Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 11.-12. (1973-1974)

Bakó Ferenc: Északmagyarországi parasztházak tüzelőberendezésének történeti előzményei

sár) ejtik. Az ajtó melletti patkára Pélyen sárból ülőkét, „ülc3Ík"-et tapasztanak, amin a család öregembere szokott üldögélni. A pitvarban levő kemenceszáj alatti tüzelőpatka neve Gyöngyöspatán „tűzpad", vagy „konyhapad", amin „path", vagy „masinalyuk" van, ebbe gyűjtik a hamut. Andornaktályán a tüzelőpatka neve „kandalló". — Ritkán előfordul a kemence testének színes festése is: egyszerű színezéssel Nagyrédén, Csányban, ornamentális festéssel Adácson és Boldogon találkozhatunk (32 — 33. ábrák). Néhány XVIII. századi adatunk arra enged következtetni, hogy a kívülről fűthető boglyakemence abban az időben már ismert volt olyan területeken, ahol egyébként a belső tüzelésű kemence dominált — igaz, hogy nem paraszti, hanem nemesi, polgári használatban. Gyöngyösön 1775-ben két házban két „búbost" csináltatnak, de a házakban kályha is van, s ugyanakkor a malomban viszont a búbost kell javíttatni.

39 1772-ben Szomolyán azonban nem nemes, hanem „paraszt gazda ember" „búbos kemenczé"-jéről esik szó.

40 A fentebb már idézett, 1774. évi Orczy inventárium épületleírásai szerint a terpesi és az erdőkövesdi vendégfogadóban „kívül fűtő kemence", illetve „barna kálha" áll, amíg — mint láttuk — az uradalmi lakóépületekben még belől fűtős, valószínűleg kürtös kemence volt.

41 A külső tüzelésű kemence legrégibb helyi említése 1748-ban Átányon kelt, amikor az egyik nemes ember házában felbecsültetik „két búbos kemencze konyhájával edgyütt".

42 — Itt bemutatott adataink azért érdemelnek figyelmet, mert a boglyakemence neve a mai nyelvhasználatban többnyire nem kemence, vagy ha igen, emellett mindig búbos, vagy búb. Figyelemre méltó, hogy a szó ebben a formában és ilyen jelentéssel sem a Magyar Nyelvtörténeti Szótárban, sem a Magyar Nyelv TörténetiEtimológiai kSzótárában nem szerepel. Valószínű töve, a „búb" eredete ismeretlen, de semmiképpen sem szláv, így a búbos-ban a magyar építészettörténet egy újabb nem szláv terminusát, talán tárgyi emlékét ismerhetjük fel. A szabadkéménnyel összekapcsolt, boglya alakú fűtő és sütő kemence helyére egyes falvakban cserépből, csempékből összeállított kemence lépett, tudomásunk szerint legkésőbb a XIX. sz. második felében. A nemesi kúriákban, főúri kastélyokban a XVII. századi feljegyzések említenek „kályhás kemencéket", pl. Ongán „kályhás, kívül fűtő kemencét", de a következő évszázadokban már a városokban is. Itt azonban alig lehet a polgári jellegű cserépkályhákat a paraszti eredetű cserépkemencétől megkülönböztetni, minthogy a berendezés elve egyforma, de a lényeges differenciát — vagyis a kemence csak fűtő, vagy emellett sütő-főző funkcióját is — forrásaink nem közlik. Nagyon valószínű, hogy ha az épület helye, anyaga és szerkezete paraszti használóra utal, a „kálha " név mögött is sütő-főző cserépkemencét kell látnunk. Egri adatok azt is elárulják, hogy a XVIII. század derekán az ilyen cserépkemencéket — a búboshoz hasonlóan — lóca vette körül. Uradalmi használatban ebben az időben az északi falvakban is megjelenik a kályha, de paraszti alkalmazására csak jóval később kerül sor.

43 A népi használatú cserépkemence korunkban sem ismeretlen Észak-Magyarországon, területünktől nyugatra több helyen említik. Ezek a leírások, vagy inkább utalások a tárgyak időbeni szerepéről semmit sem közölnek.

44 Gyűjtőterületünkön a cserépkemence használatának két körzetéről van tudomásunk. Az egyik a Tarnavölgy középső része, a másik a Zagyva völgye, Hatvantól északra. Mindenképpen az első a régebbi és itt a múlt század közepéig tudunk a hagyomány segítségével visszakövetkeztetni. A kompolti, német eredetű telepesek a hagyomány szerint 1850 körül, de lehet hogy már korábban is Losoncról szerezték be a négyzetes alaprajzú, zöld mázas cserépkemencéket. Ezek belső része vízszintesen ketté volt osztva : az alsó rész-funkciója a fűtés volt, a felsőben pedig kenyeret, húst sütöttek. 240