Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)

Bakó Ferenc: A Heves megyei múzeumok tevékenysége 1974-ben

Pünkösdtetőn feltételezhető mezolit telep felkutatását, Kovalovszky Júlia a fel­debrői templom feltárását és Kalicz Nándor Tarnabodon egy korai bronzkori telep leletmentését végezte el. A megyében a néprajzi gyűjtő és kutató tevékenység központja 1974-ben is az egri múzeum volt. Fejleszést jelentett, hogy a harmadik negyedévben az eddigi két néprajzszakos muzeológus mellé — dr. Bakó Ferenc, Schwalm Edit — egy har­madik, Löffler Erzsébet is alkalmazást nyert, továbbá az, hogy Kovács Ákos, a hatvani múzeum igazgatója is végzett már ebben az évben néprajzi gyűjtőmunkát. Tárgyakat az egri múzeum számára 11 faluban, a hatvani múzeumba 3 faluban kutattak fel és gyűjtöttek be. A tárgyak egy része a szervezés alatt álló nagyrédei és nősz vaj i falumúzeumok számára bútorzat, használati tárgyak, kerámia mellett különféle textíliák, népviseleti tárgyak, pásztor felszerelés voltak. A gyöngyösi múzeum néprajzi gyarapodása 99 kerámia és fatárgy volt. Néprajzi témagyűjtés a Palóc-kutatás keretei között folyt, amit a Kulturális Minisztérium az előző évek gyakorlatának megfelelően ebben az évben is anyagilag támogatott. Az egri múzeum kutatói népi építkezést és táplálkozást gyűjtöttek, de szervezték, irányították a korábban kiadott kérdőívek segítségével végzett tár­sadalmi gyűjtést. Ennek eredményeként a szokásos évi pályázat legtöbb dolgozata ezeknek a palóc kérdőíveknek felhasználásával készült. A Palóc-kutatás keretében Henkey Gyula hat faluban antropológiai felméréseket végzett, s az adatok gépi fel­dolgozása már meg is kezdődött. A megye múzeumai közül a természettudományi kutatást fő feladattal a gyön­gyösi Mátra Múzeumhoz telepítettük. Kutatóink : dr. Nagy Gyula, Varga András, Solti Béla és a részfoglalkozású Jablonkay József a Természettudományi Múzeum szakmai felügyelete mellett végezték munkájukat. A tárgyi gyűjtés lényegesebb eredményei: 118 madár és kisemlős, mintegy 2000 csiga, 45 madár és egyéb emlős, 11 000 rovar, lepke. Az egri múzeumban Rozsnyói Márton a paleontológiái gyűj­teményt az egri Windt gyári lelőhelyről mintegy 1100 kövülettel gazdagította. 1974-ben művészettörténésze nem volt a megyei szervezetnek, mivel F. Ludányi Gabriella gyermekgondozási szabadságon volt. Ennek ellenére mind a három mú­zeum gyűjteményei jelentős értékekkel gyarapodtak. Egerben két kortárs művé­szeti alkotást, egy neobarokk szalongarnitúrát és 3 patika edényt; Gyöngyösön dr. Varga Ervin ajándékaként 27 festményt és metszetet, 10 kortárs festményt, 2 régi szobrot és egy festményt ; Hatvanban tíz Kokoschka, Moholy-Nagy, illetve Gergely Tibor alkotást vásároltak, illetve kaptak a múzeumok. A hatvani múzeum értékes ajándékot kapott még Hatvány Lajosnétól és Vezér Erzsébettől. A történeti gyűjtő és kutatómunka bázisa is az egri múzeum volt, ahol a tevé­kenységet két korszakra bontva folytatták. Az újkori gyűjtemény kezelője Lénárt Andor, a legújabbkori, ül. munkásmozgalmi gyűjteményé Csiffáry Gergely és a rész­foglalkozású Dancza János volt. A gyöngyösi múzeumban a történeti gyűjtést Molnár József részfoglalkozású kutató, tanár végezte. Egerben a történeti gyűjtemény gyarapodásából a jelentősebbek: 48 térkép, Pataki Vidor János hagyatékából kéziratok, pedagógiatörténeti szemléltetőeszkö­zök, kisipari műhelyek (temetkezési vállalkozó-koporsós, lakatos), csizmadia vá­sározó láda, összesen 350 tárgy és 200 dokumentum. Gyöngyösön: 84 régi újság szám, 11 tárgy, de a legjelentősebb volt a gyöngyösi szűcs céh 1756-ban készített ládája. Irodalomtörténeti gyűjteménye csak az egri múzeumnak van és ez túlnyomórészt Gárdonyi Géza hagyatékát képezi. A gyűjtemény gondozója dr. Korompai János volt, aki a középtávú kutatási tervnek megfelelően nem annyira gyűjtéssel, mint 7

Next

/
Thumbnails
Contents