Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)
Katona Imre: A habánok Egerben
s a töröktől bizonyos védelmet élvező anabaptisták közül számos volt egykor török, vagyis mohamedán, azonban az új keresztények alatt nem a frissen átkeresztelkedett törökök értendők — mint azt eddig hitték —, hanem az új keresztények, vagy a latinul neo Christianus-ok szektájának tagjai. Nem kevés utalás található az irodalomban a Magyarország különböző részein letelepült anabaptisták szociális és jogi helyzetére. Ezekből kitűnik, hogy az anabaptisták még ott sem válhattak a falu vagy város közéleti szereplőivó, ahová a földesurak jóvoltából kerültek. Éppen a sárospataki anabaptistákról jegyezte fel többek között Conrad Jacob Hildebrandt 1656. évi emlékirataiban: „A világi hatóságokat nem becsülik, és úgy tartják, hogy az igazi keresztény nem viselhet jó lelkiismerettel semmilyen hatalommal járó tisztséget, ugyanakkor élvezik a hatóságok oltalmát." 24 Ezzel szemben az egri anabaptisták sajátos status quot élveztek még a török felszabadulás utáni években, évtizedekben is. Jellemző erre Fenesy püspök nyilatkozata. „Ugyanis — olvashatjuk Balássynál — midőn a város és tanács rendezése, s a polgármester és a tanácsosok választásának szabályozása alkalmával az egri német lakosok azt követelték: hogy a polgármester és bíró, ha nem állandóan, legalább felváltva közülük, és ők egyenlő számmal legyenek a tanácsban képviselve : a püspök ennek ellenére azt határozta és oda nyilatkozott, hogy akiket a nép, minden nemzetiségre való tekintet nélkül, szavazattöbbséggel megválaszt polgármesternek vagy tanácsosoknak, azok elfogadtatnak vagy megerősíttetnek akár magyarok, akár németek, akár ráczok, akár új keresztények legyenek." Ugyanis, 1690-ben Egerben az anabaptista Horváth Gergely (az 1690-es összeírásban 337. sz. alatt található!) a „vássár Bíró". Egyébként Fenessy említett nyilatkozatában az is figyelemre méltó, hogy az újkeresztényeket a magyarokkal, ráczokkal és németekkel szemben említi, noha az anbaptisták — mint hódoltsági területen élők — elvesztették kontaktusukat az ország egyéb területén — köztük az erdélyi Alvincen — élő anabaptistákkal. Erre nagyon pregnáns bizonyítékot találtunk. T. i. az erdélyi Alvincen letelepült csoport történetét ismerjük a legjobban. Bár az anabaptisták a zwickauiak fellépésétől, 1524-től számítják történetüket s ettől kezdődnek krónikáik, az alvinci csoport története akkor válik számukra érdekessé, amikor a fehérhegyi csata után sűrű egymásutánban érkeznek anabaptisták Magyarország különböző városaiba, váraiba, falvaiba. A legnagyobb csoport Alvincen verbuválódik össze. Bár a XVII. század második felében nemcsak a tatár-török tizedeli meg soraikat, hanem a pestis is, a XVIII. század közepéig mégis viszonylag békében folyik életük. Ekkor azonban az erőszakos katolizálás hatására egy kis részük behódol és Alvincen marad, nagyobbik részük azonban előbb Havasalföldre, majd Ukrajnába menekül. Innen a kötelező katonai szolgálat elől 1914-ben Kanadába vándorolnak. Közösségük és a hozzájuk kapcsolódó csoportok történetét tartalmazó krónikájukat magukkal viszik, melyek 1943-ban Amerikában kiadott példánya az ún. Nagy Krónika. Az alvinci anabaptistákat Bethlen Gábor telepítette le, a kollektíva később azonban az erdélyi fejedelmi székbe kerülő Rákócziakat szolgálta. A sárospataki habán telepet is I. Rákóczi György létesítette 1645-ben. A két település között szoros kapcsolat alakult ki. Erre jellemző, hogy sokszor nem, vagy csak alig tudjuk megkülönböztetni az alvinci anabaptistákat a patakiaktól. A Nagy Krónika ennek ellenére semmit sem tud a Sárospatakról 1673 és 1682 között elmenekült és Egerben letelepült anabaptistákról. Az elmondottak összegezéséül, tehát tényként állíthatjuk, hogy az 1687 utáni egri forrásokban új keresztény, új körösztény, illetve neo Christianus, neo Christiana-ként említettek alatt nem mohamedánból frissen átkeresztelteket kell értenünk, hanem az ún. anabaptista szekta tagjait. Érdekes és az országban sehol nem 132
