk, feltehető, hogy közelében jelentős település lehetett a későbronzkorban. Annak okát, hogy miért ástak el a Kishegyen többízben bronztárgyakat, nem tudjuk. A negyedik Gyöngyössolymos-kishegyi leletben a következő tárgyak vannak: 1. Tokos, füles balta. Pereme alatt két vízszintes, oldalán két-két háromszögalakú borda van. H: 14,6 cm (I. t. 1). 2. Tokos, füles balta. Pereme alatt két vízszintes, íves és csúcsban összefutó bordák vannak. H: 11,9 cm (I. t. 2). 3. Tokos, füles balta. Pereme alatt vízszintes, oldalának szélein egy-egy függőleges borda látható. H: 12 cm (I. t. 3). 4. Tokos balta, füle letört. Lapjának szélét ívelt függőleges borda díszíti. H: 13,7 cm (I. t. 4). 5. Tokos balta oldalrésze füllel. Függőlegesen bordázott felületű. H: 7,8 cm (I. t. 5). 6. Füles, tokos balta felsőrésze. Összelapított. Háromszögalakúan bordázott. H: 4,6 cm (I. t. 6). 7. Tokos balta peremrésze. H: 3,1 cm (I. t. 7). 8. Tokos balta pengerésze. Felső részén háromszögalakú bordák vannak. H: 9 cm (I. t. 8). 9. Tokos balta középső része csúcsos bordadísszel. H: 3,8 cm (I. t. 10) 10. Balta éltöredéke. H: 3,5 cm (I. t. 11). 11. Tokos balta peremrésze. Vízszintes bordák vannak rajta. H: 5,1 cm (I. t. 12). 12. Tokos véső. Pengéje hiányzik. Peremét két sávra osztott fenyőágminta díszíti. Oldala törött, öntéshibás. H: 6,7 cm (I. t. 9). 13. Tokos véső. Felső részén vízszintes és háromszögalakú bordázat van. H: 12,2 cm (I. t. 13). 14. Tokos véső. H: 9,3 cm (I. t. 14). 15. Tokos véső. H: 14,1 cm (I. t. 15). 16. Kés markolatrésze. H: 6,4 cm (I. t. 16). 17. Kés karikában végződő markolattöredéke. H: 2,9 cm (I. t. 17). 18. Késpenge. Hegye hiányzik, a markolat eleje kiszélesedik, törött. H: 8,3 cm (I. t. 18). 19. Karikában végződő késmarkolat. H: 9 cm (I. t. 19). 20. Késpenge töredéke. Végén aklaszeg lyuk van. H: 8,3 cm (I. t. 20). 21. Kés. Hegye törött, markolatán három lyuk van. H: 14,2 cm (I. t. 21). 22. Kés markolata a penge kis részével. H: 7,9 cm (I. t. 22). 23. Markolatnyújtványos sarlók. 137