Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 11.-12. (1973-1974)

Kilián István: Törökverő magyarok az iskoladrámákban

1842-ben meghalt. írásai a Jelenkorban, a Honművészben az Athaeneum-ban jelentek meg 1842-ben. Az Árva Hon című versét és egy fulánkos epigrammáját a cenzúra nem engedte kinyomtatni. írt egy másik drámát is Báthory Erzsébetről, ez azonban még nem került elő.

78 Bár Telegdy Dobó drámája eddig csak néhány közölt drámarészlet révén ismeretes, közreadására itt, sajnos, nem vállalkozhatunk. A drámajelenet kiadása azonban mindenképpen kívánatos lenne, hiszen egy tehetséges fiatal reformkori diák írói produkciója is nyújthat számunkra esztétikai élményt egyrészről, másrészt viszont ez a jelenet az első a magyar irodalomban, amely a várvédelem hősi napjait dramatizált formába öntötte, s ez ránk is maradt. Telegdy mindössze három jelenetet ír. Ebben azonban sikerül sűrítenie azokat az eseményeket, amelyeknek megtörténte közismert. A rövid első jelenet színhelye Dobó „várbeli lakában" zajlik le. Dobó egymagában elmélkedik. Szolnok elesett, az ellenség már csalhatatlanul Eger felé tart. A császár egyetlen serege tönkre jutott. Ki álljon hát ellen a roppant török seregnek ? Nincs más választás : Egernek vállalnia kell a hazáért a harcot. Lehetséges, — mondja Dobó — hogy „e' vár falaival együtt fogunk mi is öszve omlani." A második jelenetben Mecskei érkezik a színpadra, s jelenti Dobónak, hogy Oláh püspök, akitől segítséget remélt, semmi segítséget nem nyújthat, jobbágyai ott hagyták. A hír, hogy Szolimán visszatér hazájába, való, „s nyomdokain a' láng és vész a' Kereszténység átkai közt pusztítanak;" de közeleg Ali és Ahmát, s mindenkit zsarolnak, hiszen a császári hadakat megsemmisítették. A megyegyűlés Szikszón a segítségadástól elzárkózott, s még ki is gúnyolta Dobót mondván, tartsa meg az a várat, aki jövedelmét meg tudta emészteni. Minthogy segítséget a megyék uraitól nem remélhetett, ezért maga nézett sürgős segítség után. Érdekes Dobó reagálása a megyegyűlés gúnyolódásának hallatára : „Úgy hiszem engem félreértésből sértettek, s é miatt őket nem gyűlölöm, sem a megtagadott segedelem miatt nem csüggedek." A harmadik jelenetben még megérkeznek Pető, Zoltai, Hegedűs, néhány hadnagy és egy közvitéz. Dobó köszönti a megjelent tiszteket, s megkérdezi a császári seregben harcoló s onnan hírt hozó közvitézt, hogy számoljon be a császári sereg pusztulásáról. A császár Teufel Erasm vezetésével mindössze tízezer fegyverest küldött a török ellen, többet nem adhatott „a Német Országi Zenebonák miatt". Teufel, tapasztalatlanságából nem várta meg a török támadását, hanem ő kezdeményezett, s megtámadta Ali seregeit. „Tüzesen folyt az ütközet, de a' mint a' lőporos szekerek hirtelen meggyulladtak, zavarba jött a' hirtelen meg félemlett német had, s tüstént zavarodás, majd futamodás látszott mindenütt;" Teufel negyven zászlót és 4000 katonát vesztett. Bornemisza a következőképpen reagál a hírre: „Tudtam én, hogy idegen sereg soha sem menti meg Hazánkat, mert a' melly vitézt Honszeretet nem lelkesít csatáiban, az csak alacsony zsoldos, és béres szolga, kiben álhatatos őrjét mint a' Haza úgy az emberiség sem reményiheti." Hegedűs aggályoskodik, akkor tehát a tatárjárásra emlékeztető pusztítás következik ezután. Dobó a magyarság bátorságában találja a reménytelen helyzetben az egyetlen orvosságot : ,,A' magyar földlakóiba bátor honszerető szív, bajok közt edzett kebel, tűrni tudó erős testalkat, vitézség, s nagyra törő lélek bő mértékben lakik ; s ezen szép tulajdonok olly sok vészek közepette is fölemelték s tisztelt nemzetté tevék a' Magyart." Mindazok, mondja Bornemisza, akik valaha is elárulták a hazát, azok „Nemzetünk seprei, s undok korcsok voltak ; átok az ő nevökre, s örök gyalázat emlékökre.

79 A dráma jelenethez Szűcs Miklós — akiről fentebb már tettünk említést — írt részletes bírálatot. 182