Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 10. (1972)
Bakó Ferenc: A föld és tégla falazat az északmagyarországi népi építkezésben
építkezésekhez." 77 Az adott táj flórájának összetétele, szegénysége, vagy gazdagsága plauzibilis módon befolyásolja nemcsak a falazat anyagválasztékát, hanem az egész épületét is. A fal anyagára és szerkezetére az eddig elmondottak mellett még igen jelentős hatással vannak a vízrajzi- és ezzel kapcsolatosan a klimatikus-, domborzati feltételek. Az árvizek elleni védekezés évszázadok alatt kialakult gyakorlata írta elő, hogy a vízjárta — folyóvíz közelében és alacsonyabban fekvő — területeken sövényfalu házat célszerű építeni, mert az árvíz kimosta ugyan a sövényház tapasztását, de maga a karó és vesszőváz nagyobbrészt sértetlen maradt. A szárazabb, árvíztől védett helyeken a vertfal és a rakott sárfal felelt meg a legjobban. 78 Azokon a helyeken, ahol a természeti feltételek szinte mindenféle építőanyag és technika alkalmazását lehetővé teszik, olyan szempontok alapján választottak az anyagok között, mint Tófalun. Az adatközlők szerint itt a vert falat azért részesítették előnyben a vályoggal szemben, mert a vályogfalat a betyárok könnyen ki tudták bontani, de a döngölt falat nem. 79 Gyűjtőmunkánk során a háromfajta falkészítő technikával nem egyenlő mértékben tudtunk megismerkedni. A megfigyelt technikák és építmények között mennyiségben első helyen áll a vályogfalu ház, ami az egész anyagnak túlnyomó többségét képezi. Jóval kevesebb volt a megfigyelhető emlékanyagban a vertfalu ház és még annál is kevesebb a rakott sárfalu ház. Ennek okaival az alábbiakban még foglalkozunk. 1. A sárból rakott fal Terepbejárásaink folyamán mindössze egyetlen, ezzel a technikával épített lakóházat figyelhettünk meg. A Boconád, Táncsics u. (Kispart) 22. sz. ház a mestergerenda felirata szerint 1857-ben épült, a helyi szóhasználat szerint „fecskefallal". Leírásunk idején, 1960-ban az épület kétsejtű volt, pontosabban háromsejtű, mert a ház melletti konyhától közfallal még egy kamrát is leválasztottak (Id. a 25. sz. ábrát). A kamra belső oldalán állt a féloldalas szabadkémény, a házban pedig csonkagúla alakú kemence, sár ülőpadkával. Födémje mestergerendás, tapasztott volt. 1950-ig a ház jóval hosszabb volt, mert a végéhez még egy háromsejtű lakás is csatlakozott. Az egész házban három család lakott : elől a szoba-konyhás részben egy, hátul a két szobában is egy-egy, akik a szabadkéményes konyhát közösen használták. Ezen az egy tárgyi emléken kívül a sárfalrakás technikájának még ismeretével is alig találkoztunk. Szalmás István, besenyőtelki kőműves (sz. 1903) sárfalat már nem rakott, sőt paticsfalat sem, mert a két nevet is összecseréli. Ennek ellenére ismeri a sárfalrakás módját, mert egyszer Szigetszentmiklóson látta, de sohasem került sor az ismeretek hasznosítására. Az eljárás egyébként nem sokban különbözhetett más tájakétól. A törekben megforgatott sárgombócok közé akácfa gallyat raktak, hogy ezzel is erősítsék a falat (Boconád). Kiskörén utoljára 1906-ban a sarat „lóval tapostatták". Átányon még emlékeznek egy 1900 körül állott, sárból rakott házra — „göngyölegeket csináltak, abból rakták fel" —, de századunkban ilyen már nem készült. A göngyöleg szó Átányon & fecske sár-ral szinonim azzal az eltéréssel, hogy míg az első pelyvában megforgatott nagyobb sárgombóc, addig a második ennél sokkal kisebb, sövény oromzatok, vagy padlás, mennyezet tapasztására. A padlást gyűjtőterületünkön kétféleképpen tapasztották le, az egyik módja ez volt, sárgombócokkal, a másik az egyszerű saralás. A sárgombócos módszerrel a Tiszához közelebb eső falvakban, Poroszlón, Sarudon, sőt még Besenyőtelken és Kömlőn is találkoztunk. Poroszlón szikes földet ástak erre a célra, erősen meglocsolták, majd lapáttal szalmára, törekre dobtak belőle egy-egy darabot, megforgatták és a hagyomány szerint villával rakták vele a falat. Ezt az eljárást, a gongyolázást még a mai építőgyakorlat is alkalmazza, a padlást szokták gongyolázni, vagyis a sárgombócokat a padlásra hordják fel és a fenyőgerendák közeit ezzel töltik ki. Sarudon a sárgombóc neve — mint Átányon — göngyöleg, és súlya 30—40 kg, amit a padlásra hordtak fel és tapostak 260
