Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 11.-12. (1973-1974)

Bakó Ferenc: Északmagyarországi parasztházak tüzelőberendezésének történeti előzményei

A Kárpát-medencében a XVIII. sz. harmadik negyedétől ismerünk erre irányuló hivatalos törekvéseket. Korábban inkább csak az adott helyzetben igyekeztek óvintézkedéseket tenni a veszély megelőzésére, mint Salgótarjánban is, ahol a földesúr a bíró kötelességévé tette a tűzrend felügyeletét.

85 Annak ellenére, hogy a megyei tűzrendészeti szabályok 1770 körül jelennek meg,

86 Miskolc város 1765. és 1781. évi kémény összeírásában egyetlen ház sincs már kémény nélkül, csak a zselléreké, akik azonban — az anyagból kitetszőn — más házában laktak.

87 Falvainkról ilyen összeírások ugyan nincsenek, de összevetésül megemlíthetjük, hogy a Pozsonytól keletre, északkeletre eső területen 1785-ben 136 település között 4 faluban egyáltalán nem volt kémény, tehát itt vagy kürtös füstelvezetést alkalmaztak, vagy füstös házak, ill. konyhák voltak. Tekintetbe véve a nyugateurópai technológiának ezen a területen az építő-anyagok alkalmazásában kimutatható erős hatását,

88 feltételezzük ezt a füsttelenítés előrehaladásában is, ezért a mi gyűjtőterületünk fejlődési színvonalát annál alacsonyabbnak kell tartanunk. A Dunántúl egyes tájain azonban ezek a hatósági törekvések alig érték el céljukat, mert a füstös konyhás házak nemcsak falvakon érték meg a jelen század derekát, hanem városokban is, így pl. Keszthelyen 1910-ig használatban voltak, parallel a szabadkéményes konyhákkal. A dunántúli népi építőgyakorlat nem élt tehát minden esetben azzal a lehetőséggel, amit a XVIII. sz., vagy talán a még korábbi idők e jelentős innovációja képviselt, az ismert hatósági kényszer ellenére sem. Ennek okát azonban mi nem tudjuk adni, épp úgy, mint ahogyan Vajkai Aurél, a dunántúli építészet kiváló ismerője sem tudta.

89 A további kutatás feladata ez, talán a történelmi, társadalmi háttér és a funkció mélyebb feltárása és elemzése útján. V/f. A kémény azonban gyűjtőterületünk túlnyomó részén a XIX. sz. derekára — talán még előbb is — kialakult. A fejlődés egyik útját a fentebb vázolt folyamatban határozhatjuk meg, vagyis a kürtő közvetlen kitárulását a szabad levegő felé, kiiktatva a padláson fekvő füstfogót és megnyitva a tűzhely közvetlen kapcsolatát a házat burkoló légtérrel. Az archaikus építmények elemzése viszont a fejlődés egy másik útját tárja fel, a műszakilag primitív viszonyok között is külső tüzelésű kemence használatával. Ezek a kezdetleges formák részint az alföldi uradalmi cselédlakásokban, részint a hegyvidéki barlanglakásokban jelennek meg. Ezt ábrázoló példáinkat fentebb, a külső tüzelésű kemencetípus bemutatásakor már ismertettük, most csak arra kívánunk rámutatni, hogy ezekben az esetekben az alaprajz fejlődése megelőzte a füstelvezetés korszerűsödését annak ellenére, hogy magát a füsttelenítést ez a periódus már megoldotta. A megoldás azonban csak részleges, mert a lakószoba, a lakótér füsttelen ugyan, de a tűzhelyet körülvevő térség füstös. A következő lépés itt a kémény beiktatása, mert véleményünk szerint ebben a fejlődési sorban a kürtő szerepe — harmadik helyiség hiányában — nem vehető tekintetbe. A kémény egyszerű formája megjelenik a besenyőtelki cigányputriban és az egri barlanglakásban, de további fejlődésének útját már nem kísérhetjük figyelemmel, erre adataink nincsenek. Az alföldi boglyakemencéhez kapcsolódó szabadkémény az ismert épületállományban és történeti, irodalmi adatainkban két évszázada szinte változatlan. Az 1770 körül megjelent rendeletek arra utalnak, hogy korábban a kémények tűzveszélyes és nem időálló anyagból készültek, ezért előírják a jobbágyoknak, hogy téglából építsék őket.

90 Kérdéses, hogy a méreteken túl a forma hogyan változott az új építőanyag bevezetésével. A kéményre vonatkozó kevés történeti adatunk inkább nemesi, polgári, vagy földesúri lakóházakat illetnek és azt bizonyítják, hogy a tűzhely és a füstelvezető berendezés tűzálló anyagból építése több-kevesebb idővel megelőzte a népi építő gyakorlatot?

1 Példa erre 1760-ból a gyöngyöshalászi földesúr 255