Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 14. (1976)
Kozák Károly: Az egri székesegyház románkori kőfaragványai
ken is — a csúcsos sipkás fejet kelettel, a varázslás, a Gonosz hazájával azonosíthatták. Az öregség — gondoljunk a prófétákra — ugyancsak a rendkívüli hatalommal, varázserővel bíró emberekkel volt kapcsolatba hozható. Ugyanezt elmondhatjuk a maszk szerű arcról is, amely a varázslásban még ma is megtalálható — mint fontos szertartási kellék egyes népeknél —, de románkori, templomot díszítő kőfaragványaink között is találunk hasonló megoldást 14 . Ezek nyomán elmondhatjuk, hogy a veleméri templom fejábrázolásos gyámkövei jól érzékeltetik a mai ember számára a bajelhárítás hiedelmének egyik középkori formáját. Itt a „négy" bajelhárító jelkép a főégtájak irányából — tehát közvetve mindenfelől — védte a templomot, a keresztény közösséget az ártó szellemtől. Az elmúlt tíz évben több olyan alakos fejábrázolásos kőfaragvány került elő, illetve értékelésre, amelyekkel kapcsolatban felvetődött egykori védő-bajelhárító jelképként való alkalmazásuk lehetősége. A babinai keresztelőmedence, a kisbényi (Bina) kapu „atlasza" éppolyan bajelhárító jelkép lehetett, mint a lébényi templom D-i kapujának Szt. Mihályt, a templom védőszentjét ábrázoló oszlopfejezete (17—18. kép). Erre utal az is, hogy az említett kapun más alakos faragvány nem található. A többi fejezetet levelek, bimbók díszítik. Az egri fejábrázolásos gyámkövekkel hozható még kapcsolatba a kisbényi templom egyik oldalán található maszkábrázolásos fejezet és a vésztői kolostorhoz tartozó „mágusfejes" fejezet (19. kép). Mindkettő a szemmelverés varázslatával volt hivatva távoltartani a rontó erőket. 15 Bajelhárító szerepet tulajdonítanak a nemrégiben helyreállított zalaszentmihályfai rk. templom ikerablakába másodlagos helyükről visszakerült állatfejes konzoloknak is (20. kép). 16 (Másodlagos helyükön, a torony sarkain hasonló módon tölthették berendeltetésüket, mint a veleméri gyámkövek. Több irányból védték a templomot.) 17 Egy szekszárdi alakos kőfaragvány13 — 14. kép. A gyöngyöspatai rk. plébániatemplom ny-i kapuja 121