Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)

Katona Imre: Válasz Soós Imre lektori véleményére

a különböző egri lakók ingatlanainak elvételében. Ha Eger valóban üres és lakatlan lett volna, mint ezt Fischer kamarai adminisztrátor jelentette 1687. december 17én, akkor miért nyúltak a kamarai tisztviselők olyan házakhoz és szőlőkhöz, melyeket a lakók már birtokoltak. A kamara emberei — élükön Fischer Mihály kamarai adminisztrátorral — igyekeztek a város benépesítését a maguk érdemének betudni, másrészt, a saját céljaikra történő foglalást is indokolni akarták a kamara előtt, amikor a várost üresnek, lakatlannak tüntették fel. Ezért Fischer idézett levelének csak megszorításokkal hihetünk. Az is nyilvánvaló, hogy az 1690 körüli összeírásból nem következtethetünk a város 1664 körüli lakosságára. Ez is megerősíti bennünk azt a feltevést, hogy a város lakosságának összetétele alapvetően változott 1664 és 1687 között. Ezért mégcsak fel sem tételezhetjük, hogy a lakosok magyar családnevei egykori neveik puszta felújításai lennének. Ezzel szemben a példák tömegével bizonyíthatjuk, hogy a családnevek az esetek többségében újonnan felvettek, másszóval, a családnév — kialakulás ezekben az évtizedekben ment végbe Egerben. Emiatt a nevek olyan gyors változáson mentek át a felszabadulástól eltelt egy-másfél évtized alatt, hogy belőlük alig vonhatunk le tárgyunkra vonatkozó bármilyen következtetést. Mint említettük, van egy egri anabaptistákat tartalmazó összeírás a XVII. század végéről. Ha ezt az 1690-es összeíráshoz hasonlítjuk, kiderül, hogy évekkel 1690 előtt kellett készülnie. Ugyanis, számos olyan anabaptista nevét tartalmazza, akiket nem találunk az 1690-es Primaria Conscriptioban. Meghalt, vagy éppen a közbülső években átkeresztelkedett. Például, a kamarai összeírásban Michael Portörő még anabaptistaként szerepel, az 1690-es Specificatioban 364-es szám alatt viszont már katolikusként. Az egri plébánia kereszteltek anyakönyvében ilyen nevűekre nem sikerült bukkannunk, talán azért, mert az új keresztény — mint a neve is mutatja — már úgyis megkeresztelkedett, ezért a katolikussá válás nem keresztségi aktussal, hanem szándékának nyilvántartásával történt. Kétségtelen, hogy a vár bekerítésekor a félelem következtében baptizált mohamedánok az első adandó alkalommal katolizáltak, viszont az anabaptista stáb szilárdan kitartott anabaptista meggyőződése mellett. Ugyan halálozás és különböző tiltó rendelkezések következtében számuk 1687 és 1690 — 93 között is csökkenő tendenciájú, a közösség úgy látszik mégis átmenti magát a XVIII. századra, s csak valamikor a század közepén térnek át császári parancsra katolikussá. E folyamat ma is feltáratlan, néhány jelből azonban meglehetős valószínűséggel következtethetünk annak lefolyására és egyes mozzanataira. A kérdésre máshelyütt és egy másik időpontban még visszatérünk! Itt csupán annyit jegyzünk meg, hogy Gyöngyösre is innen kerültek át valószínűleg még az áttérítési parancs előtt. Soós Imre így érvel: ha az anabaptisták lennének az újkeresztények — mint ezt én hiszem — akkor a más végvárakban felbukkanó újkeresztények is mind anabaptisták voltak ? Ilymódon nemcsak Egerben, Gyöngyösön, hanem Hatvanban, Nagyváradon és az ország más városaiban, váraiban is laktak rövidebb-hosszabb ideig újkeresztények, anabaptisták. Ez minden bizonynyal így is volt, bár erre mindmáig nem derült fény. Köztudott, hogy az anabaptisták körében már a XVI. században fejlett írásbeliség uralkodott. Különösen a század második feléből maradt fenn sok anabaptista kódex, kézirat. Az esztergomi Bibliotheca, a budapesti Egyetemi Könyvtár és az Országos Széchenyi Könyvtár anabaptista kéziratainak nagyrésze is a XVI. század második felében keletkezett. E kódexek között történeti jellegű is található. Az anabaptisták korán kötelezték közösségeiket a história-írásra. Sőt, nemcsak a lokális krónikák vezetését szorgalmazták, hanem az egész mozgalom összefoglaló történetének megírását is. Ezt a munkát is már korán, a XVI. században elkezdték. A krónikát, a Hausbuchot 146