Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 11.-12. (1973-1974)

Bakó Ferenc: Északmagyarországi parasztházak tüzelőberendezésének történeti előzményei

tának időbeli határvonalát. Amikor 1866-ban Egerbocs leégett, addig csak az iskolában és a legmódosabb had fejénél, „Melegh apánál" volt „búbos", de a tűz után főleg boglyakemencék készültek. Hasonló Bodony esete 1904-ben, de bármennyire általános is egy ilyen esemény hatása, a követezmények mégsem kizárólagosak. Terepbejárásaink során épp Bodonyban akadtunk olyan házra (Árpád u. 70. sz.), amelyben 1957-ig belső tüzelésű kemence funkcionált. Elmondható, hogy a két alaptípus között a váltás nagyobbrészt a XIX. sz. végén zajlott le, de a boglyakemence használatának ideje is rövid, mert az északi falvakban a második világháború már csak kivételesen talált búbost.

32 Néhány faluban, mint Mátraderecskén, Párádon, Nagyvisnyón használata nem is vált általánossá, de több esetben a két típus egymás mellett élt egészen megszűnésükig. Recens, irodalmi és okleveles adatainkat egybevetve, a belső tüzelésű, „palóc kemence" széleskörű elterjedését tudjuk megrajzolni (12. ábra). A típus általános volt az Eger—Mátragerinc vonaltól északra fekvő hegyvidéken annyira, hogy emléke még korunkban is élénken él; a Mátra déli lábainál az utóbbi száz év alatt már csak gyakori lehetett; a Tiszához közelebb eső tájon pedig ritka és régi előfordulású, egyes helyeken az adat értelmezése is kérdőjeles. A tüzelőberendezések e típusa a múlt század végéig nagyobbrészt kicserélődött, századunkat már csak mintegy harmadrészük érte meg és 1940 után egy-egy kivételes példány volt használatban.^ III. A külső tüzelésű „búbos" kemence A Tiszától északra fekvő tájon jellegzetes külső tüzelésű kemence fejlődését, alakulását nem tudjuk messzire követni, mert a történetileg belátható időn belül lényegesen nem változott. Ugyanakkor ez a kemencetípus vonta magára legnagyobb mértékben a kutatók figyelmét, minthogy a Dunától keletre, az Alföldön kizárólagosan ez dominál, a peremterületeket kivéve, ahol más formákkal keveredik. Ebből következik, hogy a külső tüzelésű boglyakemence irodalmunkban eléggé ismert, ezért gyűjtéseink során nem fordítottunk rá nagyobb figyelmet. Maga -a kemence okleveles anyagban alig fordul elő, inkább a hozíá csatlakozó kémény, amiről azonban következő fejezetünkben írunk részletesebben. A külső tüzelésű kemence általában szabadkéményhez kapcsolódik, legalábbis a századunk derekán még elérhető építészeti emlékek túlnyomó része ilyen szerkezetet őriz. Nézetünk szerint több figyelmet érdemeltek volna a külső tüzelésű berendezések olyan kezdetleges megoldásai, amelyek a jelenkoriak előzményeinek tekinthetők. Bár az Alföld keleti részéről két, jelentős eredményeket hozó feldolgozás is készült,

34 nem lehet érdektelen, ha ezt a képet néhány adattal a magunk területéről is kiegészítjük. A külső tüzelésű kemence, ill. tüzelőberendezés területünkön ismert legarchaikusabb formáit cselédházak, barlanglakások és cigány putrik őrizték meg, csaknem a jelenkorig. Az Erdőtelek határában, századunk elejéig állt Fakés-tanya uradalmi cselédháza

35 kb. 18 m. hosszú, ágasfás-szelemenes szerkezetű, egészében osztatlan belső tér volt, amit két kemence fűtött be. Amint ábráink (13. ábra) mutatják, a kemencék szája a szabadba nyílt, ezért a tüzelő és főző térséget ágasokra döntött féltetők, ereszek védték. Kéményre így nem volt szükség, minthogy az eresz a szikrát és a füstöt felfogta és vízszintesen szétterelte. Feltételezzük, hogy •éppen a kémény szükségtelensége szülte és tartotta fent ezt a megoldást, ami a belső — esetleg szabadtűzön történő — tüzelés korában jelentős korszerűsítés volt : egyszerű eszközökkel oldotta meg a ház füsttelenítését. 228