Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)
Lénárt Andor: Az egri céhek és a magisztrátus a 18–19. század fordulóján
szabadon meg vehessék." így jegyezte fel és adta a közösség tudomására a kis megyegyűlés határozatát Csorna Zsigmond megyei első aljegyző. Az iratot Csépány János Eger város nótáriusa is aláírta, 1821. január 16-án. 17 A fazekas mesterek helyzetük javítására a helytartótanácshoz fordultak. A helytartótanács 6616. sz. alatti rendeletével 1828. március 4-én utasítja a városi magisztrátust, hogy a fazekasok ügyében „ezen tárgy iránti vélekedésüket" az egri érsekségi úriszékhez mutassa be. — A városi tanácsnak is az a véleménye, hogy mivel a folyamodók a tapasztalatok szerint a város növekvő szükségletének ellátására nem tudnak elég és megfelelő edényeket készíteni, — hogy a város és környéke ne szenvedjen hátrányt az ellátásban, „a vidéki fazekasoknak műveiknek ide való behozása és elladása az országos vásárokon kívül is engedtessen meg"... 18 Festők (kelmefestők) Korábbi többszörös alkalmatlankodás után újra kénytelenek a magisztrátus terhére lenni a festők. Egy „a Burkus Országból való itt meg telepedni szándékozó Festő ellen" panaszkodtak. Annak ellenére, hogy mind a magisztrátus, mind az úriszékek határozatot hoztak már ellene, elrendelvén, hogy „a Városbul kitakarodgyon", — nem mozdult. Sőt, a határozatokkal szemben a rézfazekait újra berakatta és „a Ns Magistratus trutzara házat venni szándékozik". — Annál is inkább kérik a festők a panaszolt eltávolítását, mert Tirhold Xaveri festő mester társuk veje polgárlevelét instálja, a vele „immár olly számossan vagyunk, hogy ha az illyetin gyött, ment Országaiul Szökött idegennyel a Festők Száma Szaporitatna, valóban régi itten portziózó Mesterek el pusztulni kíntelenítettnének". Hogy ez ne következhessek be, instájlák, hogy őket, a város adófizető polgárait támogassa a tanács, és ezt az „Országa hagyottat" újra parancsolja ki a városból. 19 Ezt a festőt még kiutasították. De amikor 1815-ben Raich Zsuzsanna (Radits Gergely hitvese) kéri a tanácsot, hogy engedje meg, hogy a festő mesterséghez tartozó készítményeket árulhasson a hetipiacon úgy, mint az idevaló mesterek szokták árulni —, megengedik neki. Az idegennel szemben csak az a feltétel, hogy a maga által készített festett vásznait árulhatja, a más által eladás végett rábízott árukat nem. Ha az engedély ellen tenne és visszaélésen érnék, a másoktól eladásra átvett árut elkobozzák. 20 1819-ben az egri festők nem a konkurrencia ellen kértek hatásos determinációt, hanem a megrendelők ellen. A festőknek nagy kára volt abból, hogy a festésre beadott és elkészített munkát a tulajdonosok nem vitték el. Ezért kérték, hogy a festőben levő jószágok kiváltására megfelelő határnapokat tűzzenek ki. Aki a határnapig nem viszi el a festésre beadott vásznat, szövetet, posztót, annak a holmiját a festők adhassák el. A nekik munkájukért járó díj levonása után a megmaradt összeget a szegényeknek adnák, vagy arra, amire a megye „ítélni méltóztatik". — A jövőre, hogy a fentiek ne történhessenek meg a következőket javasolták. — A festőmesterek vezessenek egy jegyzőkönyvet, amelybe a tisztításra, festésre átvett minden anyagot bevezetnének. A bejegyzésben szerepelne a „jószág minéműsége és mennyisége", a festés előre megalkudott ára, a tulajdonos neve és lakása, a beadás napja, az elkészítés határnapja. „Feljegyeztetnék a petset mineműségével együtt, melly a festőbül bizonyság jeléül adattni szokott." A feljegyzésből ha a jel elveszne, vagyha a beadó meghalna, vagy bármi történnék is; az igazságot könnyebben ki lehetne deríteni. Ez arra is jó volna, ha a tulajdonos a festőben levő jószágáért időben meg nem jelenne, és ezért azt eladnák, mivel a protokol159 Щ
