Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 11.-12. (1973-1974)

Dancza János: Az egri szakszervezetek harcai a Tanácsköztársaság megdöntése után

örömmel fogadjuk, ha tehetnek valamit etekintetben, mert már régebben is volt Egerben csoportunk, azonban életképessé sohasem tudott kifejlődni. Néhány példány szaklapot jelen sorokkal egyidejűleg elküldöttünk az Önök címére, alább pedig közöljük a módozatokat, hogy egyesületünk szabályai szerint miképp lehet csoportot vagy befizető helyet alakítani. ... (7) Amint a levélrészletből is látszik, a csoport megalakításához nem nagy reményeket fűztek, akárcsak a cipészmunkások központjában. Ebből is megítélhető, hogy ezeknek a szakmáknak a megszervezése Egerben nem volt könnyű feladat. Most már napirendre tűztem a legégetőbb problémánkat, az otthon ügyét, és magának a Szakszervezeti Tanácsnak írtam, ahonnan október 13-án a következő levelet kaptam : Tisztelt Dancza elvtárs ! Nagyon örülünk annak, hogy kezdetét veszi ott a munka, és nagyon helyesen gondolkodik, amikor arra az álláspontra jut, hogy azok helyett, akik vállalnak ugyan tisztséget, de kötelességüket nem teljesítik, arra alkalmas és ambiciózus fiatal elvtársakat gyűjt össze, akik azután segítségére lesznek a munkában. Ami a helyiség kérdését illeti, én igen szívesen állok rendelkezésükre, de elsősorban közöljék, vajon találtak-e erre a célra megfelelő helyiséget, mibe kerül az, és miután említették, hogy Önöknek van már erre a célra pénzük, mekkora ez az összeg ? Amennyiben az erre vonatkozó adatokat megkapjuk, úgy érintkezésbe lépünk a szervezetekkel. További jó munkálkodást kívánva, maradunk Elvtársi tisztelettel: Gál titkár (8) Gál elvtárs leveléből kitűnik, hogy 0 is egyetértett azzal, hogy azok helyett az elvtársak helyett, akik tisztséget vállalnak, de nem sokat tesznek — válasszunk meg más személyeket. Ez így rendben is lett volna, és mégsem volt olyan egyszerű dolog keresztül vinni, mert közismert és bizonyos tekintélynek örvendő elvtársakról volt szó, akiket fiatal és agilis elvtársakkal kívántam helyettesíteni. Sorra került a bőripari munkások csoportjának a megalakítása is. Ma már elképzelhetetlen munkakörülmények közt dolgoztak. Munkaidejük szinte azonos volt a földműves napszámosokéval, a látástól-vakulásig „munkaidővel", azzal a különbséggel, hogy a cipészek nem virradatkor, hanem reggel 6 órakor kezdtek, de este 10 órakor még a munkapad fölé görnyedve dolgoztak. Megnehezítette a szervezésüket az a körülmény, hogy nagy részük a Katolikus Legényegylet és a Keresztény szoc. szakszervezet tagja volt. Itt azután vagy a dalárdába, vagy műkedvelő gárdába fogták be őket, és elég gyakorta tartottak számukra előadást a munkás és a munkaadó közötti, testvéri együttműködésről, a munkában való megnemesedésről. Az efféle badarságokkal iparkodtak elterelni a figyelmüket a kisiparosok munkásnyúzó üzelmeiről. Agitációnkban éppen ezt a visszás helyzetet lepleztük le a segédek előtt, akiknek ugyan jól esett a mesteruraknak a legényegyletben való barátkozása, de az újságpapírról bekapott darabka kenyér, szalonna vagy töpörtyű fogyasztása közben csak eszükbe jutott az is, amit mi mondtunk nekik. 418