Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 11.-12. (1973-1974)

Bakó Ferenc: Északmagyarországi parasztházak tüzelőberendezésének történeti előzményei

falu) Vajkai leírt olyan konyhákat, amelyekbe a kürtös kemence füstjét a falon vágott lyukon át vezették, de a konyhának még nincs kéménye : a füst a mennyezetve vágott lyukon át tódult a padlásra.

65 Hasonló megoldásról ír 1819-ben Szeder Fábián is,

66 de Pápai Károly adata e füstelvezető módszernek már fejlettebb változata. Itt a kemenceszáj a konyhában van, de nincs felette kürtő: a felszálló füst szétterül a mennyezeten és az átellenes fal mellett a födémbe vágott nyíláson át távozik a padlásra.

67 Pápai szerint a konyha mennyezete így megfelelő szikrafogó, ennélfogva valószínűleg nem is igényelt ez a szerkezet másik, szokás szerint a padláson elhelyezett, hasonló funkciójú berendezést. Az eddigieknél még egyszerűbb füstelvezetésre utal a Czuczor— Pogarasi szótár a füstház ilyen meghatározásában : „Tornácz vagy pitvar olyan házakban, melyeknek kéményeik nincsenek; t.i. a füst az ily tornáczon vagy pitvaron tolul ki".

68 Feltételezzük, hogy az adat ÉszakMagyarországról való és egy korábbi fázisát képviseli a Vajkai, Pápai és Szeder írásaiból kirajzolódó megoldásnak. A kürtös kemence füstjének kéménybe vezetése nem paraszti, hanem magasabb társadalmi szinten már korábbi időből is ismert. 1772-ben a Felsővadnán leírt mészárszékhez tartozó lakásban „belől fűtő kemencze van ", de ugyanott a kéményt is felbecsülik.

69 Ügy tűnik, hogy itt a kemence füstjét a falon át a kéménybe vezették épp úgy, mint fenti példáink esetében. A belső tüzelésű kemence kürtője fejlődésének, történetének így utolsó szakaszához érkeztünk el, mert ez után már a pitvarba kerül a kemence SZÊllcl ci füst elvezetésének több megoldásával : kürtő nélkül csak füstlyukkal, kürtővel és a padláson szikrafogó, fekvő kéménnyel; és végül a kürtő közvetlenül a tető fölé szállítja a füstöt, vagyis kialakul a szabadkémény .

7o A legutóbbi fázis bekövetkezését elősegítette a hatósági beavatkozás, amely a tűzveszélyre hivatkozva tilalom alá helyezte a kémény nélküli, vagyis a kürtös füstelvezetésíí házakat is. V/e. Az észak-magyarországi tüzelőberendezésekről szerzett ismereteinkben a belső tüzelésű kürtös kemence és a kéménytelen füstelvezetés képzete gyakran összekapcsolódik és vice versa : a kémény nélküli házról feltételezzük, hogy alatta belső tüzelésű kemence funkcionált. A tüzelőberendezésnek ezek az összetevői a fejlődés folyamán több variációban kapcsolódtak egymáshoz, amit fenti példáink is illusztrálnak. A falvakban és a városokban a tűzvédelem és a biztonság a település egész lakosságának érdeke lévén, erre a hatóságok figyelme is mindig kiterjedt. Viszonylag korai időkben megjelennek a tüzelőberendezések állapotát is tükröző rendelkezések, tilalmak, de inkább a városokra vonatkoztatva, s ezekből következtetni lehet a falvak analóg viszonyaira is. A következtetések alapjául nemcsak a polgári és paraszti építkezés fáziseltolódásai szolgálhatnak, hanem az a tény is, hogy városainkban nem jelentéktelen számú paraszti lakóházzal is számolnunk kell, ezek a külvárosok épületei, túlnyomórészt agrár népesség használatában. Egerben a házak túzrendészeti ellenőrzése 1753-ig csak a belvárosra szorítkozott, de ettől kezdve a városi magisztrátus a külső városrészekben — a „Hostanczokon" — is megköveteli a kémények kifegástalan állapotát.

71 Úgy látszik, hogy addig a külvárosokban annyi volt a kémény nélküli ház, hogy korszerűsítésük reménytelen volt. Összehasonlításként megemlítjük, hogy ebben a korban a belvárosi házakról szólva már nem a kémény megléte a követelmény, hanem az, hogy anyaga kő legyen, hogy szerkezetében a tűzveszély miatt fagerendákat ne alkalmazzanak.

72 Az egyenlőtlen fejlődéssel magyarázható, hogy 1769-ben még belvárosnak számító területen is megtűrnek kémény nélküli házat, de erre hivatkozva, a város újra kimondja ennek tilalmát.

73 A városi statútumokban 1770-ben már megjelenik a kéményseprő is azzal összefüggésben, hogy ha valaki nem tartja 249