Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 15. (1977)
Németi Gábor: Adalékok Hatvan város felszabadulásának történetéhez (visszaemlékezések alapján)
A cukorgyári gyűjtőtáborban tehát a hatvani zsidók közvetlenül megismerkedtek a fasiszták módszereivel. Illúzióikat, ha voltak is valamikor, már jó ideje elveszítették, mégis a legtöbben hitetlenkedéssel hallgatták azt az utasítást, amelynek értelmében az összegyűjtésre kerülő pénzzel, ékszerekkel együtt a jegygyűrűket is le kellett adni. Nem akarták megérteni, hogy nekik nincs joguk már a legkedvesebb emléktárgyaik megtartására sem, hogy ők már nem is számítanak embereknek. Meglepő volt számukra a fasiszták oktalan kegyetlenkedése is. Sebők Jenőt, a hatvani újság egykori szerkesztőjét tették meg táborfelelősnek először a zsidóság részéről. Mégis egy alkalommal, amikor jelentést tett az ügyeletes SS-tisztnek, az szó és ok nélkül belelökte a háta mögött levő másfél méter mély gödörbe. Nem tiszteltek senkit a zsidók közül. A pásztói papot úgy megverték, hogy eltört a karja. Igyekeztek változatos és látványos kínzásokat kitalálni, mert szemmel láthatóan örömet leltek mások szenvedésében. Domány Ernőt, a hatvani cukorgyár mérnökét arra kényszerítette egy SS-katona, hogy kezében két téglával másszon fel a kazánokból kihúzott tüzes salakból képezett dombra. A szerencsétlen ember olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy utána kínjában borotvapengével felvágta az ereit. Utazás a megsemmisítőtáborba Kétheti várakozás után vonatra szállították a cukorgyári tábor lakóit. Egyegy vasúti kocsiba 70 — 80 embert zsúfoltak be. Volt aki csecsemő gyermekének függőágyat készített, amit a kocsi mennyezetére erősített, mert attól félt, hogy a gyereket agyonnyomják. Három napig tartott az út a lelakatolt teherkocsiban. Ez alatt egyszer engedték meg, hogy kiszálljanak, Kassán. Még Füzesabony táján járhatott a szerelvény, amikor egy vasutas titokban egy doboz cseresznyét és egy nagy darab hófehér kenyeret nyújtott be az egyik teherkocsi ablakán. A kenyérből egy falat, a cseresznyéből egy szem ha jutott mindenkinek, mégis nagy örömet szerzett a foglyoknak, mert érezték miközben mozgó börtönükben a halál felé robogtak, hogy van aki együtt érez velük. Auschwitzban Auschwitzba éjszaka érkeztek meg a kegyetlen utazás végén. A vonatot vakító reflektorokkal világították meg. Tudták jól, hogy itt nem fognak bombázni az antifasiszta szövetségesek repülői. A deportáltakat kettős oszlopba állították, majd megkezdődött a válogatás, amit itt a hírhedt Mengele személyesen végzett. Egyik oldalra állította azokat, akiket elég erősnek ítélt munkára, a másik oldalra azok kerültek, akik öregek, betegek voltak. A régebbi táborlakók azt tanácsolták a fiatal asszonyoknak, hogy kisgyermekeiket adják oda az idős asszonyoknak. Legtöbben nem fogadták meg a tanácsot. Nem sejtették, hogy így gyermekükkel együtt őket is el fogják pusztítani a gázkamrában. Amikor egy nappal később befutott a második hatvani szerelvény, az érkezőket irtózatos látvány fogadta. Emeletes magasságú lángok égtek egy helyen. Nem akarták elhinni, hogy az előző nap érkezett ismerőseik, hozzátartozóik égnek a máglyákon. 12a Azok, akik az első szelektálást túlélték, napvilágnál megismerkedtek az új táborral, amelyet természetesen drótkerítés vett körül, benne magasfeszültségű 340
