Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 14. (1976)
Kozák Károly: Az egri székesegyház románkori kőfaragványai
amely a szúk keretek, lehetőségek dacára, nagy kifejezőerejű alkotást teremtett. Az ék keresztmetszetű orr és bajusz, valamint az árkolt, árnyalt szem megformálása ezt a gyámkövet az említett párhuzamok fölé emeli a fent említettek vonatkozásában. A gyámkőről eddig elmondottak biztos kezű, művészi érzékű mestert éreztetnek e munka mögött (4 — 6. kép). A gyámkő sárgásfehér homokból készült. Szélessége 15 cm, magassága pedig 16 cm. Méretei és az azon található emberi arc alapján mondhatjuk, hogy a székesegyház koronázópárkányához tartozott. A ferde síkban faragott arc nagy magasságból „lefelé nézett" a székesegyház felé közeledő emberre. Az élesen metszett arc, a hangsúlyozott megjelenésű szem árnyékvetései még a nagy magasság dacára is jól kivehetővé tették az emberi arcot az arra feltekintő számára. Ugyanezt mondhatjuk az előbbivel egy helyen talált másik gyámkőről, amelyen az erősen megcsonkult fejet (állatfejet) is ferde síkba faragták (7. kép). Az állatfej kúpos formájú, lefelé keskenyedő. Az eredeti felületével megmaradt részlet, s máshol előkerült hasonló alapformájú kőfaragványok alapján feltételezhetjük, hogy ezen a gyámkövön egy bárány, vagy kosfejet faragott ki mestere (8. kép). E feltevést megerősíti a várnak egy más, de nem távoli pontján, a románkori székesegyház D-i kapuja melletti szelvényben (K. 3.) 1971-ben talált kőfaragványtöredék. Ez a töredék egy gyámkőhöz tartozott, s egy bárányt, vagy kost ábrázolhatott, esetleg egy ló fejet (9. kép) 5 . Ezen a darabon is jól kivehető az éles vonallal metszett mandula alakú szem, valamint az orrlyukak és a száj a nyelvvel. Ez a darab — töredékes volta dacára is — valamivel kisebb, mint az előbb bemutatott állatfejes gyámkő. Ez a méretkülönbség esetleg azt is jelenti, hogy a székesegyház más részén lehetett eredeti helye 6 . A bárány-, kos-, és tehénfejes ábrázolásoknak már az ókorban is bajelhárító szerepet tulajdonítottak 7 . Egy másik fejábrázolásos gyámkövet ez évben találtunk a románkori székesegyház D-i oldala és a Szépbástya közti feltárás során az „F" szelvényben. Ez a gyámkő is kisebb valamivel az elsőként bemutatott darabnál. Első látásra másnak tűnik annál. Élettelenebb az arc, szinte maszkszerű (10. kép). Részletesebb elemzése azonban kétségtelenné teszi, hogy a két gyámkő egy műhelyben, feltehetően egy mester keze által készült. Az arc formája ugyan más, alacsonyabb és az áll hegyesebb, de a gyámkő felső, párkányszerű része és a ferde alapsík kialakítása azonos (11—12. kép). A mandula alakú, élesen vésett, hangsúlyos Szem formája hasonló a másikhoz, csak hiányzik róla a bevésett árok, amely amazt árnyékoltabbá, egyénibbé teszi. Elmondhatjuk ezt az orr formálásáról is, amely az előbbihez hasonló alakú, ék keresztmetszetű, lefelé szélesedő, de nem kapcsolódik ahhoz bajusz. A száj rövid, vízszintes és vékony vonallal való jelzése azonban csaknem azonos és világosan utal a két gyámkő kapcsolatára. Ezekről a fejábrázolásos gyámkövekről, amelyeken kivétel nélkül igen kihangsúlyozott a szem, mi is azt mondhatjuk, hogy egykor bajelhárító szerepük volt. Az egri románkori székesegyház magasan levő párkányát tartva, a középkori ember hite szerint őrködtek a székesegyház, az oda belépő emberek, s feltehetően az a körül eltemetettek felett. A rontó, gonosz szellemeket toltak hivatva távol tartani, az akkori hiedelemnek megfelelően szemmelveréssel a megszentelt helytől 8 . Az utóbbi évtizedben nyert, e kérdésre vonatkozó újabb adatok és kutatások nyomán egyre világosabban rajzolódik ki előttünk románkori kőfaragványaink egy csoportjának, védő-, bajelhárító jelképként való alkalmazásának szerepe. Ezek az alakos ábrázolások és más jelképek is (életfa, kereszt, stb.) elsősorban az azokhoz kapcsolódó hiedelem (védő-, bajelhárító szerepük, erejük) miatt kerültek románkori templomaink kapuira, ablakaira, párkányára, stb., s díszítő szerepük 11?
