Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 14. (1976)

Sugár István: Adatok az egri vörös bor történetéhez

fényt vetnek a püspöki dézsmaszékeken vezetett jegyzékek. Ezekben a rendkívül pontos kimutatásokban ugyan nem szerepel a földesúr majorsági, a különböző kivételezettek, valamint azoknak bortermése, akik készpénzzel megváltották a bordézsmát s akiket árendánsoknak neveznek az iratok, de mégis viszonylag jól áttekinthető képet nyerünk és becses összehasonlításra is mód nyílik az egyes egri szőlőtermő hegyek között. Szőlöbirtoktestek száma. 1692 203 1713 278 1726 643 1754 1267 1801-2 1888 Az alább bemutatott táblázaton nem csupán a szüretet követően a dézsmaszékeken felmért musttermést mutatjuk ki az akót literre átszámítva, de az egyes promonthoriumok hozamát százalékos arányban is kimunkáltuk. Természetesen a négy év átlagát is mindkét viszonylatban megtalálja az érdeklődő. A termésnek szőlőhegyenként százalékban való kimunkálása azért látszott szükségesnek, mivel a nagy abszolútszámoknál kifejezőbb és szemléletesen illusztrálja egy-egy szőlőtermő terület évi hozamának részesedését az össztermésből, s így tehát értékes öszszehasonlításra is alapot szolgáltat. A vizsgálat alá vont négy esztendőben, 1767. és 1770. között Eger város püspöki területén a legdominálóbb bortermő helynek az Eged hegye bizonyult. Az egedi terméshozam messze felülmúlta bármelyik más promonthoriumot. Négy év átlagában az összmusthozam 21,5%-a, azaz egyötöd része a Nagy Egeden, azaz Szőlőskén termett. Még reálisabb és plasztikusabb képet kapunk, ha a Nagy Egedhez hozzászámítjuk az oldalán elterült szőlőültetvények hozamát is. Ennek alapján tehát a Nagy Eged és az Egedoldal szoléiból szüretelték 1767. és 1770. esztendők átlagában az összhozam 25%-át, azaz egynegyedét! Az 1768-as év pedig egészen kimagasló eredményt mutat 3ő,5%-kal, azaz az egri püspöki területen a leszüretelt szőlőből nyert must egyharmada az Egeden termett. Tehát az egedi vörösbor jelentősége nem csupán abban rejlett, hogy az itt szüretelt volt a legkiválóbb minőségű, színét, aromáját és erejét tekintve, de ezt még csak hatványozza, hogy onnan került a legtöbb bor a hordókba. A tényleges eredmény a valóságban még magasabb volt, hiszen amint említettük ezek a kimunkálható számszerű adatok nem tartalmazzák a majorsági, a kivételezettek és egyes árendánsok terméshozamát. Űgy hisszük, hogy a kimunkált számszerű adatok mindennél világosabban dokumentálják az ősi egedi szőlőkultúra kimagasló XVIII. századi jelentőségét. A musttermés nagyságában az Egedet a Síkhegy követte 16,4, majd pedig az Alsó-Cigléd 10,5%-kal. A többi püspöki szőlőhegyek a négy esztendő átlagában 1767. és 1770. között tíz százalék alatt részesültek a szüreti eredményből. Ezt a csoportot a Hajdú-hegy vezeti 9, majd követi a Felső-Cigléd 7,7 s a Ráchegy 7%kal. 301