Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 15. (1977)

Lénárt Andro: Adatok Heves megye közművelődésének történetéhez a XIX. és XX. század fordulóján

magát, mint az obsitot nyert baka, vagy az adóját befizetett polgár". De ahogyan ezek, úgy az iskolától szabadult gyerek sem gondol vissza valami nagy szeretette] a reákényszerített szerepre, az eltelt időkre. Sőt, gyűlöletet tapasztalhatja léptennyomon a tanító. A gyermek nem tud a törvényről. Az ő eleme a szabadság utáni vágy. A hat évig tartó kötöttsége okozójának a tanítóját tartja. E tévhitből nem képes egy tanító sem kiábrándítani teljesen tanítványait. A maga tapasztalására hivatkozva húzza alá Vadász, hogy nem. ő is, mint sokan mások, becsületes munkát végzett, igyekezett mélyen szántani, de ezt a tévhitet eloszlatnia nem sikerült. Legalább úgy nem, mint ahogyan szerette volna. (Azt hiszi, másoknak sem.) A szülő alig várja a pillanatot, hogy gyermeke felszabaduljon a mindennapos iskolába járás kötelezettsége alól. Másrészt az iskolából kikerült gyerek sem hajlandó többé kötélnek állni. A nemakarás tehát mind a két tényezőnél egyértelmű. Ehhez járul a se hideg, se meleg törvény, mely a heti két ill. öt órai ismétlőzéssel nem képes többé szoros kapcsolatba hozni a gyerekeket az iskolával. De ez a tanítási idő még ismétlésre is kevés, pedig tudjuk, hogy sokszor nemcsak ismételni kellene, hanem rendszeres oktatást is adni. Hozzáadva mindezekhez, a beiskolázás felemás dolgát, — teljes a kép; csak a bekeretezés hiányzik. A keretet a gyermek, — akiért tulajdonképpen minden van, — szolgáltatja a képhez. — Láthatók hetvenkedő kamaszok, akik megcsökönyösödve semmire sem akarnak reagálni, vagy dolgozni, (de ha dolgoznak is valamit, több ebben a megszánni való, mint a haszon). Látható, hogy komisz pökhendiséggel kapálóznak, ha fegyelem alá akarja vonni a tanító. — Az iskolába többször nem mennek, mint igen. Az igazolatlan mulasztásokért nem vonják felelősségre a szülőket, hiszen a mulasztás csak ismétlőiskolai mulasztás volt, az pedig nem számít, — írja Vadász. Ilyen előzmények, ilyen unszimpátia, ilyen nemakarás, ilyen megátalkodottság, fegyelmezetlenség és tiszteletlenség mellett, ilyen, — hogy úgy mondja — üres teremben, oktatási eredményt nem lehet elérni, de kívánni sem lehet. Bár nem érzi hivatottnak magát Vadász, hogy ebben a fontos ügyben kiutat megjelölje, „egy pár szerény vonással" meggyőződésének, álláspontjának mégis kifejezést ad. Véleménye szerint az „isten adta nép" a tudás nagy hasznát, horderejét tulajdonképpen csak felnőtt korban képes kellőképpen értékelni; azért az ilyennemű oktatásra kell rátérnünk. Nyújtsanak a felnőtt embernek mindenütt módot, hogy különösen november hótól március végéig nemcsak az analfabéták, hanem az ismeretekben megerősödni, továbbtanulni vágyók is részesülhessenek oktatásban. A gazdasági szakoktatást is ily módon kell megoldani. Az eredmény e téren szembeszökőbb lenne, mert közvetlenebb szemeknek és füleknek nyújthat tápot az illetékes szakoktató. A szó szoros értelmében vett felnőttoktatás, mint minden új dolog, eleinte nehezen fog menni. Pár évi kitartó kísérletezés után azonban képes lesz az új tanítási mód áttörni a közöny jegét, s hite szerint, tömve lesznek az ilynemű iskolák. Ekkor aztán szüntessék be az ország valamennyi ismétlő iskoláját, mert a hézagot a felnőttek oktatása pótolja majd. A serdülő ifjúság tombolja ki magát, esetleg legyen szülői segítségére, később úgyis magától ráadja fejét arra, hogy pótolja amit elmulasztott. Cikke záradékaként a gyakorlati érzékű pedagógus szükségesnek tartja megjegyezni, hogy a felnőttek oktatására nem szükséges új beruházásokról gondoskodni. Használhatók e célra zavartalanul a meglévő iskolák is az esti időben. Mindössze pár lámpára lesz szükség; és aztán fizessék meg tisztességesen a tanító 254