Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 14. (1976)
Szabó János Győző: Árpád-kori telep és temetője Sarud határában III.
Szent István II. törvénykönyve is ebben a szellemben különböztette meg a strigát az ördöngöstől és bűbájostól (maleficus, veneficus). Maga István király tanúsította, hogy az ő korában voltak, akik boszorkánynak képzelték magukat, s az első alkalommal meg sem büntették őket, hanem oktatásban részesültek. Az ördöngösökbűbájosok (részint feltehetőleg táltosivadékok) nemcsak igézni, rontani tudnak hanem — a törvény szavait követve — a keresztény ember értelmét pogány tudományukkal kiforgatták, ezért veszedelmesebbek voltak 111 . Minthogy a boszorkányság hite a sátán egyik megnyilvánulásához kapcsolódik és így az egyház tanaiba nem ütközött, másrészt a tanulatlan néptől (ideértve most az uralkodó osztály jelentős hányadát is) nem lehetett várni, hogy lidérc és ördög-képzetek között a teológia segítségével különbséget tegyen, a boszorkányhit túl a középkoron szinte a közelmúltig alig gyengült, legfeljebb a máglyát kerülték el a szerencsétlenek. Erről bárkit meggyőzhet a XVI—XVIII. századi magyar boszorkányperek eddig közzétett és korántsem teljes kétkötetes adatanyaga 112 , és a szellemi néprajz kutatási eredménye. Felvilágosodás utáni (postfeudális) társadalmunkban az ördöngösökből és boszorkányokból titkos tudományú, varázserejű füves-emberek, javasasszonyok, bábák lettek. A bábákat a nép még akkor is a boszorkány segítőinek tartottak, ha történetesen a boszorkányság tudományát nem bizonyították rájuk. A bába szónak hallgatólagosan még egészen a legújabb korig boszorkány jelentése is volt és bábáskodni annyit is jelentett, mint boszorkánykodni 113 . Boszorkánynak nem születik az ember, mint táltosnak (sámánnak), ezt a „mesterséget" meg kell tanulni. Más kérdés, hogy — különösen a régmúltban — sokan akaratukon kívül estek az ördöngösség-boszorkányság gyanújába. A lehetőségek közül most csak az esetek egyik fajtáját emeljük ki, a betegségekét, amelyekre a régészeti-embertani kutatás helyenkint rábukkanhat. Természetesen a szegénysorsú, „a rokontalan, elhagyatott, alacsonyabb rangú köznépbeliek és házi szolgák", akiket egyébként is a temetőszélen temettek volna el, a legkönnyebben azok kerültek az ördög cimboraságának vagy a megszállottság gyanújába. Elég volt, ha kis testi hibával volt megverve valaki, például sántasággal; rögvest a Gonosz rontó hatalmára gondolhattak, s a nincstelenről mindig egyszerűbb volt feltételezni, hogy az ördög továbbra is hatalmában tartja. Minő szörnyűséges hírét költhettek annak a nyomorék serdülő lánynak, akit a tiszafüredi honfoglaláskori temető északi, félreeső helyén a sírgödörbe bedobva hantoltak el ; talán még elképzelni is alig lehet! A Gonosz tarthatta a hatalmában a Győr-pósdombi temetőben zsugorítva eltemetett fiatal lányt is, hiszen súlyos csontnövekedési zavarban szenvedett és szájpadlási kínjai miatt éveken át jajgatással verhette fel a ház nyugalmát. A Gonosz szálhatta meg azt a 22 év körül elhalt nőt, akit Aldebrő-Mocsároson a sírgödörbe dobva temettek el, hiszen az agyat tápláló erek elnyomódása miatt kibírhatatlan fejfájásokkal fejezhette be az életét. — S mennyinek nem ismerjük az embertani anyagát! S mennyi nem a csontokra ható betegségben szenvedhetett! Például az epileptikus, akit — Lukács evangéliuma szerint — a gonoszlélek „földre sújt, habozni kezd a szája, csak nehezen hagyja el, miután agyonkínozta". 114 Minden, ami abnormis, általában is a Gonosz hatalmával magyarázható. A különleges képességek, a telepátia. Aki ezzel volt megáldva, számíthatott rá, hogy előbb vagy utóbb boszorkányos hírét költik. Számunkra nem az a probléma, hogy all —III. csoport összes rendellenes temetkezési formáit babonás, hitvilági okokra kell visszavezetni. Sokkal inkább az, hogy a régészeti anyagban ezek a szörnyű hiedelmek még nem megfelelő gyakorisággal tükröződnek. De ha valahol, akkor itt jogos a megfigyelések hiányára hivatkozni,, régészeti és embertani vonatkozásokban egyaránt. 71
