Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 14. (1976)

Szabó János Győző: Árpád-kori telep és temetője Sarud határában III.

a mellre visszahajlított karok). Ezek természetesen nem rendellenességek, hanem elterjedt temetkezési módok, vagy a szokott fektetési helyzetben sajátos változatok. Érthető, ha az Árpád-kori rendellenes testhelyzetek a kutatás számára az utóbbi évtizedig szinte érdektelennek tűntek. Hiszen előfordulásuk nemcsak igen szórványos, hanem az ilyen sírok nagy többsége régészeti leletet nem tartalmazott. Másrészt a X—XI. század temetkezési szokásainak jellemvonásai vagy a temetkezési rend tekintetében még éppen elég a tisztázandó kérdés. Jelenleg azonban egyre világosabbá válik, hogy a körültekintő temető-elemzés, a többszempontú temető-szerkezet vizsgálat a periférikus jelenségeket is szükségszerűen beépíti, értelmezi. A rendellenes testhelyzetű temetkezések helyes értékelése viszont csak előzetes leíró-rendszerező munka után lehetséges. Ez az oka, hogy e rendellenességekkel külön fejezetben foglalkozunk. A rendellenes testhelyzetek válfajai Az Árpád-kori temetkezésekben megfigyelt rendellenes testhelyzetek három csoportba oszthatók, s mindegyik csoportban néhány típus különíthető el. /. Csoport (15. kép) A törzs hátonfekvő, a lábak nem kinyújtva egymás mellett párhuzamosan voltak elhelyezve. 1. Típus A lábakat térdben egyenesen felhúzták, a karok általában nyújtottak. A feltárás alkalmával három változatban kerülnek napvilágra az így eltemetettek, a.) Igen kevés esetben maradtak eredeti helyzetben, egyenesen felhúzva a lábak. Még az is ritka, ha a combok párhuzamosan rézsút felfelé, az alsó lábcsontok a térdtől rézsút lefelé figyelhetők meg. (Ilyen volt Eger-Gépállomáson

6 a XI. sz-i temető 1. sírban: 16. kép), b.) A leggyakoribb, hogy a föld nyomása és a korhadás következtében mindkét láb jobbra vagy balra eldől, s ezáltal oldalt fekvő kuporított helyzetben találjuk. A combfej (caput femoris) a medencéből (acetabulum) kifordul, c.) Valamivel ritkábban a bal láb balra, a jobb láb jobbra dől. Ismérve, hogy a combok széttartók, az alsó lábcsontok dist. végükkel egymás felé futnak, a bokacsontok csaknem vagy ténylegesen összeérnek. — Előfordult, hogy csak az egyik láb volt felhúzva. 2. Típus A törzs hátonfekvő, a lábak nyújtottak, de a térd alatt keresztezik egymást. 3. Típus A törzs hátonfekvő, a lábakat oldalt fektetve felhúzták és térdben behajlították. A lábak ilyen kuporodott helyzete hátonfekvő testhelyzet mellett sem képzelhető el a medencecsontok kismérvű oldalra fordulása nélkül. A combok a medencével együtt fordulnak jobbra vagy balra, a femurfej ezért természetes helyzetben, tehát az acetábulumban található. Ha nem így kerül napvilágra, az 1.) típus esetével állunk szemben. — Három változata: a.) Általában 100—135° szögben fekszik a két comb a gerinccsigolyák vonalához. A femur-tibia szöge 90° körüli. b.) Az egyik láb nyújtott, a másik térdnél erősen behajlított és ráfekszik a másik combcsontra, c.) A tibia (fibula) csaknem párhuzamos a femurral, tehát az alsó lábszárakat a combhoz kötötték. Ugyanakkor a combok és a hátgerinc egymáshoz tág 36