Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 11.-12. (1973-1974)

Bakó Ferenc: Északmagyarországi parasztházak tüzelőberendezésének történeti előzményei

nyitott. Ennek lehetőségét azonban az egyébként következtetéseiben annyira tartózkodó Bátky Zs. is megengedte, természetesen korunktól igen távoli időkben,, amelyekből adatok már nem állnak rendelkezésünkre.

12 II. A belső tüzelésű „palóc" kemence A századunkat megelőző időkben területünkön használatos két alaptípus közül az északi hegyvidékre a belső tüzelésű kemence volt jellemző. Ez a megállapításelsősorban a múlt századi viszonyokat, jelenségeket rögzítő kutatók adataira támaszkodik, éppúgy, mint az, hogy a kemencéhez tartozó lakásforma a magyar háztípusok rendszerében az egysejtű, füsttelen konyhájú „palóc-" vagy „északi magyar" háztípus néven kapott helyet.

13 Helyszíni gyűjtéseink és irodalmi, levéltári kutatásaink nyomán megállapíthattuk, hogy ennek a kemencetípusnak több formai és technológiai változata van, amelyek teljes számbavételére, áttekintésére eddig még alig került sor. A belölfűtős és általában kémény nélküli kemence gyűjtéseink idején (1953-tól) már elavult tüzelőberendezés volt, aminek ennélfogva csak néhány működőképes példányát láthattuk, azt is barlanglakásban. Sok esetben azonban a típus emléke még élt, ezért hiteles leírásukhoz hozzá tudtunk jutni. Hozzá kell azonban tennünk, hogy ezek a példányok nem felelnek meg mindenben azoknak a leírásoknak, amelyek a múlt század végén a típusról készültek. A barlanglakásokban a kemence teste legtöbbször nem a ház egyik sarkába sárból, vagy kődarabokból épült, hanem a természetes kőbe vájták, a ház egyik falának közepe táján csak a szája látszott, felette a hagyományosan vesszőből és sárból összeállított kürtővel. A kürtő alatt húzódó, szabadtűz gyújtására is alkalmas tüzelőpatka két oldalt a fal mellett folytatódik, minthogy a sziklába vájt kemence a fal terjedelmes részét felmelegíti. Ezt a patkát épp úgy használták ülésre, fekvésre, mint a fennálló házak kemence patkáit. Az összesen négy esetben — ha már használaton kívül is, de többé-kevésbé épségben — megfigyelt, belső tüzelésű pinceház kemencék közül kettőnek (Egerszalók, Cserépváralja) kürtője vagy kéménye egyáltalán nem volt, így a füst csak az ajtón és az ablakon át távozhatott a helyiségből (5 — 6. ábra). A másik két kemencét Noszvajon figyeltem meg, de ezek már kürtővel készültek és a lakás oldalfalán helyezkedtek el (7 — 9. ábra). A föld felszínére épített, ún. fennálló házakban belső tüzelésű kemencét már egyet sem láttunk, de nyomait itt-ott még felfedezhettük, illetve az emlékezet, a hagyomány még híven őrizte emlékét. Az időközben eltávolított belső fűtésű kemence kétségtelen nyomát a mennyezeten esetleg meghagyott lyuk, nyílás képezheti, amelyen át a füst a padlásra tódult. Ha a füstöt nem függőleges kürtő, hanem síp vezette a közfalon át a pitvarba, úgy ennek a meszelés miatt már semmi nyoma nem látszik. A szoba mennyezetén a kürtő füstlyukát a Párád, Sziget u. 16. sz. ház első lakásában és az Abasár, Völgy u. 12. sz. szobájában volt alkalmunk megfigyelni. Az előbbi kör alakú, a második négyzet alakú nyílás volt. 1936-ban Gönyey S. Gyöngyöspatán ugyanezt vette észre az egyik ház födémjén.

14 Több lakóház tulajdonosa állította azonban, hogy a gyűjtésünk idején még álló házban egykor belső tüzelésű kemence volt. Ezeket a házakat nagyobbrészt a Mátra északi és a Bükk nyugati oldalán fekvő falvakban (Bodony, Szajla, Szentdomonkos, Bélapátfalva) találtuk, de a típus hajdani elterjedését a délebbi lelőhelyek is igazolják (Csány, Besenyőtelek).

15 A belső tüzelésű kemence önmagában is — mellőzve most füstelvezetési mód222