Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 11.-12. (1973-1974)

Korompai János: Cédulák Gárdonyi Géza hagyatékában I.

A d. cédulán : „Egyik buborék azt mondja a másiknak — megörökítelek !"

z& Boldogság. Nyugalom. (74.11.1. ltsz.) Az a. cédulán: „Az élet igaz és természetesgyönyörűségeit csak cseppenként ihatja a lelkünk, mint a verebecske a vizet. 8 frissülünk, erősödünk tőle, szárnyakat érzünk magunkon. A másfajta gyönyörűségek: a kőbányai vályúra emlékeztetnek: mohóság, rondaság, s utána fáradtságba nehezülő elbutultság. " A b. cédulán „ . . . a szegények: nem tudják milyen gazdagok ! . . . Merthiszen aki a maga kenyerén élhet, tyúkja, lúdja, disznaja s az életnek mindazon java megvan neki, ami a táplálkozására kell: az órára, kalendáriumra legfeljebb ha érdeklődésből néz, nem mint valami zsarnokra, akitől parancsolatot várunk. Ha dolgozik: Isten ege alatt s akkor is magának. Ha pihen: a maga fájának árnyékában nyáron, maga fájának melegénél télen. . . S ezek az emberek veszekedéssel töltik az életüket..." Az e. cédulán : „Micsoda semmiségek izgatnak, nyugtalanítanak, kínoznak bennünket ! Véljük, hogy a világ tengelye kifordul a sarkából. Pedig ha ugyanaz mással történik, csekélységnek látjuk. Sőt a magunk izgalmai is, ha feljegyezgettük volna gyermekkorunktól kezdve, ma olvasva. . . Izgalmaink nagysága mindig arányos az ELMENJ kicsiségével, s gyengeségével.. . ". Civilizáció. (72.12.1. ltsz.) „A civilizáció útja mindig görbe, mikor elfelé visz a természettől, s mindig egyenes, mikor visszatér. Mert vissza fog térni, csakhogy a görbeségek is kellenek, hogy az emberiség azokat is ismerje. Ha mélységet mérünk, kell ismernünk a magasságot is. " Élet. Halál. Mulandóság. (74.13.1. ltsz.) Az a. cédula: (1. 9. sz. ábrát) „Ez azéletünk képe. Hosszan tartó disszonáns akkord, amelyről sem azt nem tudjuk, mi volt előtte, sem azt, hogy mibe oldódik. Csak érezzük, hogy ezzel és így semmiféle mű nem végződhetik. " A c. céduláról: „Mikor azt látjuk, hogy a teremtésben minden egybetartozik, láncolatos, egyik a másikból folyik, következik, egyik élet a másikkal kapcsolatos, — mért éppen csak az állat volna az, amelynek semmi egyéb kapcsolata nem volna az emberrel, csak épp amennyi a konyhájára, gazdaságára, mulatságára, iparára vonatkozik. . . ? '* A g. cédula : „Még arra is gondolok, ki engem holtom után már csak tárgynak ismer. (Az író apránként könyvvé változik, tárggyá. Neve már életében is jobbára tárgyak neve volt. De idővel minden tárgy a lomtárba kerül.) " Ember. Emberiség. (74.14.1. ltsz.) Az a. cédula: „Mikor kezdődött az ember? Mikor kétlábon kezdett járni? Mikor magához vette az első tárgyat, hogy máskor is használja ? Mikor a villám tüzét tovább-táplálta, hogy el ne aludjék ? Mikor először öltött ruhát magára. ? . . . Vélném mégis, hogy akkor, amikor először osztotta meg a falatját egy neki idegen éhezővel.'" Az e. cédulából: „Minél fejlettebb lélek valaki, anál kevésbbé keresi a maga boldogulását mások boldogulásának rovására. S ha a ... legmagasbb fokra jut valaki, akkor meg már éppen a maga kárával is segíti embertársainak boldogulását..." A g. cédulán: „Ha meg akarod mérni: mennyi benned az állat? tedd fontra a gyűlöletedet. " Erkölcs. (74.15.1. ltsz.) „Renan: „A természetben nincs erkölcs. „Egyszer a sánci gyerekek bábaszarkafészket vettek le egy fáról. Négy pelyhes fióka volt benne. Noha gaz madárnak ismerem a bábaszarkát, kalitkába tettem őket és kiakasztottam a kajszibarackfára, hogy az anyjuk etethesse. Hát etette is őket. De valahányszor arrafelé jártunk, dühösen röpködött a fejünk körül s ráütött a fejünkre a szárnyával. — A jó csirkéstyúk bizonyára szembeverekedne az oroszlánnal is. — A kakas, ha jó falatot talál, odahívja a tyúkokat és nekikadja. . . Az ember a legfejlettebb élője a földnek, 577