Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 15. (1977)

Németi Gábor: Adalékok Hatvan város felszabadulásának történetéhez (visszaemlékezések alapján)

az alakulatával elindult a frontra. Eljutottak Ausztriába, de mire odaértek, befejeződött a háború.

50 Körmöczi Lajos géplakatos munkás gyermeke volt. 1944 decemberében Hollóháza közelében századával együtt egy zászlós századparancsnok vezetésével átálltak a szovjetek oldalára. A szovjetek szívesen fogadták őket, fegyvereiket is megtarthatták. Őket is Debrecenbe irányították, ahol kiegészítették felszerelésüket. Egy heti átképzés után elindultak a német frontra. Ausztriában jutottak el a hadműveleti területre. A bevetésre kitűzött napon tudatták velük, hogy az éjszaka a németek aláírták a fegyverletételi egyezményt. Ausztriában ezután rendfenntartó feladatokat teljesítettek és vasút-hídépítő munkát végeztek.

51 Nagyobb számban tudunk azokról, akik az 1. magyar vasútépítő ezredben szolgáltak. A debreceni Pavilon laktanyában berendezett 33. számú fogolytáborban 1944. december 27-én a magyar hadifoglyok lelkes hangulatú gyűlést tartottak, ahol elhatározták, hogy kérik katonai alakulattá történő szervezésüket, valamint azt, hogy a német fasiszták ellen harcolhassanak. Kérelmüket a szovjet parancsnokság elfogadta és megalakult az 1. magyar vasútépítő ezred Gyöngyössy Gábor százados parancsnoksága alatt. Zala vári István (jelenleg nyugdíjas, hegesztő szakmunkás) ott volt azon a gyűlésen és így emlékszik vissza a történtekre: „Gyöngyössy Gábor százados beszédet intézett hozzánk. Felszólított bennünket, hogy álljunk be a magyar demokratikus hadseregbe, amelynek Vörös János lesz a parancsnoka. Azzal bíztatott, hogy így nem visznek bennünket hadifogságba. Igaz, hogy harcolnunk kell a német fasiszták ellen, de még ha elesünk is, magyar földben nyugszunk és a magyar nemzet szabadságáért áldozzuk életünket. A beszéd hatására mindenki vállalkozott a harcra, még az a néhány is, aki kezdetben tétovázott. Korábban azt mondták, hogy harcba visznek bennünket, de ez elmaradt, helyette vasútépítő alakulatba osztottak be."

52 Az ezred százfőnyi tisztikarának többségét a jászberényi hadifogolytáborban toborozták, akik előtt Beljajev szovjet tábornok ismertette az alakulat feladatát és munkájuk jelentőségét. A katonák közül sokan csalódottan vették tudomásul, hogy nem harcolni viszik őket, hanem építőmunkára. A 16. sz. hadosztályparancs így foglalkozik ezzel: „Minthogy az utóbbi időben a hadosztályon belül mind több és több katona jelentkezik a frontra, parancsnokaik ezeknek magyarázzák meg, hogy a magyar demokrata állani érdekeit mindenkinek azon a ponton kell szolgálni, ahova állították. A mi feladatunk éppolyan frontérdek, mint a harcoló katona hősi teljesítménye." Az 1. vasútépítő ezred katonái a szovjet parancsnokság elismerését érdemelték ki munkájukkal. Dolgoztak Kárpát-Ukrajnában Rahó körzetében, Szlovákiában: Losonc — Lónyabánya — Kriván körzetében a 2. Ukrán Front alárendeltségében. 1945. február 11-én ünnepélyes külsőségek között húzták fel a magyar zászlót parancsnokságuk épületére, a bejáratot magyar címerrel díszítették. A háború befejezése után az ország újjáépítésének feladatán dolgoztak a magyar demokratikus hadsereg kötelékében. Az alakulat tagjai sorában hatvaniak a következőket voltak: Tóth József asztalos, Juhász Illés lakatos (azóta elhalálozott), Csányi István, Ocsai János vasutas, Demeter (János?), Zalavári István és Fehér András mérnök, hadapród őrmester.

53 A demokratikus hadseregbe nemcsak a hadifoglyok között folyt toborzás, hanem a nemzeti bizottságok szervezésében a polgári lakosság körében is. 1945. március 22-én ugyan a megyei toborzó bizottság kiküldöttei azt állapíthatták meg, hogy 360