Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)

Korompai János: Cédulák Gárdonyi Géza hagyatékában II.

tanítják, récék, libák, csirkék s egyéb kétlábú tollaskák buzgón tanulják a könyvből, mik a szabályai és szabály-kivételei a magasba való szállásnak ? — Magolnak, bifláznak. S a tanév végén jelesen vizsgáznak." Az írók címszó alá sorolt feljegyzések gyűjtésére lefoglalt 74.43. 1. ltsz. új, f. jelű cédulájának szövege részben a kritika témakörbe tartozik: „Sokan írtak már rólam, s hogy velem, miket beszélgettek. De mindenikében vannak olyan szavak és kifejezések, aminőket én soha nem mondok. S ha közepes elméjű ember volt a cikkíró, az én mondásaim is mind banalitások. Hapedig ostoba ember, az én mondásaim is mind ostobaságok."

9 Gárdonyi egész életében érdeklődött a festészet iránt. Ezt bizonyítják a hagyatékából előkerült rajzokon és festményeken kívül naplóbejegyzései és számos művében, például az Ida regényében a festőknek és a festészetnek juttatott jelentős szerep. A 74.56.1. ltsz. alatti, 1900. körül keletkezett A tájkép című cédula szövege megvilágítja az író művészetszemléletét. A jegyzet szövege: „Meglepő Malonyainak

10 az az állítása, Munkácsy gyűlölte a tájképet. Nem merem azt mondani, hogy nem értették, inkább azt gondolom, hogy balul értették egy megjegyzését. De lehet az is, hogy nem értették balul. О elvégre epikus festő volt, ő csak az ember iránt érdeklődött. Abban igaza volt, hogy tájképet festeni a tehetségtelen is jól tudhat, merthiszen a tájkép többnyire csak másolás. De igazán kicsinyelt volna minden tájképfestőt ? Jézus után egyszer egy vak kiáltozott: — Dávidnak fia . .. Jézus magához bocsátotta és azt kérdezte tőle: — Mit akarsz, hogy cselekedjek veled? A vak így felelt: — Uram, hogy lássak. Mióta Jézus elment a földről, beh sokan vagyunk vakok ! Különösen a művészet terén. Csak gondoljuk, hogy látunk. Mert bizony sok ember megy végig az élet hosszú útján anélkül, hogy jobbra és balra látta volna, mi mellett ment el ! Csak úgy ment, mint aki végigsétál valamely képtáron, mintha az utcán sétálna, aztán kimegy sörözni, s beírja a naplójába: — Láttam a képtárt is. A természet az Isten piktúrája. Bárhová néz a jólátású szem, mindenütt gyönyörködik benne. Semmise rút, amit az ember keze meg nem változtatott. Csakhogy százezer ember között egy van, aki látja. Egy kopár síkság, egy hitvány árok, egy csenevész fa, földomlás, folyó, mocsár, egyhangú mező — mindebben meglátja a műértő szem a szépséget. De a műveltség alsó vonalán élő ember szeme nem. Annak legfeljebb a lomnici csúcs szép, vagy a Balaton, vagy a nap nyugvása. A különös. A szokatlan. Ahol a természet olyan pompát fejt ki, hogy az erdőből kibukkanó vaddisznó is elámulva áll meg. Mi az oka annak, hogy a közönséges természeti részek szépségét nem látjuk ? A művészetben való neveletlenségünk. Festők és írók feladata, hogy a mindennapi szépre megnyissa a szemünket. A szépnek látása is hozzátartozik ahhoz a kevés boldogsághoz, amelyben itt e földön részesülhetünk. " III. Az írói munka a cédulákon 1. Az írásról és az írókról Az írói hivatást és mesterséget megvilágító jegyzetek egy író esetében különösen fontosak. Gárdonyira nézve ez a meggyőződésünk már a titkosírásos feljegyzések feldolgozásakor kialakult, amikor láttuk, hogy az összesen kb. 1200 gépelt oldalnyi rejtjeles jegyzetből legalább 500 oldal, az úgynevezett Mesterfüzetek és a Mesterkönyv teljes szövege közvetlenül az írói munkáról szól és a továbbiak jelentkékeny hányada is az író idevonatkozó nézeteit tükrözi. Ez is indokolja, hogy 248