Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)

Katona Imre: A habánok Egerben

korai katolizálása miatt már a 40-es években, az 50-es évek elején megindult az anabaptisták üldözése, térítése. Hogy ez milyen eredménnyel végződött, nem tudjuk, az azonban közismert, hogy az anabaptisták egyik, nagyobbik része a földesúr engedélyével elköltözött Nyugat-Magyarországról, s állítólag a felvidéki Nagylé várdon telepedtek le. Egyébként is, a nyugat-magyarországi anabaptisták 1660-ig szerepelnek a Battyhány-család számadáskönyveiben, ettől kezdve sem Németújváron, sem Szalonokon vagy Rohoncon nem találkozhatunk velük.

13 A másik anabaptista udvar, a sárospataki erőszakos térítésére irányuló első lépések a jezsuiták 1662. évi letelepítésével kezdődtek el és egyes közvetett adatok alapján úgy tűnik, hogy 1670 —71-ben fejeződtek be. A sárospataki anabaptista telep széthullását Patak 1670-es német megszállása és a város 1672. évi égése is siettette. A pataki anabaptistákról 1673-ban olvashatunk utoljára az itteni jezsuiták rendháztörténetének 74. oldalán.

14 A pataki anabaptista telep sorsáról 1665. után igen eltérőek a vélemények. Voltak akik azt állították, hogy az anabaptisták az erőszakos katolizálás hatására viszonylag gyorsan beleolvadtak a lakosságba s emiatt elvesztették eredeti karakterüket. Ugyanakkor más olyan vélemények is elhangzottak, hogy bár az anabaptisták egy része a jezsuiták hatására tényleg katolizált és a lakosságba beleolvadt, nagyobbik részüket Báthory Zsófia kizavarta a városból, írásos adataink is tanúsítják, hogy az anabaptistáknak csak egy része asszimilálódott, míg nagyobbik részük vidékre költözött. E lehetőséget Román János sem zárta ki a sárospataki habánokról írt monográfiájában. Nemcsak ezt bizonyító forrásokra hivatkozik, hanem a pataki róm.kat. plébánia anyakönyveinek tanulmányozásából is arra a következtetésre jut, „hogy a kitartóbb habánok egy része már a térítések alatt, vagy a Thököly-szabadságharc által nyújtott rést kihasználva, nyugodalmasabbnak vélt helyek felé próbált tájékozódni."

15 Ám erre semmiféle utalást sem találunk, s hol is tételezhetnénk fel azt a nyugodalmasabb helyet — olvashatjuk Román Jánosnál.

16 Tehát, mint a fentiekből is láthatjuk, a nyugat-magyarországi anabaptisták helyzete már a XVII. század 40-es, 50-es éveiben válságosra fordult s a 60-as évek elején már egy sincs közülük Nyugat-Magyaországon. A sárospataki anabaptisták üldözése és helyzetváltoztatása éppen azokra az évekre, évtizedekre esik, amikor az egri anabaptista telep — hozzávetőleges számításaink szerint — létrejött. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a nyugat-magyarországi anabaptisták között — akik 1621. után a Battyhányiak birtokain letelepedtek — egy szőlőművelőt sem találunk, míg az egri anabaptistáknak több mint 80%-a szőlőművelő volt ugyanúgy, mint azok, akik Alvincen és Sárospatakon, két fejedelmi birtokon éltek évtizedekig. Az alvinci anabaptisták letelepülését és a kollektívum szőlőföldjeit tartalmazó kódexet a nyitrai püspöki könyvtár kézirattára őrzi. A sárospataki anabaptisták túlnyomó része — a néhány mesterembert kivéve — szintén szőlő- és földművelő volt. Ez Sárospatak 1659. évi urbáriumából is kitűnik. Feltűnő, hogy az egri anabaptisták közt, néhány kovácson kívül, akik mind cigányok, csak később verődtek hozzájuk, — egyetlen mesterember sincs. A keramikus Wipf-ek, a késcsinálók, a lakatosok évekkel a pataki habán udvar felbomlása után is szerepelnek a katolikus plébánia anyakönyveiben és más, a város tulajdonviszonyait regisztráló dokumentumokban. Úgy látszik, ezek a többiek menekülése, vagy elvonulása után is Patakon maradtak. Pusztán érdekességként említjük meg, hogy a nyugat-magyarországi anabaptistáknak is megengedték a választást a katolizálás és az elköltözés között. Az alvinci anabaptistáknak is megmaradt a választási lehetősége még egy évszázaddal később is aközött, hogy áttérnek, vagy sürgősen búcsút mondanak Alvincnak.

17 Tudjuk, hogy az alvinciek éltek is e választás 9 Egri Múzeum Évkönyve XIII. 129