Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 14. (1976)
Csiffáry Gergely: Adalék az olaszországi magyar légió történetéhez
működő kisegítő csapat legyen, alárendelve a királyi hadseregnek. Az 1860-as magyar légió elvileg és alapvető tendenciáit tekintve más volt. Forradalmi mozgalomban született, Garibaldi felszabadító hadjáratának részeként, és ennek jegyeit viselte magán. Az emigráció vezetői nem tartották túl sokra Garibaldi magyar légióját, bár véleményüket nyíltan nem hangoztatták. Annál élesebben szóltak róla bizalmas levelezéseikben. Klapka „anarchikus" tendenciák hordozóit látta Garibaldi magyar önkénteseiben, s szükségesnek vélte a légiót, a véleménye szerint „Augias-istállót" megtisztítani. Végső soron Kossuth is és Klapka is az egész magyar légiót, csak amolyan nyersanyagnak tekintette, mely alapul szolgálhat jövendő terveikhez. 30 Az a belső feszültség, ami egyébként is terhelte a légiót, miután átkerült az olasz monarchia hadseregeinek kötelékébe, még jobban fokozódott az újabb önkéntesek áramlásával. Az a hatalmas energia, lendület, ami sokakat hajtott Itáliába, a légióban nem talált megfelelő teret a működésre. A várt remények, tervek egy közeli osztrák ellenes háborúra elodázódtak, és helyébe egy belső torzsalkodástól terhes testület súlyos bajai kerültek a felszínre. 21 Torinóban az olasz vezetés jól megfontolt szándékkal döntött úgy, hogy az elégedetlen magyar légiót, a lehető legjobban szétszórja, feldarabolja és beveti a dél-itáliai brigantizmus elleni harcba. A légió ilyen értelmű felhasználása nem vezethetett jóra. Ellenkezett a légionisták eredeti elképzeléseivel, s nem állhatott összhangban azzal a céllal, hogy ez a magyar légió a jövendő magyar honvédsereg magvául szolgálhasson. 22 A légionisták és a vezetés ellentéteit növelte, hogy továbbra is rendezetlen volt a gratifikáció ügye, vagyis akik még Garibaldival harcoltak 1860-ban, joggal elvárták, hogy olasz bajtársaikhoz hasonlóan, ők is részesedjenek a kormány által biztosított hathónapi illetményben vagy gratifikációban, melyből ők némi késéssel csak három hónapit kaptak meg. Az elégedetlenséget növelte továbbra is az, hogy a légiónál meglevő szűk keretlétszámok miatt, a jelentkező tiszteknek csak egy részét tudták aktív állományba venni, s a többinek a korábban szerzett rendfokozatát nem ismerték el. Ezek, az ún. aggregált tisztek petícióban kérték az eredeti rangjukhoz mért illetményt, valamint rangjukat elismerő jelvények hordását. A légió parancsnoksága ellenállt a 64 tiszt kívánságának. 23 1862-re annyi már a légiót feszítő elkeseredés, hogy a legradikálisabb orvoslásra lett volna szükség: a tisztek önkényének megfékezésére; a brigantik elleni bevetés megszüntetésére; a légió összpontosítására, gondos átszervezésére; a légionisták vállalt feladatához mért elméleti és gyakorlati felkészítésre. A fokozódó elégedetlenség előjele volt az is, hogy a légióból 359 fő jelentkezett távozásra, ami az összlétszám 32%-a volt. 24 1862. május 30-án Klapka levélben írta meg Kossuthnak, hogy visszavonul a politikai szerepléstől, kilép a Magyar Nemzeti Igazgatóságból. Ezzel egyidőben Türr tábornok is húzódozott a beavatkozástól, végül Kossuth is arra az álláspontra helyezkedett, hogy miután a Magyar Nemzeti Igazgatóság megszűnt, nem érez jogot beavatkozni a légió ügyébe. 25 Közben 1862 májusában a magyar légió parancsnoka, Ihász Dániel ezredes, a súlyos krízis közepette a parancsnoki teendőkről lemondott, s azt Girczy János őrnagynak adta át. Ebben az átmeneti időben sem Kossuth sem Türr nem tudott megegyezni az új légióparancsnok személyére vonatkozóan. 26 Majd miután a légióból kilépni szándékozókat kényszerrel sem tudták rábírni a további szolgálatra, 1862. július 2-án kiadott olasz felsőbb parancs alapján lefegyverezték és Nápolyba vitték, ahol nagyobb részüket a Forte del Carmine bör337 22 Egri Múzeum Évkönyve XIV.
